Közélet

Merényletek Párizsban: legalább 120 embert öltek meg a francia fővárosban - Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásokért (FRISSÜL)

Merényletek Párizsban: legalább 120 embert öltek meg a francia fővárosban - Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásokért (FRISSÜL)

2015. november 14., szombat
Merényletek Párizsban: legalább 120 embert öltek meg a francia fővárosban - Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a támadásokért (FRISSÜL)
parizsi_merenyletek_lemonde

Legalább 120 ember életét vesztette a Párizs belvárosában több helyszínen végrehajtott géppisztolyos, robbantásos támadásokban - közölte a rendőrség pénteken késő este. Már a hadsereg egységeit is az utcákra vezényelték. Szombaton a városvezetés közleménye szerint gyakorlatilag bezár a francia főváros. Párizsban sem a múzeumok, sem az iskolák, sportcentrumok vagy más közintézmények nem lesznek nyitva. A francia fővárosban éppen az elmúlt napokban szigorították meg a biztonsági intézkedéseket, mert két hét múlva kezdődik az ENSZ klímaügyi konferenciája, amelyen elvileg a világ állam- és kormányfői vesznek részt - írja összefoglalójában az Origo.

"Az Iszlám Állam hivatalosan is magára vállalta a péntek esti, hivatalosan 128 emberéletet követelő merényletsorozatot, amit a francia elnök háborús tettnek minősített. Az egyik merénylőnél a rendőrség szír útlevelet talált, a bajorok pedig napokkal ezelőtt elfogtak egy montenegrói férfit, aki kapcsolatban állhatott az elkövetőkkel. Franciaországban háromnapos nemzeti gyászt hirdettek" -

közölte a hírportál

.

Görögországban lépett az EU-ba az egyik merénylő

A görög hatóságok tájékoztatása szerint októberben Lérosz szigetén regisztrálták annak a szíriai útlevélnek a tulajdonosát, amelyet a péntek éjjeli párizsi merényletsorozat egyik helyszínén találtak az elkövetők holttestének egyike mellett - írja az origo.hu. A polgári védelemért felelős minisztérium azt közölte, hogy az útlevelet október 3-án vették nyilvántartásba. Tulajdonosa menekültként érkezett Törökországból. A tárca tájékoztatása szerint arról nincsenek információik, hogy a dokumentum birtokosa merre folytatta útját Görögországból.

Házkutatások Brüsszelben, egy embert őrizetbe vettek

Rendőri akció kezdődött szombat délután Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében, és ennek során a hatóságok egy embert őrizetbe vettek - értesült a francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió, az RTBF. Korábban a televízió arról számolt be, hogy a párizsi merénylők által használt egyik autóban a kerületből származó parkolójegyet találtak. Hatósági forrásra hivatkozva az RTBF a honlapján azt írta: két-három házkutatást hajtottak végre, és bár ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg, az akció a párizsi vérengzéssel összefüggésben indult. Az RTBF értesüléseit hivatalosan a rendőrség és a helyi önkormányzat nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni. A tévé helyszínen lévő munkatársai "erősen felfegyverzett" rendőrök jelenlétéről számoltak be. Azt már a BBC arab nyelvű kiadására hivatkozva írta az RTBF, hogy a rendőrök állítólag egy belga rendszámú fekete autót és három utasát keresik. Több szemtanú is megerősítette, hogy a terroristák által Párizsban használt autók között látott egy belga rendszámú fekete autót.

Szíriai útlevelet találtak az egyik öngyilkos merénylő holtteste közelében

Szíriai útlevelet találtak a párizsi Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások egyik öngyilkos merénylőjének holtteste közelében - közölték szombaton rendőrségi források. Az egyelőre nem állapítható meg, hogy a személyi okmány az elkövetőhöz tartozott-e.

