Közélet

A PM alaptörvényben rögzítené, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon

A PM alaptörvényben rögzítené, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon

2015. december 27., vasárnap
A PM alaptörvényben rögzítené, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér járjon

A Párbeszéd Magyarországért (PM) alaptörvény-módosítást terjeszt be, hogy abba bekerüljön az alapvető emberi jog, amely szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár.

Erőss Gábor

, a párt elnökségének tagja vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a köztársasági alkotmány szövege korábban kimondta: "az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." A mostani alaptörvényben ugyanakkor ez az - alapvető emberi jogok nyilatkozatában is szereplő - elv már nem szerepel. Ezért a Párbeszéd Magyarországért most alaptörvény-módosítást terjeszt be, és azt kéri a parlamenti képviselőktől, hogy csatlakozzanak az ENSZ "He for She" felhívásához, ugyanis a női esélyegyenlőség kivívása éppúgy a férfiak dolga is, mint a nőké. Álláspontja szerint, ha a kormánynak valóban nem a nők hátrányos megkülönböztetése és megalázása a célja, akkor meg kell szavaznia a javasolt módosítást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.