Közélet

FRISSÍTVE: Csaknem 4 órás volt a cégvezetőjelöltek bizottsági meghallgatása + FOTÓK

FRISSÍTVE: Csaknem 4 órás volt a cégvezetőjelöltek bizottsági meghallgatása + FOTÓK

2015. november 12., csütörtök
FRISSÍTVE: Csaknem 4 órás volt a cégvezetőjelöltek bizottsági meghallgatása + FOTÓK
BC5K7822

Fogyatkoznak a cégvezetőjelöltek, ketten is visszavonták pályázatukat, de így is maratoni meghallgatást tartott a pénzügyi és városüzemeltetési bizottság összevont ülésén. Három társaság esetében 1-1 pályázatot kell majd csak elbírálniuk a képviselőknek, s a november 20-i közgyűlésen dőlhet el, kik vezetik a cégeket jövő év január elsejétől.

Elvileg három percben ismertethették elképzeléseiket a 11 önkormányzati társaság élére pályázók, de az MSZP-s

Ménesi Imre

hiába hívta fel minden alkalommal a figyelmet az időkorlátok betartására, sok jelölt jóval tovább ecsetelte terveit. Volt, aki felkészült, s mivel úgy látta, nem tudja ennyi idő alatt elmondani a legfontosabbakat, ezért a két bizottság tagjainak írásos anyagot osztott ki. Némi időbeni csúszást persze be lehetett hozni, volt, aki többszöri megállás mellett sem beszélt gyakorlatilag két percél tovább. Kérdéseket sem tettek fel minden jelentkezőnek a pénzügyi, illetve a városüzemeltetési bizottság tagjai, de így is 9 órától majdnem 13 óráig húzódott a pályázók meghallgatása. A két érintett bizottság jövő héti ülésein (szerdán, illetve csütörtökön) fog értékelést készíteni, javaslatot tenni, a végső szót pedig a közgyűlés mondhatja ki november 20-i ülésén. Miután a piacigazgatóságért induló, korábbi igazgató

Nagy László

visszavonta pályázatát, immár 3 olyan 100%-ban önkormányzati tulajdonú társaság van (a vadaspark, a sport és fürdők és a piac), melynek vezetését csak 1 személy vállalná, de akadnak „népszerű” cégek is, ahol 5-5 jelentkező közül kell majd választani. Az IKV Zrt. élére pályázók meghallgatásával kezdődő bizottsági ülésen

Kardos Kálmán

hosszasan ecsetelte a társaságnál szűk egy év alatt eredményeit és céljairól is beszámolt, az LMP-s

Tanács Eszternek

a lakáseladási dömpinget firtató kérdésére elmondta, vannak olyan lakások, amelyeket már nem érdemes felújítani, illetve egyre nagyobb a piaci igény a lepukkant állapotú lakásokra. A Fidesz-frakciót vezető

Nógrádi Tibor

a Szint Kft. jelentős bevételkiesésének okára volt kíváncsi, amire Kardos elmondta, hogy a Kliktől minisztériumi fenntartásba került szakközépiskolák esetében megpályáztatták a takarítást, amit egy pesti székhelyű cég nyert el, ez okozza a bevételek csökkenését.

BC5K7833

Kele Sándor

bérlakás-fejlesztési program indítását szorgalmazta a meghallgatáson többek között, diszpécseri szolgálatot fejlesztene és a humánpolitika területén is változtatásokat eszközölne. Az LMP-s

Szentistványi István

érdekesnek nevezte azt a javaslatát, hogy a városon kívül helyezne el bérlőket, s arra hívta fel a figyelmet, hogy sok bérlőnek nehézséget okoz a díjak fizetése. Kele pályázatában az szerepel, hogy közeli tanyaközpontokban szociális szövetkezet alakítana ki, „ahol a rászorulóknak minimális, de emberi léptékű túlélési lehetőséget biztosíthat a többségi társadalom”. Az igazgatójelölt közölte, hogy az önkormányzati bérlakások 88%-ánál szociális tarifát fizet a bérlő, s szerinte szociális tarifához nem belvárosi szolgáltatások járnak. Az általa tervezett bérlakásépítéshez ráadásul forrásokra van szükség, amit a szociális bérlők által fizetett díjakból nem lehet kigazdálkodni.