Francois Hollande

francia államfő szombaton azt mondta, hogy az előző napi, legalább 128 áldozatot követelő párizsi támadássorozat "külföldről előkészített, megtervezett tett" volt, amelyet "külföldi segítséggel" hajtottak végre. Az útlevelet az egyik elkövető holtteste közelében találták - közölte egy forrás alapján több francia televízió és internetes portál. Egy másik rendőrségi forrás szerint a szíriai útlevelet a Bataclan koncertterem átvizsgálása során találtak meg a nyomozók. Itt legalább 82 embert ölt meg négy terrorista, akik közül hárman felrobbantották magukat, amikor a kommandósok ostrom alá vették az épületet, egy merénylőt pedig a rendőrök lőttek le. A szíriai szál a nyomozók egyik feltételezése a források szerint, akik a külföldi titkosszolgálatokkal szoros együttműködésben dolgoznak a bizonyítékok feltárásán. Egy rendőrségi forrás szombaton elmondta, hogy a merénylők első ránézésre kiválóan kiképzett, harcra elszánt emberek voltak. A szemtanúk nagyon fiatal és magabiztos emberekként írták le őket. A nyomozás során nagyon hamar felmerült a kérdés, hogy a támadók kaptak-e kiképzést a dzsihadisták által felügyelt területeken Szíriában, de a nyomozásnak ezen kezdeti elemeit a források szerint még pontosítani kell. A francia hírtelevíziók szerint egyelőre semmi nem ismertes a támadók személyazonosságáról, s a DNS-minták alapján történő azonosításuk akár több napig is eltarthat, miután a nyolc támadóból hét felrobbantotta magát, s emiatt a holttestek erősen szétroncsolódtak.

Bakondi: megerősítik a magyarországi biztonsági intézkedéseket

Megerősített magyarországi biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja a párizsi terrortámadás miatt összehívott szombat reggeli ülésen, amelyen az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett

Orbán Viktor

kormányfő és

Pintér Sándor

belügyminiszter is. A döntésekről

Bakondi György

, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója számolt be a Belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: Magyarország védelmét meg kell erősíteni, ahogyan azt az Európai Unió más országaiban is teszik. Tájékoztatása szerint az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség - amelyet a korábbi belgiumi merénylet után már életbe léptettek - emelt szintű rendszerét vezetik be. A megerősített biztonsági intézkedések lényegi eleme a rendőri jelenlét jelentős növelése közterületeken és kiemelt létesítményeknél - például a repülőtéren és a paksi erőműnél - egyaránt. Szigorítják a határok ellenőrzését és a büntetés-végrehajtási intézményekben a felügyeletet - közölte a főtanácsadó. Bakondi György azt is mondta, továbbra sincs arra vonatkozó információ, hogy Magyarországot konkrét terrorfenyegetettség érné. A belbiztonsági főtanácsadó egyúttal arról is tájékoztatott, hogy zajlik egy jogi munka, amely napirenden lesz már a szerdai kormányülésen. Ennek alapján a terrorfenyegetettségekkel kapcsolatos intézkedések új rendszerét vezetnék be.

Kovács Zoltán

kormányszóvivő emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök és

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter már az éjszaka részvétet nyilvánított a párizsi merényletek áldozatai miatt. Egyúttal felháborodásukat fejezték ki, hogy ilyen támadást intéztek a francia nemzet és az egész európai kultúra ellen. Bakondi György kérdésre azt mondta, továbbra sincs információ magyar áldozatról.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a párizsi támadásokért

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta magára a Párizsban elkövetett merényleteket szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében. Az arab és francia nyelven, francia keltezéssel kiadott dokumentum szerint a "kalifátus" nyolc harcosa robbanó mellényekkel és gépfegyverekkel felszerelkezve hajtotta végre a támadásokat különböző helyszíneken a francia főváros szívében. Párizst a "feslettség és bűn fővárosának", valamint az "európai keresztesek zászlósának" nevezték a közleményben. Az "alapos tanulmányozás után kiválasztott" célpontok közül megnevezték a Stade de France stadiont, ahol a támadás alatt a "francia és német keresztesek csapatainak mérkőzése folyt, Franciaország félkegyelműjének,

