Közélet

2015 példaképei között a szegedi anya és vállalkozó - január 15-ig lehet szavazni!

2015 példaképei között a szegedi anya és vállalkozó - január 15-ig lehet szavazni!

2015. december 21., hétfő
2015 példaképei között a szegedi anya és vállalkozó - január 15-ig lehet szavazni!
Zodi-Sipos_Maria

Az időmenedzselést tartja harmadik szakmájának Ződi-Sipos Mária, aki kiterjesztett valósággal foglalkozó cége mellett anyaként is megállja a helyét.

Január 15-ig lehet szavazni a

Példakép Alapítvány honlapján

arra, hogy ki 2015 Példaképe, és a harminc jelölt közt egy szegedi is akad. „2009-ben indítottuk el a vállalkozásunkat a férjemmel Budapesten, akkor én még a marketing szakmában tevékenykedtem, a férjem pedig informatikusként, ezt a két irányt céloztuk meg” – mondta el hírportálunknak Ződi-Sipos Mária, a CreatIT Solutions Kft. ügyvezetője. Kezdetben főállása mellett, reggelente egy kávézóban ülve és hétvégénként otthonról foglalkozott az új céggel, majd beindult a vállalkozás és közben kiderült, hogy az IT vonalra nagyobb az igény. „Átképeztem magam projektmenedzserré, illetve belefolytam a grafikába és a fejlesztésbe is, amennyire szükség volt” – részletezte Ződi-Sipos Mária. A CreatIT a kiterjesztett valóságnevű technológiával foglalkozik, ami cég indulásakor még gyerekcipőben járt Magyarországon, az elsők között kezdtek el ezzel a technológiával dolgozni hazánkban, azóta már sok versenytársuk van, de a többségüknek alvállalkozóként is dolgoznak a CreatIT munkatársai, ugyanis elég nagy a szakmai tapasztalatuk és ár-érték arányban is megfelelőek a piacon. „Foglalkozunk emellett webes fejlesztésekkel, mobilalkalmazás-fejlesztésekkel, de a kiterjesztett valóság a fő profilunk, vagyis amikor virtuálisan valamilyen plusz elemet illesztünk be a kamera által látott képre, ez lehet kép, videó, szövegek, animációk, de gyönyörű szép 3D modellek is léteznek, amiket használhatunk” – magyarázta a CreatIT ügyvezetője. Ezt Magyarországon jelenleg főképp promócióra használják, jellemzően, a nagyobb cégek, melyek szeretnének jobban kitűnni akár az üzleti életben, akár egy kiállításon, vásáron, rendezvényen vagy fesztiválon - ezek a fő felhasználási területek, de vannak alkalmazások, melyeknek kézzel fogható haszna is van, például plusz információkat adhatunk könyvek, kiadványok, névjegykártyák, nyomtatott sajtótermékek mellé.

Család és vállalkozás – így dolgozik egy példakép

„A férjem javasolta, hogy adjam be a pályázatot a Példakép Alapítványhoz, onnan jött a gondolat, hogy terhesen is dolgoztam, és amikor megszületett a kisfiam, akkor is éppen két EU-s pályázat közepén jártunk. A pár hónapos baba mellett írtam az üzleti terveket, pályázati dokumentációkat” – fejtette ki Ződi-Sipos Mária. Férje beszélte rá a jelentkezésre, mivel eddigi munkássága jó példa lehet arra, hogy a karriert és a családot igenis össze lehet egyeztetni. „Nem egyszerűek a mindennapok, de szerintem döntés kérdése, hogy sikerül-e egyensúlyozni. Mi tudatosan építettük fel ebből a szempontból az életünket, mivel korábban alkalmazott voltam, tudtuk, hogy ha családot szeretnénk, akkor a vállalkozói lét lesz a megoldás, mert sokkal rugalmasabb életformát tud biztosítani” –mesélte Ződi-Sipos Mária. A család mellett a saját ötletek megvalósítása is cél volt a vállalkozás elindításakor. Ződi-Sipos Mária a család-munka-háztartás hármasából a háztartást szervezte ki az életéből, a munka terén, amit tud, megvalósít a kisfia alvási idejében, éjjel, hétvégenként, segítség igénybe vételével, ha szükséges, illetve ha a helyzet megkívánja, alkalmazottak, asszisztensek felvételével. „Meg kellett tanulnom kiszervezni a munkát bizonyos feladatoknál, melyeknél már nincs rám feltétlenül szükség, ehhez nyilván fejlődnie kellett a cégnek is, hogy ezt tudjuk finanszírozni. Mindemellett anyaként, vállalkozóként és nőként az időmenedzselés a harmadik szakmám” –hangsúlyozta Ződi-Sipos Mária. http://www.youtube.com/watch?v=710z4kT7yqM A CreatIT-en belül Ződi-Sipos Mária az ügyvezetői feladatokat látja el, a pénzügyet, az adminisztrációt, a pályázatírást menedzseli, kezeli, a férje, Ződi Ákos a szakmai vezető és a projektmenedzser egy személyben, illetve több alkalmazott dolgozik a kezük alatt, széles alvállalkozói körrel, így meg tudják oldani azt, hogy ha sok munkájuk van, akkor is jól tudjon működni a cég. A vállalkozás folyamatosan bővül, fejlődik. „Most tervezzük a 2016-os évet, a munkaerő-felvételeket, a forrásokat, kijöttek az új pályázatok, szóval azokra is gőzerővel készülünk, rengeteg saját ötletünk van, és ezeket igyekezünk pályázatokkal elindítani, és megnézzük mi lesz belőle, ami sikerül, az sikerül, ami nem, abból pedig tanulunk” –fogalmazott Ződi-Sipos Mária. A cég tervei szerint szeretnének Szegeden is ismertebbé válni, ugyanis, 2011-ben költözött ide a család, a férj szegedi kötődései révén. „Jellemzően a fővárosból, illetve külföldről jön megrendeléseink döntő része, ezért számomra fontos cél, hogy helyben is megerősödjünk” – mondta el a vállalkozó. Kiemelte, hogy Szeged egy jó választás volt, jó a munkaerő, a diákszövetkezetekkel, egyetemmel is jó kapcsolatot ápol a cég, sok tehetséges gyakornokot foglalkoztattak, akik közül többen alkalmazottak, alvállalkozók lettek, ebben a formában sok kapcsolat megmaradt. „A vállalkozói célok mellett tervezzük a kistestvért is, de a legfontosabb az egyensúly megtartása. Nem bánom, hogy nem maradtunk Budapesten a nagy körforgásban. Jobban szeretem Szeged nyugodtabb légkörét és a tudatot, hogy egy kicsi, de stabil vállalkozás vagyunk. Inkább nyugodt családi életet és megbízható csapatot szeretnénk magunk köré, akik boldogok és motiváltak” – közölte Ződi-Sipos Mária. A Példakép Alapítvány közönségszavazása január 15-ig tart, a voksokat

ITT

lehet leadni.

2015 példaképei közé választhatják a szegedi Ződi-Sipos Máriát, a CreatIT Solutions Kft. ügyvezetőjét - szavazni január 15-ig van lehetősége a közönségnek! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=597653 Szerző: Szegedma Hírportál,2015. december 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.