Közélet

Közmeghallgatás és csomagosztás a szegedi romáknál

Közmeghallgatás és csomagosztás a szegedi romáknál

2015. december 9., szerda
Közmeghallgatás és csomagosztás a szegedi romáknál
IMG_20151208_153432

Szociális szövetkezetet és lakáséttermet hozna létre a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat – hangzott el a szervezet keddi közmeghallgatásán, mely után a hátrányos helyzetű családoknak csomagokat osztottak.

Karácsony előtt idén is csomagot osztanak szét a szegedi, hátrányos helyzetű romák között, melyek egy részét a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatása után át is adták a jogosultaknak.

Nagy Mihály

elnök elmondta, azok nem kaphatnak csomagot, akiknek nincs bejelentett szegedi lakcíme, őket kiértesíteni sem tudták. Az elnök arról tájékoztatott, hogy éves költségvetésük 18,5 millió forint volt, ebből több mint 10 a közfoglalkoztatási keret volt, további 4-5 milliót a szegedi önkormányzattól kaptak például különböző keretekre pályázva, feladatalapú támogatást is kaptak, több mint 1 millió forintot, illetve 2 millióból a roma tanodát üzemeltették. „Közüzemi díjainkat fedeztük a bevételekből, eszközöket vásároltunk, rendezvényeket tartottunk, így például

a nőket is köszöntöttük

, városi versmondó versenyt rendeztünk, amelyet először nyert meg tanodás diák, és kirándulni, táborozni is voltunk. Idén már ötödik alkalommal

egészségnapot rendeztünk mindkét szegregátumban

, a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete (SZOE) Általános Egészségfejlesztő szekciójának lelkes csapata közreműködésével. Legutóbb pedig

a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász szolgálatának Mikulása is eljött hozzánk

, és még karácsonyi ünnepségre is készülünk idén. Akárcsak a korábbi években, idén is minden, a programtervükben szereplő rendezvényt lebonyolítottunk” – sorolta el programjaikat Nagy Mihály. Kitért arra is, hogy

látogatást tett náluk a pécsi Színes Gyöngyök Egyesület

is, akik lakáséttermet üzemeltetnek és a cigány hagyományokat is ápolják. Kérdésünkre az elnök elmondta, hogy

a tanoda program június végén lezárult

, azóta társadalmi munkában, civil szervezetek és magánszemélyek támogatásából folytatják a megkezdett munkát az alsóvárosi és a dorozsmai tanodában egyaránt. Nem szeretnék ugyanis, hogy elért eredményeik kárba vesszenek. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat nagy terveket is dédelget, a pécsi példára szeretnének lakáséttermet nyitni, ahol helyi roma asszonyok főznének a vendégeknek. „Másik nagy tervünk, hogy szociális szövetkezetet szeretnénk megvalósítani a városban, nem kimondottan a hátrányos helyzetűeknek, hanem azoknak, akik integrálódtak. Az általunk tervezett vendéglőbe szakképzett emberekre, de biogazdaságot is szeretnénk, méghozzá mindezt egy helyen. Már kinéztünk egy erre alkalmas helyet, és megkezdtük a tárgyalásokat is a városvezetéssel, hogy meg tudjuk valósítani ezt a komplex programot” – ismertette terveit. A közmeghallgatáson

Novkov Veszelinka

, a Humán Közszolgáltatási Iroda vezetője kijelentette, a város szeretné támogatni a lakásétterem megvalósítását, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez hosszadalmas folyamat lesz, hiszen hatósági engedélyekre van szükség. A pályázatokról szólva elmondta, szűkösek a lehetőségek, és a városvezetés azt mondja, nem csupán a romák között vannak rászorulók, és ezt is figyelembe kell venniük, nehéz lobbizni azért, hogy például a Cserepes soron és környékén élők kapjanak többet. Ettől függetlenül igyekeznek minden új kiírásról tájékoztatni Nagy Mihályt, és segítséget is nyújtanak például a pályázatok elszámolásának elkészítésénél. Példaként elmondta, akárcsak tavaly, idén is kaptak a romák közül tűzifát azok, akik igényeltek. Azonban csak azokat tudja támogatni az önkormányzat, akiknek van bejelentett szegedi lakcímük. „Azzal szembesültünk, hogy nagyon sok a lakcím nélküli lakáshasználó, és erre az önkormányzat nem tud pozitív reakciót adni. Igaz, hogy ott is élnek, akik támogatásra szorulnának, de ha az önkormányzat azt mondja, hogy egy lakás lakhatatlan, nem támogatja azt a családot, aki oda beköltözik. A kályha, ahonnan a pénzbeli támogatást el tudjuk indítani az, hogy legyen bejelent lakhelye az érintettnek Szegeden, és ez vonatkozik a gyermekek után járó támogatásokra is” – magyarázta Novkov Veszelinka. A közmeghallgatáson részt vevőknek elmondta, hogy a kormány bevezeti a szünidei közétkeztetést, ami egyébként már korábban is működött Szegeden. A Dobó utcai iskolában lehet átvenni az előzetesen igényelt meleg ételt, ám az idei őszi szünet tapasztalatai szerint sokan kérték, mégsem vették igénybe ezt a lehetőséget, ezért az irodavezető azt kérte, hogy aki igényli a szünidei étkeztetést, az vegye is igénybe.

IMG_20151208_153412

Az irodavezető elmondta, hogy a cigány nemzetiségi önkormányzat 280 karácsonyi csomagot kért és kapott is a várostól, melyből több mint kétszázat Móravárosban, a fennmaradó mintegy 60-at pedig Dorozsmán osztják ki a rászorulóknak. A dobozokban tartós élelmiszerek, és az elhangzottak szerint a tavalyinál ízletesebb kolbász és konzervek is kerültek.

Karácsony előtt idén is csomagot osztanak szét a szegedi, hátrányos helyzetű romák között.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=595179

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.