BC5K7851

A

Drégelyi Zoltán

javaslatára megalapított RITEK Zrt. elmúlt egyéves működését értékelve a jelenlegi igazgató elmondta, növekedtek a társaság árbevételei és a korábbi 33 önkormányzat helyett immár több mint 100-nak szolgáltat a cég. Sikerként értékelte azt is, hogy mindössze 5 hét alatt kialakították a Szehőtől az IKV-hoz került távhő üzletág számlázórendszerét. Az egyoldalas pályázatot benyújtó

Buzogány Endre

a bizottság előtt ismertette eddigi munkatapasztalatait, és azt emelte ki, hogy a mobilapplikációk fejlesztésére koncentrálna, a mai világban ugyanis erre van igény.

BC5K7859

A Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt.-t az ezredforduló óta vezető

Novák Gyula

azt emelte ki, hogy térségünkben lezárultak az uniós támogatással megvalósult nagyarányú szennyvizes fejlesztések, ezért a jövőben a bel- és külterületi vízrendezési, árvízvédelmi, folyószabályozási, vizes élőhely rehabilitációs projektek tervezésére koncentrálna. Az igazgatói posztra pályázó

Csűrös Krisztián

elmondta, hogy 1998 óta dolgozik víziközmű cégeknél, s bár nem ismeri a szegedi társaságot belülről, több javaslatot is tett. Beadott pályázatában például saját pályázatokon való indulást is preferál, K+F kiírásokon keresztül a munkavállalók képzését valósítaná meg, továbbá célként jelölte meg, hogy az SZVFM Zrt. részt vegyen a közművagyon értékelésének piacán is. A Szegedi Közlekedési Kft.-vel folytatódott a bizottsági,

Nemes László

modernizálná, rugalmasabbá tenné a bérlet- és jegyváltást. Úgy értékelte, hogy Szeged sugaras útszerkezetével kellene összehangolni a buszközlekedést, és azt is jónak tartaná, ha a Víztorony téri decentrum az SZKT-hoz kerülne, így ki lehetne használni a trolik önjáró képességét is.

BC5K7891

Majó-Petri Zoltán

, az SZTE korábbi gazdasági és műszaki főigazgatója fontos célnak nevezte a tömegközlekedést igénybe vevők számának megőrzését, a költségvetési egyensúly javítását, a minőségi pótlékrendszer kidolgozását a dolgozók számára, valamint a parkolórendszer modernizációját és a repülőtér vonzerejének növelését. Az MSZP-s

Mészáros Tamás

pályázata kapcsán kiemelte, hogy a parkolási üzletággal és a repülőtérrel külön foglalkozott, s legfontosabb elképzelésiről kérdezte. Majó-Petri megjegyezte, belülről nem ismeri ezeket az üzletágakat, de a reptér esetében biztos abban, hogy kis repülőtér marad a jövőben is, nem hiszi, hogy versenyeznie kellene, illetve tudna a meglévőekkel. A parkolás kapcsán megjegyezte, az önkormányzat dolga és felelőssége a zónák kialakítása, az SZKT-nak az üzemeltetés modernizációjára kell koncentrálnia, a papír alapú jegyrendszert bonyolultnak tartja, ennek ennek elektronizálására tenne javaslatot. A tömegközlekedés kapcsán Szentistványi István kérdésére kifejtette, azokkal ért egyet, akik nem a menetidőre, hanem az eljutási időre koncentrálnak, ezt a területet érdemes felülvizsgálni. Nógrádi Tibor arra volt kíváncsi, hogy amennyiben őt választják cégvezetőnek, egyetemi munkáját megtartja-e, amire Majó-Petri Zoltán elmondta, félállásban egyetemi docens, csütörtökön és szombaton vannak órái, s ez szerinte összehangolható a cégvezetéssel.

