Közélet

November 6-án helyezik végső nyugalomra Göncz Árpád volt államfőt

November 6-án helyezik végső nyugalomra Göncz Árpád volt államfőt

2015. október 13., kedd
November 6-án helyezik végső nyugalomra Göncz Árpád volt államfőt
goncz_arpad_mti

November 6-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben Göncz Árpád volt köztársasági elnököt - tájékoztatta a család az Országgyűlés Hivatalát.

Az Országgyűlés Hivatalának kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 15 órakor kezdődő gyászszertartáson - végakaratának megfelelően - az egykori rabtárs

Mécs Imre

és

Várszegi Asztrik

pannonhalmi főapát búcsúztatja a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőt.

Göncz Árpádot

25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője. Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is. A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége megegyezése alapján választotta a parlament augusztusban öt évre a Magyar Köztársaság elnökévé, majd mandátumának letelte után, 1995. június 19-én újraválasztották. Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa. Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében. 2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyermekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását az író-műfordító-politikus életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.

November 6-án helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben Göncz Árpád volt köztársasági elnököt.

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.