Közélet

Közösen készültek a szentestére a szentmihályiak + FOTÓK

Közösen készültek a szentestére a szentmihályiak + FOTÓK

2015. december 21., hétfő
Közösen készültek a szentestére a szentmihályiak + FOTÓK
falukaracsony045kf

Ezúttal is együtt díszítették fel a Fő téren az ezüstfenyőt, majd hangulatos műsort tekintettek meg a művelődési házban.

Szeged-Szentmihály részönkormányzata és

Nógrádi Tibor

(Fidesz-L.É.T.) önkormányzati képviselő szervezésében immár ötödik alkalommal gyűlt össze a településrész apraja-nagyja a közösségi karácsony megünneplésére. A szentmihályiak öt esztendővel ezelőtt ültettek el egy kis fenyőt a falu Fő terén, ez a karácsonyi ünnepkör alkalmával karácsonyfaként, az év többi napján gyönyörű ezüstfenyőként díszíti a közterületet. Szép hagyomány, hogy a helyiek otthonról hozott díszekkel közösen díszítik fel a karácsonyfát, ezúttal is így indult az ünnepség. Nógrádi Tibor az idő múlására utalva megjegyezte, egy-két év múlva már létrára is szükség lesz a díszítéshez - az ezüstfenyőt bizony legalább egy métert nőtt az öt esztendő alatt! Az ünnepi műsorra színültig megtelt a szentmihályi művelődési ház nagyterme. A másfél órás est érdekességét az adta, hogy a fellépők szinte mindegyike vagy szentmihályi, vagy szentmihályi kötődésű volt. A közönség tapsolhatott az óvodások produkciójának, láthatott betlehemes játékot, hallhatott énekeket, verseket, fellépett az egyházi kórus és a nyugdíjas táncegyüttes. Az ünnepi program elmaradhatatlan részeként ajándékot kaptak a gyerekek, majd szeretetvendégség zárta a közösségi eseményt. Az önkormányzati képviselő kiemelte, a falukarácsony méltó felvezetése az igazi ünnepnek, egyfajta lelki felkészülés a szentestére, melyet otthon, családi körben élünk meg valamennyien.

József Attila

gondolatát ajánlotta a közösség figyelmébe: nem szeretve lenni az igazi öröm, hanem valakit szeretni. Úgy fogalmazott: az idei karácsony egyik legfontosabb üzenete legyen az, hogy a mindennapokban is az egymás iránti szeretetből táplálkozzunk.

Idén is együtt díszítették fel a Fő téren az ezüstfenyőt a szentmihályiak - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=597951

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.