Francois Hollande

-nak a jelenlétében". A tetthelyek között említették a Bataclan rendezvénytermet, ahol a szöveg szerint "a bálványimádók százai gyűltek össze az erkölcstelenség és fajtalanság báljára". Ugyancsak megnevezték Párizs tizedik, tizenegyedik és tizennyolcadik kerületeit, amelyekben egy időben hajtottak végre támadásokat. Az öngyilkos merénylőkről szólva a dzsihadisták arra kérték Istent, "fogadja be őket a vértanúk közé, és minket is küldjön utánuk". "Tudja meg Franciaország, és mindenki, aki ugyanazon az ösvényen jár mint ők, hogy továbbra is a lista élén maradnak az Iszlám Állam célpontjai között. A halál bűze mindaddig nem hagyja el orrukat, ameddig a keresztes hadjárat élén haladnak" - áll a közleményben. "Sértegetni merészeltétek (Mohamed) prófétánkat, büszkélkedtetek az iszlám ellen Franciaországban viselt háborútokkal és a kalifátus földjén élő muzulmánok ellen repülőgépeitekkel végrehajtott csapásaitokkal, amelyekből semmilyen hasznot nem húztatok Párizs bűzös utcáin és sikátoraiban". "Ez a támadás csupán az első zápor és egyben figyelmeztetés volt azok számára, akik (egyáltalán) hajlandóak arra, hogy levonják a tanulságot" ebből a leckéből - áll a dzsihadista szervezet közleményének végén.

Hollande: az Iszlám Állam követte el a merényleteket

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elkövetett háborús tettnek nevezte

Francois Hollande

francia államfő a párizsi merényleteket. "Ami tegnap történt Párizsban és Saint-Denisben az háborús tett, és a háborúval szemben egy országnak a megfelelő döntéseket kell meghoznia" - mondta szombaton a köztársasági elnök a védelmi tanács ülését követő rövid televíziós beszédében. "Egy terrorista hadsereg, az Iszlám Állam által elkövetett tett az ellen, ami mi vagyunk, egy olyan szabad ország ellen, amely az egész világhoz szól" - tette hozzá Francois Hollande. "Egy külföldről előkészített, megtervezett tett, külföldi segítséggel, amelyet a nyomozásnak kell felderítenie. Teljesen barbár tett" - fogalmazott a francia elnök. Francois Hollande bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt rendel el az országban. "Ebben a nagyon fájdalmas, súlyos és hazánk számára döntő időszakban egységre, összefogásra, a hidegvér megőrzésére szólítok fel" - mondta az államfő, aki azt jelezte, hogy "Franciaország kíméletlen lesz az Iszlám Állam barbárjaival szemben". Beszéde végén a köztársasági elnök közölte, hogy hétfőre összehívta a parlament két házának együttes ülését, a kongresszust Versailles-ba.

Szijjártó: Magyarország teljes mértékben együtt érez a francia néppel

Szijjártó Péter részvéttáviratban biztosította Laurent Fabius francia külügyminisztert együttérzéséről a párizsi merényletekkel kapcsolatban - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel. "Mélyen megrázott a brutális terrortámadás Párizsban. Magyarország teljes mértékben együtt érez a francia néppel. Részvétünk az áldozatoknak és azok hozzátartozóinak." - írta Szijjártó Péter.

Orbán: nemzeti gyásznap lesz vasárnap, elhalasztják a Fidesz-kongresszust

A párizsi merényletek miatt megerősítették Magyarország védelmét, a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, a Fidesz tisztújító kongresszusát pedig elhalasztják - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az M1 aktuális csatornán. Nehéz megszólalni is, a legfontosabb, hogy együttérzésünket és szolidaritásunkat fejezzük ki a francia népnek és a francia köztársasági elnöknek - kezdte nyilatkozatát a miniszterelnök. A kormányfő kifejtette: az operatív törzs szombat reggeli ülésén megerősített biztonsági intézkedéseket léptettek hatályba, amit az emberek tapasztalni is fognak például közlekedési csomópontoknál, pályaudvarokon, repülőtéren. "Ez jár némi kényelmetlenséggel, arra kérem az embereket, hogy megértéssel és türelemmel fogadják mindezt, mert szükséges a biztonságunk megerősítése" - mondta Orbán Viktor. Közölte, a magyarországi terrorveszély B szintjét "százszázalékos működésbe hoztuk". Így több rendőr és katonai rendész lesz az utcán, megerősített fegyverzettel. Az eseményeket értékelik, és ha kell, újabb intézkedéseket hoznak, mert a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága - mondta a miniszterelnök. Bejelentette azt is, hogy a kormány vasárnapra nemzeti gyásznapot hirdetett. A vasárnapra tervezett Fidesz-kongresszust elhalasztják egy későbbi időpontra, amit Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azzal magyarázott, hogy egy pártkongresszus mindig ünnep, és ebben a helyzetben nem lehetséges ünnepelni. A vasárnapi budapesti magyar-norvég labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban azt mondta: a meccs biztonsági kérdéseiről már tárgyal a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Belügyminisztérium, az UEFA döntésétől függ, hogyan rendezik meg a találkozót. Arra a kérdésre, van-e bármilyen jelzés arra, hogy esetleg Magyarország is terrorcselekmény célpontja lehet, a kormányfő azt válaszolta: kizárni semmit sem lehet, "jelenleg nem áll rendelkezésünkre olyan adat, ami közvetlen veszélyt jelezne, de ez bármikor megváltozhat". "Abszolút biztonságos helyzet nincs, a körülményekhez képest lehetséges legnagyobb biztonságot kell megteremtenünk" - mondta Orbán Viktor.

