Közélet

Több tízezren tüntettek a koszovói kormány ellen

Több tízezren tüntettek a koszovói kormány ellen

2015. november 28., szombat
Több tízezren tüntettek a koszovói kormány ellen

Több tízezren vettek részt a helyi beszámolók szerint a szombaton Pristinában tartott kormányellenes tüntetésen, amely békésen zajlott le.

A Koha Ditore című pristinai napilap honlapjának beszámolója szerint a szervezők azt mondták, hogy mintegy 35 ezren tiltakoztak a Koszovó és Szerbia között kötött brüsszeli megállapodás, illetve egy Montenegróval kötendő egyezmény ellen. A tiltakozást három ellenzéki párt, az Önrendelkezés (Vetevendosje), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK), valamint a Koszovói Kezdeményezés (Nisma per Kosoven) szervezte november 28-ra, az albán zászló napjára. Ez a dátum egyébként is szimbolikus jelentőséggel bír az albánok számára, mivel 1912-ben Albánia ezen a napon kiáltotta ki elszakadását az Oszmán Birodalomtól. A koszovói rendőrség fokozottan felügyelte a rendezvényt. Összeütközés nem történt, bár incidensekre elvileg lehetett számítani, mert az ellenzék hónapok óta könnygázzal, fütyüléssel és tojásdobálással akadályozza a parlament munkáját. Múlt szerdán őrizetbe vettek egy koszovói ellenzéki képviselőt, három másik ellen pedig körözést adtak ki a parlament munkájának többszöri akadályozása miatt.

Albin Kurti

, az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt alapítója és képviselője annak ellenére is részt vett és felszólalt a tüntetésen, hogy őt is körözi a rendőrség. Felszólalásában kiemelte: az ellenzék nem fogja hagyni, hogy megalakuljon a szerb kisebbségi önkormányzatok közössége Koszovóban. Hozzátette, hogy szerinte Koszovónak és Albániának egyesülnie kell. Azt állította, hogy a koszovói kormány ahelyett, hogy Albániával egyesítené az országot, Szerbiával akarja azt egyesíteni, amelytől 2008-ban vált függetlenné. A koszovói rendőrség korábban bejelentette, hogy Kurtit őrizetbe veszi, ha megjelenik a tüntetésen, de ez végül nem történt meg. A koszovói ellenzék azt követeli, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerbeknek. Az ellenzék bejelentette, mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelései nem teljesülnek. A koszovói alkotmánybíróság november elején - végleges döntéséig - felfüggesztette a megállapodást, az ellenzék azonban továbbra is tiltakozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.