Közélet

Elhunyt az egykori deszki polgármester, Simicz József

Elhunyt az egykori deszki polgármester, Simicz József

2015. december 17., csütörtök
Elhunyt az egykori deszki polgármester, Simicz József
kozgyules_megyei40_gs

"Eltávozott Deszk község eddig leghosszabb ideig, 16 évig polgármesterként a településért dolgozó vezetője" - írja elődjéről Facebook-oldalán Király László, a Csongrád megyei település jelenlegi polgármestere.

Tisztelt Deszkiek, kedves barátaim! Ma este a szerb nemzetiségi önkormányzat és a települési önkormányzat képviselőivel, intézményvezetőinkkel szervezett hagyományos karácsony előtti vacsorára érkeztünk, amikor kaptam az első, perceken belül a második, majd a sokadik telefont, hogy elődöm,

Simicz József

polgármester ma, kora este, hosszú betegség után elhunyt. Eltávozott Deszk község eddig leghosszabb ideig, 16 évig polgármesterként a településért dolgozó vezetője. Négy ciklusa alatt Deszk község többet fejlődött, mint bármikor eddig. Az általa vezetett testület vezette be húsz éve a helyi adózást településünkön, aminek köszönhetően a bevételekből a legdinamikusabban fejlődő kistérségi településsé nőtte ki magát. Az Ő tizenhat éve alatt épült meg a szennyvízhálózat, és ennek a beruházásnak köszönhetően minden utcánkat leaszfaltoztattuk. 1994-tól kezdve vezette a települést, és ezektől az évektől kezdve nőttek ki új épületek, kezdeményezések. Sportcsarnokot építettünk, faluházat, iskolákat újítottunk fel,visszavásároltuk a focipályát és társadalmi munkával új öltöző épült, új ravatalozó, orvosi rendelő - megannyi hatalmas lépés, melyek a mai Deszk arculatát rajzolták ki. Járda- és útépítési programok, és a közterületek szépítése, közterület rendelet, falunapok, a polgármesterek nemzetközi főzőversenye, mind-mind az ő nevéhez, és az általa vezetett testülethez, az apparátus munkájához kötődik. Az intézményrendszerünk átszervezése, a hivatal munkájának újratervezése, a hivatali fegyelem újjáélesztése és sok-sok rendelet megalkotása köthető hivatali idejéhez, melyek ma is, és még hosszú évtizedekig meghatározzák Deszk község mindennapjait, és jövőképét. Polgármestersége alatt másfél tucat civilszervezet született meg, ami településünk ma is tartó virágzását is megalapozta. Az azóta is virágzó testvér-települési kapcsolataink mind az ő idejében születtek. Két nagy alapítványunk, a Deszk Község Közoktatásáért Közalapítvány és a Deszk Község Népművészetéért Alapítvány is az ő támogatásával kelt életre - így a Fölszállott a páva döntőjében egy kicsit az emlékének is táncolnak majd a Borbolya csoportunk táncosai.... Az MSZP elkötelezett harcosaként meghatározó alakja volt a helyi és a megyei szervezetnek, tagja volt polgármesteri ténykedése alatt a megyeközgyűlés szocialista frakciójának és vezette annak egészségügyi bizottságát. Személyének elismertségének köszönhetően Horn Gyula akkori miniszterelnök avatta a deszki sportcsarnokot, Göncz Árpád köztársasági elnök a faluházat, és több regnáló miniszter, kormánytag tisztelte meg településünket - és őt magát is. Deszken mindig történt valami, talán ma volt az első nap, amikor elcsendesült a lendület,...ma este megállt az idő egy pillanatra. Sok évi betegség, és méltón viselt szenvedés után elment az egyik legsikeresebb településvezető, Simicz József. Nem tudjuk, hogy a településünkért végzett munka. vagy az odaadás árát fizette-e meg, csak azt hogy minden utcában, minden intézményben és minden települési rendezvényünkben ott lesz ezután is, a keze nyoma és mondatai sokáig hirdetik majd a közösségért való tettrekészséget és tenni-akarást Deszken. Maradandót alkotott, ezáltal halhatatlan lesz ő maga is. Az ünnepire tervezett vacsorát Simicz József emlékének szentelt, egyperces néma felállással adóztunk ... bár húsz év múlva kellett volna ezt tennünk... Nagy-törvényű, hajthatatlan ember, kemény, de eredményes vezető, ugyanakkor családjáért, unokájáért rajongó apa, nagyapa is volt. A kettőnk viszonyát néhányszor árnyékolták felhők - de eredményei és munkássága előttem is minden időben a megkérdőjelezhetetlen tiszteletet vívták ki. Nagy-volumenű településvezető és politikus volt ...és 70 éves. A településünk nevében ezúton is kívánom, hogy családja, minden rokona is találja meg a megnyugvást az emlékekbe temetkezve... Deszk község képviselő-testülete és minden lakója nevében búcsúzom most Tőle - Nyugodj békében Jóska!

Király László polgármester

Elhunyt Simicz József, Deszk egykori polgármestere, aki 16 éven át vezette a Csongrád megyei települést.Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=596983

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.