Közélet

Lezárult a Szeged-Vásárhely TramTrain tervezési fázisa

Lezárult a Szeged-Vásárhely TramTrain tervezési fázisa

2015. december 10., csütörtök
Lezárult a Szeged-Vásárhely TramTrain tervezési fázisa

Ugyan még csak képletesen, de a Hódmezővásárhely és Szeged között épülő TramTrain megtette első nagy útját, a projekt ugyanis mérföldkőhöz érkezett. A tervezés fázisa hivatalosan is lezárult - adta hírül a promenad.hu.

A

portál cikke

szerint szerdán

Hegedűs Zoltán

hódmezővásárhelyi és

Nagy Sándor

szegedi alpolgármester részvételével tartottak a témában sajtótájékoztatót Hódmezővásárhelyen, de a megjelentek között ott volt

Németh Zoltán Ádám

projektmenedzser,

Mercz Gábor

tervező,

Somodi László

, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője és

Fahn Gábor

jogi projektmenedzser is. "A két város testülete döntött úgy, hogy szükséges fejleszteni a Szeged és Vásárhely közötti közlekedést. Nyugat-Európában a TramTrain rendszer már jól működik, biztonságos, gyors és rugalmas közlekedést biztosít" – mondta el Hegedűs Zoltán. Hozzátette, hogy 2014-ben a Közlekedési Operatív Program keretében 855 millió forintos, 10 százalékban európai uniós támogatást nyertek el a rendszer tervezésére. Ez a szakasz most a végéhez, a TramTrain rendszer pedig egy mérföldkőhöz érkezett. Nemcsak a két város életében lesz ez mérföldkő, hanem országos viszonylatban is, hiszen ilyen közlekedési megoldás nincs másik az országban, ráadásul már most akadnak olyan városok, amelyek érdeklődnek a rendszer iránt. Hegedűs Zoltán elmondta, bízik benne, hogy a Vásárhely és Szeged között tervezett TramTrain jó például szolgálhat majd számukra. A mostani projekt keretében megterveztek 30 kilométer hosszú pályát és az ahhoz tartozó megállóhelyeket Hódmezővásárhelyen, Algyőn és Szegeden. A vásárhelyi megállókat mindenképpen úgy alakítják majd ki, hogy kerékpárral megközelíthetőek legyenek. Kerékpártárolók is helyet kapnak majd, hiszen Hódmezővásárhely kerékpáros város, mondta el az alpolgármester. A városban érintett lesz a Bocskai-Andrássy-Petőfi utcák csomópontja is, ahol körforgalmat terveznek, de hasonlóan járnak el a Bajcsy-Zsilinszky és Hódtó utcák találkozásánál is. Kidolgozták a TramTrain beszerzéséhez szükséges paramétereket is, hiszen tudni kell, hogy egyedileg tervezett járművekről van szó. Valamint a jogi rendszert is kidolgozták, a pályahasználati díjtól a vasúti szabályzat módosításán át egészen a működési modellig. A TramTrain működtetője a MÁV Start Zrt. lesz. Hegedűs Zoltán beszámolt róla, hogy az engedélyeztetési folyamat elindult, a kivitelezés pedig a tervek szerint 2017-ben kezdődhet meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt felügyelete mellett. A kivitelezés várhatóan 2018-19-re készülhet el. Nagy Sándor elmondta, hogy Szeged önkormányzata is fontosnak tartja a TramTrain megvalósítását, fontos, hogy a két város együtt tudjon működni, hiszen sok az ingázó, és könnyen elérhetőnek kell lennie a másik város munkahelyeinek, szolgáltatásainak. Megemlítette azt is, hogy habár konkrétumok még nincsenek, de a város nyitott arra, hogy legyenek olyan bérletkonstrukciók, amelyeknek köszönhetően a vásárhelyi TramTrain bérletesek kedvezménnyel jussanak hozzá a szegedi városi közlekedésben használatos bérletekhez. Somodi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője hozzátette, hogy Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy ez a projekt folytatódjon és 20 milliárd forintos Uniós támogatás szerezzen a megvalósításra. Elmondta, hogy ezzel nem csak a két város lakói nyernek, hanem a környék kistelepülései számára is kényelmes és jó megoldást jelenthet ez a közlekedési forma, amely ráadásul környezetbarátnak is tekinthető más megoldásokkal szemben. Az önkormányzatok képviselői megköszönték a munkát a projekten dolgozó mérnököknek, tervezőknek, jogi és közgazdasági szakembereknek és további együttműködésükről biztosították őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.