Kultúra

Az üvegcipő című vígjátékot mutatják be Szegeden + FOTÓK

Az üvegcipő című vígjátékot mutatják be Szegeden + FOTÓK

2015. november 27., péntek
Az üvegcipő című vígjátékot mutatják be Szegeden + FOTÓK
az_uvegcipo070kf

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát mutatják be pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban, a Bagó Bertalan rendezte darabban Adél szerepét Kubik Anna alakítja.

A Jászai Mari-díjas színész-rendező, aki tavasszal Herczeg Ferenc Kék róka című művét állította színpadra Szegeden, az egyik próba szünetében az MTI-nek elmondta: mindkét mű saját korának egyfajta lenyomatát adja. Herczeg Ferenc darabja a budai úri osztály életét mutatja be, Molnár Ferenc vígjátéka pedig a Józsefvárosban játszódik. A kispolgári vagy az alatti rétegről szóló mű így másfajta játékstílust is igényel a színészektől - tette hozzá. Molnár Ferenc megpróbált mindig realista lenni, de jellemző rá a furcsa humor és a gondosan kimunkált figurák, a történet végül azonban mindig úgy alakul, hogy "a közönség tudjon vacsorázni" - közölte a rendező. A három helyszínen játszódó darab - Sántha Borcsa tervezte - díszleteit úgy alakították ki, hogy a közönség figyelme jobban fókuszálhasson a színészekre. A tereket - a konyhát, a belvárosi udvart vagy a rendőrségi hivatalt - díszletelemek jelzik, vannak ajtók, néhány berendezési tárgy, de a falak hiányoznak, így a szellősebb, átláthatóbb közeg is kiemeli a játéktechnikát - mondta Bagó Bertalan. Az Adél szerepét játszó Kubik Anna korábban úgy fogalmazott, hiába csaknem százéves a darab, a szerelem és az öregedés örök emberi probléma. A színművész számára - aki először lép színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban - különleges élményt jelent felfedezni, hogy a vígjáték milyen sok ponton kapcsolódik Molnár Ferenc saját életéhez, hogy jelenik meg benne például viharos szerelme Fedák Sárival.

Adél szerepében Kubik Annával ma mutatkozik be a Szegedi Nemzeti Színházban a Bagó Bertalan rendezte Az üvegcipő! Részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=592081

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.