Fehér Péter

a környezetbarát közlekedési módokat preferálja, a Szeged és Vásárhely közötti tram-train kapcsán munkatársak képzését és az eszközbeszerzések elindítását is indokoltnak tartaná, amihez jó kapcsolatait is felhasználná.

Dobra Ferenc

okleveles közlekedésmérnök az alacsonypadlós járművek beszerzését tartja fontosnak, illetve további vonalfejlesztési lehetőségeket is megvizsgálna, különös tekintettel arra, hogy hamarosan megépül az ELI, így a béketelepi lakópark is fel fog értékelődni. Tanács Eszter kérdésére elmondta, az időalapú jegy bevezetését mindenképpen támogatja, ezzel ugyanis a tömegközlekedéshez lehetne csábítani több utast. Dobra pályázatát

Szentgyörgyi Pál

méltatta, mint elmondta, összesen harmincat kellett végigolvasnia, és ez kiemelkedett közülük. A legifjabb igazgatóaspiráns

Márton László

volt, aki pályázatában is leírta, hogy nem rendelkezik vezetői tapasztalattal. Elmondta, hogy mindkét szakdolgozatát közösségi közlekedés témakörben írta, innen az elkötelezettsége. Az időalapú jegyrendszer bevezetését fontosnak tartaná, és jegyautomatákat állítana üzembe. Az MSZP-s

Szénási Róbert

Márton László beszámolója után azt mondta, bármi is legyen a képviselői döntés, sose veszítse el lelkesedését.

BC5K7817

Ménesi Imre (MSZP) arról tájékoztatott, hogy a Szegedi Városkép és Piac Kft. igazgatói posztjára benyújtott pályázatát visszavonta Nagy László a személyét ért támadások miatt, így csak a tavaly ősszel kinevezett

Németh Istvánt

hallgatta meg a bizottság. Azt ecsetelte, hogy nagyon rossz anyagi körülmények között vette át a piac vezetését, és az árusokat sem kezelte partnerként az előző vezetés. Elmondta, nagy konkurenciát jelentenek számukra a multik, így marketingre többet kell költeniük, például a fiatal családosokat szeretnék megszólítani. Szeged fesztiválkínálatát szerinte nem kell tovább bővíteni, ám az utcára vinné a művészetet. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. vezetését is csak a jelenlegi vezető,

Horváth András

vállalná, a jövő feladatai közül a sportcsarnok és sportuszoda 300 millió forintos felújítását említette, amit várhatóan TAO-s támogatásból tudnak megvalósítani. A fideszes Nógrádi Tibor a Kisstadion és az Etelka sori pályák állapotát kritizálta, s arra volt kíváncsi, milyen intézkedéseket tervez Horváth ezek rendbetételére. Horváth elismerte, valóban rossz állapotok uralkodnak a Kisstadionban, a termálköri beruházás miatt egy évig állt a pálya. A világítást korszerűsítették, igaz megjegyezte, így a gödrök is jobban látszanak a pályán, de azt ígérte, tavasszal tovább fognak javítani a helyzeten. Az Etelka sor esetében azonban csak minimális ráfordításokat hajtana végre, amíg ki nem derül, hogy valóban felépül-e a régóta ígért sportuszoda a területen, szerinte addig nincs értelme sok pénzt költeni a komplexumra. A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t 2010 decembere óta vezető

Makrai László

a bizottsági ülésen azt hangsúlyozta, fontos, hogy a társaság a piaci igényekhez folyamatosan igazodjon, így tudják áthidalni a piac és a jogszabályváltozások által keletkező turbulenciát. Az MSZP-s

Szécsényi Ferencné

kérdésére elmondta, 2012-től a társaságot is érintő jogszabályváltozások 2 milliárd forintos bevételkiesést okoztak, ezen összeg 40%-a adójellegű befizetés. Ez az összeg azonban benne volt a cégben, csak meg kellett találni, vagyis alapvető változtatásokat vezettek be a költséghatékonyság jegyében. Pályázatában a cég temetkezési divíziójával kapcsolatban is több tervet megfogalmazott, például a Kiskundorozsmai temetőben új felvételi irodát alakítana ki, a temetőn belüli szertartásokhoz elektromos jármű beszerzést és cserét is tervez, továbbá száraz hamvasztó kialakítását. A Belvárosi temetőben a 3. ravatalozó berendezésének cseréjét, az I. világháborús emlékmű részleges felújítását, út- és járdafelújításokat, továbbá például az egyházakkal, felekezetekkel való szorosabb kialakítását szorgalmazza.

