Közélet

Gemmás fiataloknál járt a Mikulás Szőregen + FOTÓK

Gemmás fiataloknál járt a Mikulás Szőregen + FOTÓK

2015. december 7., hétfő
Gemmás fiataloknál járt a Mikulás Szőregen + FOTÓK
gemma_mikulas10_gs

Most először látogatott el a Mikulás a GEMMA szőregi intézményébe, a felnőtt fogyatékkal élők megajándékozása Dobák Lászlóné ötlete volt. A kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy még több figyelmet kapjanak a fogyatékkal élők, és ne csak karácsony közeledtével.

Harter Árpádné

, az intézményt fenntartó Szivárvány Autizmus Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, Szőregen felnőtt fogyatékkal élőt látnak el, a tizenhét fő közül tíz autista. Délelőtt és délután egyaránt programokat szerveznek a fiataloknak, de járnak moziba és színházba, úszni, kézműves és szinten tartó foglalkozásokon vesznek részt, és a mozgásfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektetnek. „Próbáljuk láttatni fiataljainkat, hogy igenis értékesek, és ha esélyt adunk nekik arra, hogy megmutassák, hogy mi az, amiben ők jók, akkor nagyon szép teljesítményt tudnak nyújtani” – fogalmazott. Az egyesület elnöke hangsúlyozta, tévhit, hogy az autisták nem tudnak beilleszkedni egy közösségbe, a szőregi intézménybe járók figyelnek egymásra és szeretik egymást. „Hamarosan beindul az autizmussal élők és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása egy külön pályázatból megvásárolt épületben Szőregen” – ismertette a közeljövő terveit Harter Árpádné. Az intézményben is megünneplik a karácsonyt, a meglepetéseket a dolgozók szokták készíteni a fiataloknak, és mivel felnőttekről van szó, inkább buliról beszélhetünk. Megjegyezte, Mikuláskor általában egyik dolgozójuk ölt jelmezt, és arra még nem volt példa, hogy meglepjék a fiataljaikat. Az ötlet, hogy megajándékozzák a GEMMA szőregi intézményébe járó fiatalokat,

Dobák Lászlónétól

származott. Elmondta, civil szervezeti vezetőként is számos jótékonysági estet szervezett például az ÁGOTA Alapítvány részére vagy épp a Sólyom utcai iskolásoknak karácsonyi ünnepséget. A szegedi Soroptimist Clubon keresztül ismerte meg a fogyatékkal élőket, s ahogy fogalmazott, ők igénylik a legtöbb szeretetet és odafigyelést, ezért döntött úgy, hogy a Gemmás fiatalokat lepi meg Mikuláskor. „Az ars poétikám mindig az volt, ha módunkban áll, azokon segítsünk, akik nem tudnak gondoskodni magukról. Lehet szó gyerekekről, fogyatékkal élőkről vagy éppen idősekről” – fogalmazott. Dobák Lászlóné reméli, egyre többen megismerik a GEMMA által végzett munkát, és lehetőségei szerint segíti őket a jövőben. „A csodálatomat és az elismerésemet váltotta ki, hogy itt Szőregen mit volt képes ez az alapítvány a sérült fiatalokért létrehozni, sokszor a semmiből, ezért gondoltam arra, hogy a magam módján támogatom őket” – nyilatkozta portálunknak Dobákné, aki a Csongrád Megyei Önkormányzathoz fordult segítségért, hogy meg tudják ajándékozni és vendégelni a fiatalokat.

gemma_mikulas16_gs

„Fontos, hogy az adventi időszakban a karácsonyi készülődés idején megtaláljuk és megajándékozzuk a hátrányos helyzetűeket, betegeket és fogyatékkal élőket. Megható volt látni, hogy mennyire örültek ezek a fiatalok a Mikulásnak, a kis csomagnak, amit átadtunk. Lélekemelő volt a hálás tekintetük, a mosolyuk és könnyeik, és egy picit úgy érzem, hogy a megye vagy összességében a politika többet tehetne értük. Sokkal több elférne itt szeretetből, odafigyelésből, és nemcsak karácsony közeledtével, hanem például egy magasabb szintű ellátásfinanszírozással lehetne értük többet tenni” – fogalmazott

Kakas Béla

közgyűlési elnök a Mikulás ünnepség után. A jövőben a szegedi Fidesz-L.É.T.-frakció folyamatosan támogatni fogja a GEMMA munkáját – tudtuk meg

Nógrádi Tibor

frakcióvezetőtől. „Januárban az autista gyerekek támogatására induló új program mellé szintén odaáll frakciónk, melynek részleteiről jövő év elején egyeztetünk az alapítvánnyal” – mondta el a Fidesz szegedi elnöke. Hozzátette, megható volt számára, hogy ezek a fiatalok a legkisebb dolognak is mennyire örülnek, és milyen szeretettel fogadják, ha valaki gondol rájuk.

Először látogatott el a Mikulás a GEMMA szőregi intézményébe - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=594935

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 7.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.