Bulvár

Forgalomba állt az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen

Forgalomba állt az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen

2015. november 11., szerda
Forgalomba állt az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen
Hegedûs Zoltán

Forgalomba állt szerdán az első sárga taxi Hódmezővásárhelyen, az alföldi városban 2016-tól már csak átszínezett járművekkel szállíthatók utasok - közölte Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester.

A politikus sajtótájékoztatóján felidézte, az önkormányzat februárban kezdett egyeztetést a helyi társaságokkal és sofőrökkel arról, milyen lépéseket lehetne tenni a hódmezővásárhelyi taxipiac kifehérítése érdekében. A megbeszélések eredményeként a hódmezővásárhelyi közgyűlés szeptemberben módosította a taxirendeletet, és olyan rendszert hozott létre, amely a városnak és a szolgáltatóknak is megfelel. Így 2016. január 1-jétől - a vidéki települések közül elsőként - csak sárga színű taxik szállíthatnak utasokat Hódmezővásárhelyen - mondta az alpolgármester. Az önkormányzat, amely 9 millió forintos alapot hozott létre erre a célra, 31 taxissal köt támogatási szerződést, és teljes egészében átvállalja a fuvarozóktól az átszínezés költségeit - közölte

Hegedűs Zoltán

. Az önkormányzat pályázaton választotta ki a munkát elvégző céget, amely egy helyi vállalkozás, a Medivia Kft. lett - tette hozzá.

Eközben Hódmezővásárhelyen: forgalomba állt az első sárga taxi! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=587915

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.