Szabó Ferenc

korábban 18 évig volt a társaság vezetője, s most újrázna. Mivel úgy értékelte, nem tudja összefoglalni legfontosabb elképzeléseit 3 percben, ezért minden bizottsági tagnak külön írásos dokumentumot juttatott el. Egy határon átnyúló nagytérségi, regionális hulladékgazdálkodási együttműködés létrehozását preferálja, továbbá elengedhetetlennek tartja egy hulladék erőmű létrehozását is, melynek terveit még 2009-ben dolgozta ki, egy évvel később jóvá is hagyta a közgyűlés, ám az előkészítési munkálatok abbamaradtak. A Fidesz-L.É.T.-es

Mihálffy Béla

kérdésére elmondta, szerinte összeegyeztethető lenne egyetemi munkája a társaság vezetésével, legalább néhány óráját megtartaná kinevezése esetén is.

BC5K7868

Viczián János

úgy értékelte, hogy a szelektív hulladékgyűjtés újabb kihívások elé fogja állítani társaságot, illetve szólt arról is, hogy a kő- és betontörő telep nincs kellőképpen kihasználva, pedig a törmeléket külterületi utak felújításánál is lehetne hasznosítani.

Maczkó József Csabát

is meghallgatta a bizottság, mely után Szentgyörgyi Pál arra volt kíváncsi, hogyan szűnt meg a munkaviszonya. Maczkó elmondta, azonnali hatállyal mondtak fel neki előző munkahelyén, de ő vitatta ennek jogosságát, igaz nem támadta meg a döntést. Szentgyörgyi közölte, bekérték az érintett munkáltatótól a felmondással kapcsolatos iratokat, melyekben igen csúnya vádak vannak megfogalmazva, amelyek alapján az alpolgármester egyfajta provokációnak tekinti jelentkezését az igazgatói posztra.

Bányai Anikó

, aki másfél oldalas pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz, a bizottsági ülésen elmondta, volt kollégái szóltak neki a pályázatról, s szeretné folytatni azt a munkát, amit korábban végzett a társaságnál, mert úgy látja, bizonyos területeknek most sincs igazán gazdája. A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. élére tavaly kinevezett

Jávorszky Iván

az elmúlt majdnem egy esztendő eredményeit sorolta fel, a Partfürdővel kapcsolatban Tanács Eszter kérdésére elmondta, 5 hétig üzemelhetett az újszegedi létesítmény, ez idő alatt 15 ezer jegyet értékesítettek. Jelenleg engedélyekre várnak, s azt kérte Jávorszky, a képviselők járjanak közbe, hogy gyorsabb legyen az ügymenet. (Mint ismeretes, a cégnek gyógyvízzel kellett volna feltöltenie a medencéket, így üzemeltethetőek ugyanis vízforgató nélkül, és egy ellenőrzésen kiderült, hogy nem gyógyvíz van a medencékben, így

a hatóság visszavonta a működési engedélyét

, és a medencéket is leengedték.) Nógrádi Tibor kérdésére az igazgató elmondta, technikai akadálya is van annak, hogy gyógyvizet töltsenek a medencékbe, ráadásul akkor pont a gyermekek nem használhatnák, ugyanis ők gyógyvizes medencében nem fürödhetnek az előírások szerint. Arról is tájékoztatott, hogy medencénként nagyságrendileg 100 milliót kellene költeni a vízforgatóra és a hozzá tartozó egyéb berendezésekre. Hangsúlyozta, ettől függetlenül jogszerűen üzemelhetnek, hiszen felmentést kaphatnak, ha vállalják, hogy 2-3 éven belül kiépítik a rendszert. A Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatói posztjára is pályázó

Kiss László

a partfürdőnek az IH-hoz csatolását furcsának nevezte, hiszen előbbi forprofit szervezet, míg az IH nem. Akárcsak pályázatában, a bizottsági ülésen is elmondta, hogy a társaság különböző egységeinél sok programszervező dolgozik, de a Belvárosi mozi pénztárosainak számát is sokallta.

