Bulvár

A nagytestű emlősöknél a spermák száma fontosabb, mint a hosszúságuk

A nagytestű emlősöknél a spermák száma fontosabb, mint a hosszúságuk

2015. november 18., szerda
A nagytestű emlősöknél a spermák száma fontosabb, mint a hosszúságuk
Hõség - Elefántok fürdenek a fõvárosi állatkertben

Több mint száz emlősfaj vizsgálata nyomán a szakembereknek sikerült választ találniuk arra a régóta fejtörést okozó kérdésre, hogy az evolúció során mi számít jobban: a sperma mérete vagy a száma. Kimutatták, hogy a nagytestű emlősállatoknál a mennyiség fontosabb, mint a hosszúság.

A petesejtért folyó harcban bizonyos körülmények között a sikeres megtermékenyítéshez sok kis sperma léte inkább előnyös, mint a kevesebb számú nagyobbé, legalábbis a nagyobb testű emlősök esetében - olvasható a Royal Society Proceedings B című folyóiratában. Miközben egy egér ejakulációja 9,5 millió spermát tartalmaz, amelyek mindegyikének hossza 124 mikrométer, az elefánté 200 milliárdot, amelyek hossza 56 mikrométer. Azon fajoknál, ahol a nőstény több hímmel is párosodhat, a spermák nagyobb versenynek vannak kitéve egymással, hogy megtermékenyítsék a petesejtet. A szaporodás sikeressége szempontjából a kis állatoknál a hosszabb spermának evolúciós előnyei vannak, míg a nagyobb állatoknál az a sikeres, amelynek kisebb, de jóval nagyobb számú spermája van. Általában a sperma hosszúsága 30 mikrométer és 350 mikrométer között lehet. Előbbi egyes bálnafajokra igaz, utóbbi például az oposszumra. A tudósok azt is régóta tudják például, hogy a leghosszabb spermája a gyümölcslégynek van, teste hosszának hússzorosa, 5,8 centiméter hosszú lehet a Drosophila bifurca spermája, amely ezerszer akkora mint egy emberi sperma. Mivel az elefántok nagyobbak az egérénél, nagyobb a kockázata annak, hogy a női nemi szervben spermájuk elvész vagy felhígul - magyarázta

Stefan Lüpold

, a Zürichi Egyetem kutatója a tanulmány egyik szerzője. Lüpold és

John Fitzpatrick

, a Stockholmi Egyetem kutatója szerint minél hosszabb utat kell megtennie a spermának a petéhez, annál nagyobb a veszélye annak, hogy útközben elvesszen. Ezért a spermaszám sokkal fontosabb, mint a sperma mérete. A kisebb állatoknál a spermafelhígulás mellékes, ezért az ő esetükben a hosszabb, de gyorsabban haladó spermáknak van jelentőségük az evolúció szempontjából - tették hozzá a kutatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.