Kultúra

Fodor József-emlékkiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen

Fodor József-emlékkiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen

2015. december 12., szombat
Fodor József-emlékkiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen
Fodor József; Lázár János

Az egyik "legvásárhelyibb" festőművész, Fodor József mintegy száznegyven alkotását bemutató emlékkiállítás nyílt szombaton a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter személyes hangvételű megnyitójában úgy fogalmazott: "számunkra, hódmezővásárhelyiek számára a képzőművészet sokkal több annál, mint egoista örömszerzés, individualista önkifejezés", a város tartópillére a művészet és a művész. Ennek a vásárhelyi művésztársadalomnak volt megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen tagja Fodor József, aki a nehezebb utat választva szülővárosában akart boldogulni - tette hozzá.

Fodor József

festészetének lényegét az ember és a természet kapcsolata jelenti, ahogy már száz éve ez adja a magját a vásárhelyi művészetnek. Világos választ adott képeivel: ábrázolta a világ szépségeit, ugyanakkor megmutatta reális oldalát is - mondta a politikus, aki a térség országgyűlési képviselője is egyben. Amellett, hogy sikeres művész, vásárhelyi polgár, művészetszervező volt, rajztanárként képes volt felkelteni tanítványai érdeklődését az alkotás, a rajz iránt, megszerettetni velük a művészetet - hangsúlyozta Lázár János. Az Alföldi Galéria teljes földszintjén február közepéig látható kiállítás mintegy százötven művön keresztül, különböző tematikák szerint mutatja be Fodor József életművének darabjait: tájképeit, zsánereit, életképeit, portréit, emberábrázolásait, szobabelsőit, csendéleteit, valamint Hódmezővásárhely művelődéstörténetéhez kötődő képeit. Fodor József 1935-ben született. 1958-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz és földrajz tanszékén, ahol

Füstös Zoltán, Vinkler László, Major Jenő

és

Kopasz Márta

voltak mesterei. A Vásárhelyi Műhely tagjaként állandó kiállítója volt a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt országszerte és külföldön. 1965-ben alapítója, és kezdettől vezetője volt a Mártélyi Képzőművészeti Szabadiskolának. Három évtizeden keresztül irányította a vásárhelyi és a mártélyi művésztelepet. Művészi munkája mellett több mint két évtizeden keresztül vezette a városi rajzszakkört, nevelte a képzőművészet iránt érdeklődő fiatalokat. Fodor József a vásárhelyi festőiskola mestereként örökítette tovább a vásárhelyi elődökre jellemző alföldi realizmust. Képeinek zömén szűkebb környezetének táji szépségeiről, emberi és társadalmi eseményeiről számolt be. Munkásságát számtalan díjjal, kitüntetéssel ismerték el: 1984-ben megkapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, 2002-ben a Művészeti Akadémia Elismerő oklevelét. 2004-ben Mártély, 2005-ben Hódmezővásárhely választotta díszpolgárává. 72 esztendős korában hunyt el szülővárosában, Hódmezővásárhelyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.