Közélet

Ötmilliós plusztámogatást kaphat a Szegedi Vízilabda Egylet - nem kóstolták a sulikosztot

Ötmilliós plusztámogatást kaphat a Szegedi Vízilabda Egylet - nem kóstolták a sulikosztot

2015. október 19., hétfő
Ötmilliós plusztámogatást kaphat a Szegedi Vízilabda Egylet - nem kóstolták a sulikosztot
sportbizottsagi_ules02kf

A foglalkoztatási, szociális és sportbizottság hétfői ülésén elfogadta a Szegedi Vízilabda Egylet támogatási kérelmét, így 5 millió forintos támogatásban részesülhet a klub. A bizottság ülésén szó volt még a tűzifapályázatokról, és a Suli Host ügye is terítékre került – szó szerint.

A Szegedi Vízilabda Egylet működési költségeinek fedezésére, és a

múlt hétvégén sikerrel megvívott

Európa Kupa-selejtező folytatásaként, a nemzetközi mérkőzések hazai megrendezésének ügyében támogatási kérelemmel fordult a foglalkoztatási, szociális és sportbizottsághoz. A csapat azzal, hogy Splitben is kiharcolta a továbbjutást, bejutott a negyeddöntőbe, és a Brescia, Hannover, Marseille, Nagyvárad négyes valamelyike ellen meccselhet majd az elődöntőért. Az egyébként a

város által kiemelten támogatott

egyesület 5 millió forint támogatást igényelt a várostól, amelyet a megmaradt sporttámogatási keretből juttatnának a vízilabdaklub felé – ebből négymillió rendelkezésre áll az alapban, a plusz egymillió forintot pedig a polgármester felé javasolta kérésként a bizottság, miután egyhangúlag elfogadta a kérelmet. A nyílt ülés második napirendi pontja a tűzifapályázatok elbírálása volt: az idén erre a célra rendelkezésre álló 9,5 millió forintból 300 családnak tud tűzifát biztosítani a város, erre pedig mindenkinek pályázni kellett. A 437 beérkezett kérelemből végül 300-an kaphatnak tüzelőt a télire, az elbírálásnál pedig figyelembe vették a rászorultság mellett azt is, hogy a kiskundorozsmai, illetve móravárosi szegregátumban élők juthassanak tűzifához. Ezt

Tóth Péter

(Jobbik) nehezményezte, véleménye szerint jövőre nem kellene a szegregátumban élőket belevenni ebbe a pályázatba, és idén többségbe került a szegretátum az elosztást tekintve, amit nem tart megfelelőnek azért is, mert tudomása szerint előfordul, hogy az érintettek eladják a tűzifát, az ezért kapott pénzt pedig alkoholra költik. A bizottság elnöke,

Joób Márton

(MSZP) úgy válaszolt: ezeket az eseteket nem tudják kiszűrni, és inkább azért kellene lobbizni, hogy jövőre nagyobb keretből gazdálkodhassanak, és még több családnak tudjanak segíteni. A javaslatot, így a tűzifa-támogatásban részesülő személyek listáját végül 7 igen, és Tóth Péter nem szavazatával elfogadta a bizottság. Végül szó szerint a terítékre került a

Suli-Host ügy

: az egyéb napirendi pont keretein belül Tóth Péter hozta fel a közétkeztetés problémáját, ahogy azt a

korábbi sajtótájékoztatóján

is elmondta, ehetetlen a gyermekek étele a közintézményekben, ennek bizonyításképpen pedig mintát is hozott a bizottság tagjai számára, hogy kóstolják meg, mit kellene megennie a gyerekeknek. A bizottsági tagok végül nem éltek a lehetőséggel a nyílt ülés alatt...

Ötmillió forintos plusz támogatást kaphat a szegedi férfi vízilabda csapat a foglalkoztatási, szociális és sportbizottság mai döntése után.http://szegedma.hu/?p=581866

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.