Sport

Labdarúgó Eb-pótselejtező: Klausz szerint Böde játéka sokat érhet a norvégok ellen

Labdarúgó Eb-pótselejtező: Klausz szerint Böde játéka sokat érhet a norvégok ellen

2015. október 20., kedd
Labdarúgó Eb-pótselejtező: Klausz szerint Böde játéka sokat érhet a norvégok ellen
klausz_laszlo_szeged2011_gs

Vasárnap kisorsolták a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőinek párosítását, aminek során a magyar nemzeti tizenegy Norvégia legjobbjait kapta ellenfeléül. Válogatottunk 1997 óta először jutott el egy nagy világverseny küszöbéig, a mostani esélyekről pedig az akkori csapat támadója, a jelenleg az NB II-ben szereplő Szeged 2011-Grosics Akadémiát vezetőedzőként irányító Klausz László véleményét kértük ki.

A magyar együttes az 1996/1997-es világbajnoki kvalifikációs sorozatban éppen a norvégokkal került egy csoportba, majd végzett a skandináv állam mögött a második pozícióban, megelőzve Finnországot, Svájcot és Azerbajdzsánt. A pótselejtezőben akkor Jugoszlávia jött szembe a

Csank János

vezette alakulattal, déli szomszédunk pedig a két meccsen 12-1-es összesítéssel robogott át Illés Béláékon. Az éppen ausztriai légiós éveit töltő

Klausz László

az első találkozón kezdőként 63 percet töltött a pályán az Üllői úti stadionban, így testközeli tapasztalatokkal rendelkezik az újkori magyar futball egyik legtanulságosabb fiaskójáról, egyben az addig vezető út labdarúgáson belüli hangulatáról. „Nem a közvélemény rak terhet a csapatra, hanem a sajtó. Még mindig nem tudjuk helyén kezelni azt, hogy a magyar labdarúgás esetleg nem tartozik Európa élvonalába. Ha viszont ez sikerülne, akkor szépen-lassan lehetne építkezni. Az azonban, hogy mindig túlterhelik az elvárásokkal már a selejtezők előtt a csapatot, és ezzel a közvéleményt is befolyásolják, nagyon nagy teher. Ennek mindig csalódás lesz a vége. Félek kicsit, de nagyon bízom benne, hogy ezúttal nem így történik majd” – fogalmazott portálunknak a korábbi 27-szeres válogatott csatár. Hozzátette, egy profi játékosnak ki kell zárnia ezeket a mellékzöngéket, ugyanakkor a futballista is csak ember, így az ő esetükben is szerepet kapnak a lelki tényezők. Éppen ezért ez nem egy egyszerű feladat. http://www.youtube.com/watch?v=CnO2IumzlDk

Klausz-gól a 96/97-es selejtezősorozatból: Azerbajdzsán látta kárát a csatár hetedik válogatottbeli találatának

Klausz László 1996. október 9-én végigjátszotta a nemzeti együttes oslói selejtezőmeccsét, amikor a több mint húszezer néző által hajtott norvégok

Kjetil Rekdal

hajrában lőtt mesterhármasával két vállra fektették hazánk fiait. Az északiak közel 40 év után tudtak ismét nyerni Magyarország ellen. „Hasonló a norvég futballkultúra az angolokéhoz, hiszen például már az utánpótlás-fejlesztésben is nagy hangsúlyt fektetnek a fizikális képzésre. Nem véletlenül játszik elég sok norvég játékos Angliában. Szeretik az ottani emberek a futballt, minden bizonnyal teltház lesz a meccsen, buzdítani fogják a szurkolók az övéiket. E mellett pedig fizikálisan is fel kell nőni a feladathoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni” – mutatott rá a veszélyekre a tatabányai születésű szakember. Kitért rá, agresszív, jól fejelő, összességében nagyon jó csapatnak tartja a norvég válogatottat, így aztán „fel kell kötni a nadrágszíjat ahhoz, hogy tovább tudjunk jutni.” A

Bernd Storck

irányította együttesről kifejtette, a csapat láthatóan igyekezett hasonló játékot nyújtani elmúlt négy mérkőzésén, mint amilyet korábban

Dárdai Pál

kapitánysága alatt. „Az mindenképpen biztató, hogy nekünk is van egy olyan csatárunk

Böde Dani

személyében, aki esetleg tudja azt a stílust játszani, amelyet a norvégok, továbbá a magyar bajnokságban és a válogatottban is bizonyította, hogy gólerős játékos. Benne mindenképpen lehet tehát bízni” – emelte ki Klausz Lászó a Ferencváros támadóját mint a válogatott potenciális fegyverét a pótselejtezős párharcban. Szintén pozitívan értékelte, hogy az első mérkőzést játszhatja idegenben a magyar tizenegy, és amennyiben sikerülne elérni egy jó eredményt, a hazai visszavágón már a szurkolók segítségével harcolhatnák ki a továbbjutást Dzsudzsák Balázsék.

Böde Dániel

Böde mázsás terhet jelenthet a norvég védőknek is

Az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja szerint az első összecsapást november 12-én rendezik, a másodikat pedig három nappal később, november 15-én a Groupama Arénában. A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

Fizikálisan kell főként felnőni a feladathoz, így Böde Dániel játéka kapóra jöhet a válogatottnak a norvégok elleni pótselejtezőn Klausz László szerint. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=581993

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 20.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.