Közélet

Fellobbant a harmadik gyertya lángja a város adventi koszorúján + FOTÓK

Fellobbant a harmadik gyertya lángja a város adventi koszorúján + FOTÓK

2015. december 13., vasárnap
Fellobbant a harmadik gyertya lángja a város adventi koszorúján + FOTÓK
harmadik_adventi_gyertya13_gs

Advent harmadik vasárnapján, azaz az Úr eljövetelének közeledtét ünneplő örömvasárnapon Balogh Barnabás baptista lelkész és Vajda Attila, az EDF Démász-Szegedi VE olimpiai bajnok kenusa gyújtotta meg közösen a város adventi koszorúján a gyertyát.

A Dóm téren a gyermekkórus a Karácsonynak éjszakáján című dalt adta elő advent harmadik vasárnapján, melyet követően

Balogh Barnabás

baptista lelkész elmondta, a gyerekek egy olyan estéről énekeltek, amikor egy angyali kórus szólalt meg az égben, és azt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a Földön békesség a jóakaratú embereknek. „Akik ezt hallották, pásztorokként ott voltak a betlehemi mezőkön és végezték a dolgukat, nem számítottak arra, hogy ez fog történni azon az éjjelen velük. De megtapasztalták, hogy összeért az ég a földdel. Azóta a karácsonyok erről szólnak, mindannyian érzünk valami misztikusat a sok rohanás közepette is, egy picit összeérhet az ég a földdel ma is” – fogalmazott Balogh Barnabás. A baptista lelkész azt kívánta, hogy mindenki szívében legyen meg az az Istentől fakadó békesség, amiről a Biblia is szól.

Vajda Attila

, az EDF Démász-Szegedi VE olimpiai bajnok kenusa azt mondta, ilyenkor mindenki vágyik arra, hogy több időt tudjon tölteni szeretteivel, s ez számára is fontos, már várja azt a pillanatot, amikor a gyermeke megkapja az ajándékát. Azt kívánta, hogy mindenkinek öröm ragyogja be a lelkét az adventi időszakban és karácsonykor is.

Advent harmadik vasárnapján Balogh Barnabás baptista lelkész és Vajda Attila gyújtotta meg a város adventi koszorúján a gyertyát.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=596307 Szerző: Szegedma Hírportál,2015. december 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.