Sport

Futsal: megosztozott a pontokon a Gödöllő ellen az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Futsal: megosztozott a pontokon a Gödöllő ellen az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

2015. november 16., hétfő
Futsal: megosztozott a pontokon a Gödöllő ellen az SZTE EHÖK SE + FOTÓK
szte_ehok_godollo41_gs

A negyedik helyen álló Gödöllő ellen játszott rangadót hétfőn este az SZTE EHÖK SE: a Makra Zsolt-Dürgő Péter páros által irányított együttes hátrányból ugyan fordítani tudott, de a két lőtt gól kevésnek bizonyult a győzelemhez végül.

A több mint százszoros válogatott

Baranyai Pál

által irányított, negyedik helyen álló Gödöllő elleni rangadó várt hétfőn este a tabella második helyén lévő SZTE EHÖK SE-re. A vendégek rögtön a harmadik percben megszerezték a vezetést, miután egy szép kombináció végén középen törhetett kapura

Magyar

, aki nem hibázott, és a jobb felsőbe küldte a labdát, 0-1. Ezt követően is pörgős, jó mérkőzést láthattak a nézők: a szegediek próbálkoztak, de az utolsó passzok rendre nem sikerültek a kapu előtt. Egészen a félidő végéig kellett várni az egyenlítésre: egy megszerzett labda után

Tóth Attila

passzolt keresztbe

Vellaiho

z, aki még a kapus mellett is elhúzva passzolt a kapuba, 1-1 - nagyon jókor egyenlített az EHÖK SE.

Bullás Imréék

maradtak lendületben: a második félidőt nagyon jól kezdték, és nyomásuk végül gólt, ezáltal fordítást eredményezett: Bullás megint egy védelmi megingást használt ki, és bombázott a vendégek kapujába, 2-1. Ezt követően volt lehetősége a kétgólos előny megszerzésére is a szegedieknek, de jól blokkoltak a gödöllőiek. Érezhető volt, hogy a következő gól meghatározhatja a végkimenetelt: végül a rutinos Baranyai technikás, okos megmozdulása döntött hat perccel a vége előtt, amikor egy saját térfélen elvesztett labda után került helyzetbe a gödöllőiek játékos-edzője, aki nyolc méterről pörgetett

Tombácz

fölött a kapuba, 2-2. A hajrában még néhányszor megtornáztatta

Darabont

kapust a szegedi együttes, de a harmadik gól már nem jött össze, így meg kellett elégednie a látottak alapján igazságos döntetlennel. Az SZTE EHÖK SE a következő fordulóban jövő hétfőn Nagykátán lép pályára.

Férfi futsal NB II, Keleti csoport, 10. forduló

SZTE EHÖK SE - Gödöllő 2-2 (1-1)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Csatári Tibor, Modes Ottó Péter (Flinta Zoltán)

EHÖK SE:

Tombácz - Bánóczki, Tóth A., Szentes Bíró, Vellai. Csere: Nagy G. (kapus), Bullás, Ördögh, Fülöp, Deák, Balogh, Csamangó.

Vezetőedző:

Makra Zsolt.

Gödöllő:

Darabont - Nagy R., Magyar Zs., Farkas P., Bencsik. Csere: Hevesi, Marczis, Baranyai, Dékány, Molnár M.

Játékos-edző:

Baranyai Pál.

Gól:

Vellai (19'), Bullás (26') ill. Magyar (3'), Baranyai (34') Makra Zsolt:

"Igazságos a döntetlen. Vannak olyan problémáink, amik rövid távon nem orvosolhatóak, erőnlétileg rendre elfogyunk a második félidő végére. Egy ilyen meccsen ez döntő lehet, a végén nem voltunk elég frissek ahhoz, hogy megtartsuk, illetve a magunk javára fordítsuk az eredményt."

Idei harmadik döntetlenjét játszotta az SZTE EHÖK SE a Gödöllő ellen.http://szegedma.hu/?p=589659

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 16.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.