Azonnali tájékoztatást kért a BM-től a nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Azonnali írásbeli tájékoztatást kért a Belügyminisztériumtól a párizsi merényletekről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szombat reggel. Molnár Zsolt (MSZP) az MTI-nek elmondta: választ várnak arra, hogy milyen nemzetközi vonatkozásai lehetnek a történteknek. Rákérdezett továbbá, hogy az eset nyomán milyen készültségek vannak Magyarországon, és hogy miként készülnek a vasárnapi budapesti Magyarország-Norvégia labdarúgómeccsre - ismertette a testület elnöke. A válaszok megérkezése után dönt arról, hogy összehívja-e az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát - mondta Molnár Zsolt, aki maga és pártja nevében részvétét fejezte ki a párizsi merénylet áldozatai családtagjainak. Péntek este Párizsban több helyszínen merényleteket hajtottak végre, a francia rendőrség szombat reggeli adatai szerint 127-en meghaltak, mintegy 180-an megsebesültek, közülük 80-an életveszélyben vannak.

Korábban írtuk:

A hírek szerint

az események sűrűjében három fegyveres tüzet nyitott a párizsi Bataclan koncertteremnél lévő biztonsági emberekre, akik a túszejtés miatt vonultak ki a helyszínre. Az incidensek a Stade de France stadion közelében történtek, ahol a francia és a német válogatott játszott. A rendőrség azt kérte a párizsiaktól, hogy ne mozduljanak ki a lakásaikból. François Hollande francia elnök rendkívüli állapotot hirdetett, a határokat lezárták. A brit közszolgálati adó szerint egyszerre több helyszínen történtek merényletek Párizsban. Az is lehet, hogy 6-7 helyszínen zajlottak az események. A támadók közül is többen életüket vesztették. Az első hírek egy gépfegyveres lövöldözőről szóltak, de ahogy az események kibontakoznak, inkább úgy tűnik: egy összehangolt, több támadó által kivitelezett akciósorozattal állnak szemben a hatóságok. Először a belvárosi X. kerületben, a Le Petit Cambodge nevű étterem környékén dördültek lövések, majd az onnan nem messze található Bataclan nevű koncertterem előtt, később pedig a rue Charonne környékén is. Két öngyilkos merényletet követtek el, valamint egy pokolgépet robbantottak a terroristák péntek este a párizsi nemzeti stadion mellett, amelyben a francia és a német labdarúgó-válogatott játszott - közölte egy francia rendőri vezető a Stade de France közelében korábban történt robbanásokról. Gregory Goupil elmondta, hogy legalább hárman meghaltak a robbantásokban, amelyek közül kettőt a bejáratoknál, egyet pedig egy McDonald's étteremnél követtek el. Hozzátette: a merényleteket egy időben, összehangoltan követték el. A helyszínen lévő Francois Hollande-ot kimenekítették a stadionból. Az elnök a belügyminisztériumban van válságtanácskozáson. A Bataclan koncertteremben a francia média szerint egy szemtanú az Allah Akbar (Allah nagy) kiáltást hallotta az egyik merénylő szájából. Más szemtanúk azt mesélték, a berontó fegyveresek automata fegyverekből tüzet nyitottak a sűrű tömegre, mindenütt vér folyt. Az Europe 1 szerint 30 embernek sikerült kimenekülnie. Egy állítása szerint súlyosan megsebesült férfi megrázó twitben közölte, hogy az első emeleten bujkál és nagyon várja a kommandósokat, mert a támadók egymás után végzik ki az embereket a koncertteremben, ahonnan legutóbb robbanásokat is lehetett hallani. A Reuters szerint éjjel egykor a rendőrségnek sikerült kimentenie a koncertteremből túszokat és megöltek két terroristát.