Kálmán János Attila

a PR és marketing-tevékenység hatásfokának emelését hangsúlyozta a bizottsági ülésen, míg a Partfürdő esetében a közösségi szálláshelyek kialakítását. Az igazgatói posztra negyedikként jelentkező

Iliáné Szalma-Baksi Margit

visszavonta pályázatát, így a közgyűlésnek három személy közül kell majd választania. A Szeged Pólus Nonprofit Kft.-nél 2008 óta dolgozó

Csanádi Zoltán

röviden ismertette elképzeléseit, majd

Juhász Gyulát

hallgatták meg az ülésen, ahol Ménesi Imre – akárcsak a többi igazgatóaspiráns esetében – magázódva ismertette vele a meghallgatás menetét. Juhász Gyula elmondta, mivel ismerik egymást a teremben ülők, a bemutatkozási részt átugorva csak az elképzeléseit foglalja össze, majd ismertette, hogy a Pólus 4 alapfunkciója közül 3-nál milyen előrelépési lehetőségeket lát. Beszámolója után Ménesi megköszönte színvonalas pályázatát, majd

Veprik Róbert

meghallgatásával folytatták a munkát. A vadasparkot 9 éve vezető Veprik azt hangsúlyozta, hogy a gyűjteményfejlesztésnél szem előtt kell tartaniuk a fenntartási költségeket is, sok állatkert ugyanis ezzel nem számol, s ez okozza azt, hogy veszteségesen működnek. Szólt arról is, hogy elefántházat fognak kialakítani a jövőben, ami a felmérések szerint vonzza a látogatókat, másrészt ezen állatok gondozása nem túl költséges. Szécsényi Ferencné gratulált a pályázatához, míg a jobbikos

Rácz Tibor

azt méltatta, hogy

Fábián Tamás

ásványait is kiállították a vadasparkban, holott nem feltétlenül egy állatkert feladata ápolni az elhunyt geográfus emlékét. A 100%-ban önkormányzati tulajdonú cégek sorában utolsóként a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. igazgatójelöltjeit hallgatta meg a bizottság.

Ács Szilvia

2011 óta vezeti a céget, s mint elmondta, célja, hogy több potenciális vendéget érjenek el, például kimondottan a családokat megszólító turisztikai termékek bevezetését tervezi. Azt is elmondta, hogy az alsóvárosi Napsugaras tájház esetében jelentősebb fejlesztésekre van szükség, hogy továbbra is dinamikusan fejlődhessen. Utoljára Kiss László, ismertette, hogy mit tart rossznak a mai gyakorlatban, majd kérdésre válaszolva elmondta, az általa megpályázott két igazgatói poszt közül bármelyiket szívesen ellátná.

Korábban írtuk:

10.50:

A Szegedi Városkép és Piac Kft. élére jelentkező Nagy László visszavonta pályázatát az azt érő támadások miatt.

10.00:

Az IKV Zrt. és Kardos Kálmán nyitotta a meghallgatottak sorát, csak rá közel húsz percet áldoztak a bizottságok, aminek kapcsán Ménesi Imre, a városüzemeltetési bizottság elnöke arra kérte a résztvevőket, hogy igyekezzenek a megadott időkeretre szorítkozni. Kele Sándortól kezdve már be is tartották mind a jelentkezők, mind a bizottsági tagok a 3-4 perces határt. Az IKV-hoz tartozik még, hogy Nagy Katalin nem tudott megjelenni a meghallgatáson. A RITEK Zrt. és a Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt. vezetésére pályázókat már meghallgatták, a továbbiakban - időrendi sorrendben - következik a Szegedi Közlekedési Kft., a Szegedi Városkép és Piac Kft., a Szegedi Sport és Fürdők Kft., a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft., Szeged Pólus Nonprofit Kft., a Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft., majd végül a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. A tervek szerint a bizottsági ülés 13-14 óráig tart majd el, ennek megfelelően délután részletes beszámolóval jelentkezünk a kandidálók és a bizottsági tagok részéről elhangzottakról.

