Bulvár

Vádat emeltek a szentesi tanyarabló ellen

Vádat emeltek a szentesi tanyarabló ellen

2015. november 27., péntek
Vádat emeltek a szentesi tanyarabló ellen

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki június 26-án követett el bűncselekményt egy 78 éves nő sérelmére.

A vádirat szerint a vádlott - aki maga is betöltötte már a 70. életévét - június 24-ről 25-re virradóra egy szentesi tanyaingatlan melletti legelőről eltulajdonította a legelő tulajdonosának talicskáját és akkumulátorát, amelyet azután egy felvásárló telepen értékesített. A vádlott másnap visszament kerékpárral a tanyaingatlanhoz, hogy ott további két, mindösszesen 16 ezer forint értékű akkumulátort tulajdonítson el. Ennek érdekében az egyik akkumulátort egy kerékpár gumibelsővel a csomagtartóra erősítette, míg a másikat egy zsákba tette és a kerékpár kormányára akasztotta. A vádlott cselekményét észlelte az ingatlan ablakából a 78. életévében járó sértett, aki azt hitte, hogy a vádlott egy ismerőse, ezért kiment hozzá a földútra és utánaszólt. Ekkor azonban a sértett észlelte, hogy a vádlott a szomszédja értéktárgyait tulajdonítja el és megpróbálta feltartóztatni a vádlottat oly módon, hogy megragadta biciklijét, valamint a csomagtartóra rögzített akkumulátort le is rángatta arról. A vádlott azért, hogy a másik akkumulátort megtartsa, a fémszeleppel ellátott gumibelsővel nagy erővel fejen ütötte a sértettet, majd mivel a sértett megpróbálta megfogni a zsákot, ököllel állon ütötte. A sértett csak ezt követően engedte el a kerékpárt, amit kihasználva a vádlott a helyszínről eltávozott. A sértett a vádlott által elszenvedett bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett azzal, hogy az adott testtájékon a keletkezettnél súlyosabb, akár 8 napon túl gyógyuló sérülések is okozhatóak. A Szentesi Járási Ügyészség a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, továbbá súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szentesi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.