Még több áldozat lehet

A biztonsági műveletek még folyamatban vannak Párizsban, mondták rendőri források az AP-nek. A rendőrök szerint a Bataclanban mészárlás folyt: a terroristák bombákat dobtak a túszokra. Mindkét forrás szerint az áldozatok száma nőni fog. A rendőrség azt kérte a párizsiaktól, hogy ne mozduljanak ki a lakásaikból.

François Hollande

francia elnök rendkívüli állapotot hirdetett, a határokat lezárják.

Negyedszer hirdettek Franciaországban rendkívüli állapotot

A mostani mindössze a negyedik alkalom, hogy a kormány rendkívüli állapotot hirdet ki Franciaország területén - derül ki a francia sajtóból. A Le Monde által készített összefoglaló ismerteti, hogy az 1955-ben született törvény alapján az akkor még nem független Algériában hirdettek ki rendkívüli állapotot, de a Francia Köztársaság területén csak három alkalommal, 1958-ban, Charles de Gaulle hatalomba való visszatérését követően, az 1961-es algíri puccskísérletet alkalmával, valamint a 2005-ös zavargások idején rendelte el a miniszterek tanácsa a rendkívüli állapot kihirdetését. A lap ismerteti, hogy a törvény szerint a kabinet akkor dönthet ennek elrendeléséről ha a közrendet súlyosan fenyegető világos és nyilvánvaló veszélyhelyzet áll elő, vagy olyan események következnek be, melyek természetüknél és súlyuknál fogva katasztrófahelyzetet idézhetnek elő. Rendkívüli állapot idején a megyei elöljárók forgalomkorlátozást és kijárási tilalmat is elrendelhetnek, úgynevezett védelmi övezeteket jelölhetnek ki, ahol korlátozható az állampolgárok tartózkodása és belépése, és kitilthatják a megyék területéről mindazokat, akik bármilyen formában akadályozzák a hatóságok munkáját. A belügyminiszter és a megyei elöljáró is elrendelheti az előadótermek, bármilyen gyülekezőhely és minden olyan intézmény ideiglenes bezárását, ahol italt mérnek. A hatóságok korlátozhatják a gyülekezési szabadságot, mert minden olyan összejövetelt feloszlathatnak, amelynek célja a provokáció vagy a közrend megzavarása. Mindemellett rendkívüli állapotot elrendelő kormányhatározat vagy jogszabály arra is felhatalmazhatja a francia hatóságokat, hogy mind éjjel, mind nappal házkutatásokat végezzenek, és arra is jogot kaphatnak, hogy a sajtó egésze fölött átvegyék az ellenőrzést. A francia elnök bejelentése alapján ez utóbbira a hatóságok egyelőre nem kaptak felhatalmazást a rendkívüli állapotot kihirdető rendelet értelmében, de Párizs környékén házkutatások elrendelésére engedélyt kaptak.

Elsötétítették az Eiffel-tornyot

A Twitteren több párizsi azt írja, hogy a taxik mindenkit ingyen hazaszállítanak a rendkívüli állapot miatt, illetve a párizsiak a Facebookon indítottak egy akciót, hogy aki nem tud hazamenni, az hol megszállni ma este. Az áldozatok emlékére elsötétítették az Eiffel-tornyot. A világ vezető politikusai elítélték a merényleteket, és megrendülésüknek adtak hangot a történtek miatt, illetve felajánlották segítségüket Franciaországnak. Folyamatos ügyeletet rendelt el a párizsi magyar nagykövetségen a terrortámadások miatt a külgazdasági és külügyminiszter péntek éjjel. Ha magyar állampolgárnak segítségre van szüksége, azonnal hívja a követség 00-33-683-254-362-es telefonszámát - mondta az M1-nek

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter.

Orbán Viktor részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak

Orbán Viktor miniszterelnök őszinte részvétét fejezte ki a párizsi terrortámadásokban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak és Franciaország valamennyi polgárának - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-t szombat kora hajnalban. Magyarország a szolidaritásáról biztosítja Franciaországot, a magyar emberek a franciák mellett állnak ezekben a rendkívüli órákban - tudatta a miniszterelnök a péntek esti merényleteket követően.

Szükségállapotot hirdettek Párizsban, miután legalább 140 embert öltek meg terroristák egy összehangolt akció során a francia fővárosban - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=588706

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.