8.50:

Friss információ, hogy a pályázóknak fejenként három perce lesz kifejteni gondolataikat, míg a bizottságok tagjai - a jelöltek számát figyelembe véve tömören, tárgyszerűen - kérdezhetik a kandidálókat szükség esetén. A testületek a mai napon csak meghallgatják a jelentkezőket, a véleményezés és a jelöltek állítása a jövő héten lesz aktuális.

Fontos állomásához érkezik a cégvezető-választási procedúra: csütörtökön 9 órai kezdettel a pénzügyi és vagyongazdálkodási, valamint a városüzemeltetési, -fejlesztési és környezetvédelmi bizottság együttes ülésén hallgatja meg és véleményezi azt a 29 személyt, aki 30 pályázatot adott be a 11 százszázalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság igazgatói tisztségére. A közgyűlés várhatóan november 20-án dönt majd arról, hogy 2016. január 1-jétől határozatlan időre kik irányíthatják az érintett társaságokat. A meghallgatásról természetesen beszámolunk! A cégvezetői pályázatokat szerdai cikkünkben mutattuk be részletesen. (A pályázati anyagok továbbra is csak az ominózus csütörtöki bizottsági ülés meghívójánál érhetőek el a szegedvaros.hu oldalon.) Azt is megírtuk már: Botka László (MSZP) polgármester ígéretes szerint rátermett, "hozzáértő, tisztességes szakembereket" ültetnek a cégvezetői székekbe, akiknek nem őt vagy pártját, hanem "legjobb tudásukkal Szegedet kell szolgálniuk". A Tisza Lajos Közéleti Egyesület szerint azonban mindez csak színjáték – a Bartha László korábbi fideszes polgármester által irányított civil szervezet állítja: "pártkatonák kinevezését csomagolják áldemokratikus pályázati rendszerbe". A SZEGEDma.hu egybéként úgy tudja, tíz esetben az eddigi igazgatókat támogathatja a baloldali többség, míg az SZKT-nél az SZTE korábbi gazdasági és műszaki főigazgatója, Majó-Petri Zoltán lehet a városházi kiválasztott. Részletek és érdekességek azonban majd a délelőtt és a nap folyamán!

A jelöltek:

Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.: Ács Szilvia, Kiss László RITEK Zrt.: Drégelyi Zoltán, Buzogány Endre Szegedi Víziközmű Működtető és Fejlesztő Zrt.: Novák Gyula, Csűrös Krisztián Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft.: Veprik Róbert Szegedi Városkép és Piac Kft.: Németh István, Nagy László Szegedi Sport és Fürdők Kft.: Horváth András Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.: Jávorszky Iván, Iliáné Szalma-Baksi Margit, Kiss László, Kálmán János Szeged Pólus Nonprofit Kft.: Csanádi Zoltán, Juhász Gyula Szegedi Közlekedési Kft.: Majó-Petri Zoltán, Nemes László, Dobra Ferenc, Fehér Péter, Márton László Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.: Makrai László, Szabó Ferenc, Maczkó Csaba, Bányai Anikó, Viczián János, Székely Tamás IKV Zrt.: Kardos Kálmán, Kele Sándor, Nagy Katalin
Reggel 9-től hallgatják meg az önkormányzati cégek élére pályázókat a városházán! Részletek a nap folyamán!KLIKK: http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/11/bizottsagi-meghallgatason-a-cegvezetojeloltek.html Szerző: Szegedma Hírportál,2015. november 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.