Közélet

A szegedi Együtt "visszanevezte" a Ságvárit + FOTÓK

A szegedi Együtt "visszanevezte" a Ságvárit + FOTÓK

2015. november 13., péntek
A szegedi Együtt "visszanevezte" a Ságvárit + FOTÓK
egyutt_tablazas03kf

A gimnázium melletti facsemete köré helyezték a névtáblákat.

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola névváltoztatása körüli indulatok látszólag még most sem csillapodnak.

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármester, az Együtt - a Korszakváltók Pártjának képviselője és

Dombi Gábor

, az intézmény volt tanulója, a párt választókerületi elnöke és az oktatási bizottság külsős tagja jelent meg táblákkal a középiskola épülete körül. Dombi Gábor szerint a névváltoztatás felesleges volt, a

Ságvári

név branddé vált az elmúlt hatvan év alatt. Úgy gondolja, helyben kellett volna meghozni a döntést a kérdésben, s reméli, hogy előbb-utóbb megváltoztatják a jelenlegi, semleges elnevezést. Ezekkel a táblákkal, amelyeken a "SÁGVÁRI GIMNÁZIUM" felirat olvasható, azt kívánják szimbolizálni, hogy a szegediek a korábbi nevén gondolnak az iskolára. Ezt követően Nagy Sándor szavaival élve, úgy helyezték el tiltakozásuk jelét, hogy az "állam tulajdonát ne rongálják", azaz a gimnázium épülete előtti facsemete tartóoszlopait táblázták körbe. Búcsúzóul az Együtt képviselője azt mondta, készültek tartaléktáblákkal, ha esetleg valaki elvinné a most elhelyezett feliratokat.

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola névváltoztatása körüli indulatok látszólag még most sem csillapodnak.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=588655

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.