Bulvár

Több mint három évet kapott a részegen késelő tömörkényi férfi

Több mint három évet kapott a részegen késelő tömörkényi férfi

2015. december 16., szerda
Több mint három évet kapott a részegen késelő tömörkényi férfi

Helybenhagyva az elsőfokú ítéletet, 3 év 4 hónap börtönbüntetésre és 3 közügyektől való eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Sz. Zoltánt.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék - tekintetbe véve az ügy összes körülményét - arányos büntetést szabott ki, így annak enyhítésére nem kerülhetett sor, mert az enyhébb büntetés már veszélyeztetné a büntetési célok megvalósulását. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

Sz. Zoltán

a bűncselekmény elkövetését megelőzően már őt hónapja állt

Juhász Gy. László

alkalmazásában Tömörkényen. A vádlott munkájáért havi 30 ezer forint készpénzt, továbbá egy tanya használati jogát, valamint ellátást kapott. 2012. október 10-én a vádlott a sértett tanyáján átvette fizetését, majd elment a Tömörkényben megtartott aznapi piacra, ahol egyebek mellett vásárolt magának egy nagyméretű tőrkést, míg a sértettnek vett ajándékba egy bicskát. Eközben a sértett a tanyáján tartózkodott, ahol 11 óra után megjelent nála a szomszédja,

A. Ferenc

azért, hogy néhány darab téglát kérjen kölcsön kéménye helyreállításához. Ekkor a sértett éppen a birkáit hajtotta be déli pihenőhelyükre, ami után a szomszédot behívta a házába, ahol – miközben a sértett főzéshez készült - pálinkát fogyasztottak. Délután 1 óra után érkezett a tanyára a vádlott, aki magával hozta azt a sporttáskát, amelyben a piacon vett áruk lapultak. A vádlott is ivott pálinkát, majd megmutatta, miket vett a piacon, és odaadta a sértettnek azt a bicskát, amelyet ajándékba hozott neki. Ezt követően is italoztak, a vádlott nagyon lerészegedett, és 3 óra után úgy döntött, hogy hazamegy pihenni. A sértett a vádlottat kikísérte, majd megfordult, hogy visszamenjen a házba, amikor a vádlott elővette a táskájából a tőrkést, a sértett után lépett, és - az eljárás során ismeretlenül maradt okból – a sértettet leszúrta. A sértett a szúrás és az elfogyasztott alkohol hatására összeesett. Életveszélyes sérülést szenvedett, illetve a szúrás következtében maradandó fogyatékossága alakult ki. A vádlott az elzuhanó sértettet magára hagyta, hazament a tanyájára és elaludt. A sértetthez nem sokkal 5 óra után hívtak mentőt, ami kórházba szállította. A vádlottat a kiérkező rendőrök a tanyáján pihenve találták meg, a mellette lévő kis asztalon pedig ott volt az elkövetés eszköze. A vádlott az eljárás során – bár nagyobbrészt a cselekmény körülményeire nem emlékezett – összességében a cselekmény elkövetését tagadta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.