Bulvár

Páncélos meglepetés a Szegedi Vadasparkban

Páncélos meglepetés a Szegedi Vadasparkban

2015. október 22., csütörtök
Páncélos meglepetés a Szegedi Vadasparkban
20140402_tatu_02

Három év után ismét egy déli háromöves tatu, más néven matakó született a Szegedi Vadasparkban.

"Az ősszel több állatkölyök születésének örülhettünk, többek között alpaka csikó, ezüstös selyemmajom látta meg a napvilágot az elmúlt hetekben. Most azonban nem őket, hanem egy páncélost mutatunk be, egy immár négyhetes matakót, vagyis déli háromöves tatut. Egészen pontosan szeptember 21-én látta meg a napvilágot a tatukicsi, akit páncélja mellett anyja véd és nevel. Egyelőre még inkább elrejti a kicsinyét, de egyre több lehetőség van arra, hogy a szerencsésebbek megláthassák a trópusi házban lévő, aranyfejű oroszlánmajommal megosztott bemutatójában.

Halloween október 31-én a Vadasparkban

Második alkalommal rendez a Vadaspark reggeltől estébe nyúlóan Halloween programot. Napközben állati tökölésekkel alapozzuk meg a hangulatot. Reggeltől kezdve ugyanis a Vadaspark jó néhány állatát tökbe rejtett csemegével kínáljuk meg, 9.30-tól egészen 16.00-ig. Többek között zsiráfoknak és zebráknak, dzseláda páviánoknak, törpe vízilovaknak, makiknak, ormányos medvéknek, jaguárnak, sörényes hangyásznak, kenguruknak, szurikátáknak, hollóknak adunk effajta ajándékot. 17.00-tól, a sötétség beálltával a titokzatos Halloween hangulat már erősen jelen lesz nálunk, hiszen ekkorra már sorra csatlakoznak majd hozzánk, remélhetőleg a napnak megfelelő kosztümben érkező látogatóink – a 14 év alatti, boszorkánynak öltözött gyerekek kedvezményes, 380 Ft-os jeggyel léphetnek be (más kedvezménnyel nem vonható össze!). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közhiedelemmel szemben férfiboszorkányok is voltak (esetleg vannak!?!), tehát a fiúknak nem kell ezért szoknyát húzniuk! Akik boszorkányseprűvel érkeznek, részt vehetnek a seprűszépségversenyen, amelynek eredményhirdetése 21.00 kor lesz. A Szavanna-ház teraszán afrikai boszorkányműhely fogadja a látogatókat, boszorkányt lehet dobálni a medvebarlangban, a Pelikán büfénél Boszorkánykonyha, a Terrárium-házban állatjósda áll rendelkezésre. A Pókfrász helyszínén nemcsak a bátorságot, hanem az ügyességet is próbára tehetjük. Az Oktatóteremben, ha még bárkinek is lennének kétségei önmagával, vagy barátaival kapcsolatban, Boszorkányfelismerő próbán lehet részt venni. A folyamatosan rémisztő, de mégis mókás hangulat közepette az est folyamán is lesznek a nappalihoz hasonló, de a sötétben talán hátborzongatóbb állatbemutatók, mégpedig 17.30-kor a rozsomákoknál, 18.00-kor a tigriseknél, majd 20.00-kor az oroszlánoknál. 19.00-kor pedig a borjúfókáknak tartunk egy esti tornát" - írja a Szegedi Vadaspark hírlevele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.