Közélet

Balog Zoltán: a gyermekvállalást és -nevelést segíti a kormány

Balog Zoltán: a gyermekvállalást és -nevelést segíti a kormány

2015. december 25., péntek
Balog Zoltán: a gyermekvállalást és -nevelést segíti a kormány

A gyermekvállalás, a gyermeknevelés segítését előmozdító intézkedéseket emelte ki a kormány családpolitikai intézkedései közül az emberi erőforrások minisztere a csalad.hu internetes portálnak adott karácsonyi interjújában.

Balog Zoltán

emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben elindított programja kimondja: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a gyermekvállalás szegénységi kockázat legyen. Ennek jegyében vezették be a lehető legszélesebb körben a családi adókedvezményt, támogatják az otthonteremtést és könnyítették meg a szülők munkavállalását a gyermek nevelése közben az ellátások megtartása mellett, akár részmunkaidőben is - tette hozzá. Balog Zoltán nagy előrelépésnek nevezte a családi otthonteremtési kedvezmény megjelenését 2015-ben. "2016-ban pedig ismét óriási lépés következik: azoknak a házaspároknak, akik három gyermeket vállaltak vagy vállalnak, s ezt tíz éven belül teljesítik, tízmillió forint vissza nem térítendő támogatás jár családi otthonteremtési kedvezmény keretében, felvehetnek tízmillió forint kedvezményes kamattámogatott hitelt három százalék alatti kamattal, és akár ötmillió forintig vissza tudják igényelni az önerőből épített lakásuk, házuk áfáját. Ez huszonötmillió forint. Ezzel a háttérrel el lehet indulni az életben" - fogalmazott a miniszter. E támogatás szerinte "olyan unikális dolog lesz az egész világon, amire büszkék lehetünk és bízhatunk benne, hogy működni fog". Becslése szerint ez több százezer családot érhet el. Mint mondta, az bizonyos, hogy a korábbi nevén szocpolként ismert juttatás átalakításával harminchatszorosára nőtt az érdeklődők és a szerződéskötők száma is. Balog Zoltán arról is szólt, hogy szeretnének minden ügyet Kárpát-medencei dimenzióban szemlélni. Erre példa szerinte az, hogy ma már a magyar állam támogatásával tanulhat egy beregszászi magyar a Kárpát-medencén belül Kolozsváron, vagy egy kolozsvári Kárpátalján, Beregszászon, Pozsonyban, Révkomáromban vagy Szabadkán. "Egységes rendszerben gondolkodunk, és a határon kívüli magyar nyelvű képzéseket is úgy finanszírozzuk, mint Magyarországon" - mondta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a családpolitikában lassan érnek be az eredmények, a karácsony üzenetében benne van ez a tág perspektíva is - jegyezte meg. "Nem véletlen, hogy a gyermek áll a karácsonyi történet középpontjában, és a mi karácsonyi családi életünk középpontjában is a gyermekek vannak. Milyen jó, hogy így van!" - fogalmazott Balog Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.