Sport

Labdarúgás: az Újbuda sem tudta útját állni a már második SZEOL-nak + FOTÓK

Labdarúgás: az Újbuda sem tudta útját állni a már második SZEOL-nak + FOTÓK

2015. október 17., szombat
Labdarúgás: az Újbuda sem tudta útját állni a már második SZEOL-nak + FOTÓK
szeol-budafok25kf

A SZEOL SC 2-0-ra nyerte a dobogósok csatáját a vendég Újbuda ellen, ezzel Tóth Ákos legénysége fellépett a táblázat második pozíciójába, megelőzve riválisát.

Magas iramban, sűrűn váltakozó kezdeményezéssel, de összességében kiegyenlített játékkal indult a mérkőzés. Az első igazán nagy helyzetre a 28. percig kellet várni, amikor

Leindler Domonkos

lábbal hárította

Ferkó Csaba

7-8 méteres gurítását, nagy bravúrral megmentve ezzel a hazaiakat a bekapott góltól. Nem sokkal később már a másik kapunál zajlottak fontos események, de

Beretka Péter

Gajág Gergő

által a hosszúról visszafejelt szögletét

Nikola Maksimovic

közvetlen közelről a keresztléc fölé csúsztatta. A 42. percben Beretka éles szögből vette célba a hosszú alsót, de kísérlete a kapufát is súrolva az alapvonalon át hagyta el a játékteret. Fordulás után bekezdtek

Tóth Ákos

tanítványai, a mezőnyfölény pedig góllá is érett az 55. minutumban, amikor

Grünvald Attila

balról érkező beadása megragadt a Beretka,

Mészáros Attila

páros között, mivel pedig az újbudai védő eközben a földre huppant, a szegedi csatárnak már csak a hálóba kellett passzolnia az ötösről. (1-0) Nem sokkal később érkezhetett volna a válasz, de a csereként beállt

Turi Ákos

egy átvétel után a kapu előteréből a keresztlécet találta telibe - belsős lövésébe Leindler még éppen annyira tudott beletolni kézzel, hogy az ne jusson el az eredeti céljáig. A 65. percben

Skriba Máté

16 méteres bombája okozott némi riadalmat, de centikkel végül elzúgott a felső kapufa felett. A vendéglátók stabilan védekeztek a folytatásban, így pedig az Újbuda előtt már nem is adódott több említésre méltó lehetőség az egyenlítésre. Ellenben a túloldalon még akadtak helyzetek: bár a 82. percben még

Szabó Balázs

ki tudta tolni a jobb alsó elől

Kormányos Kolos

lapos lövését, a 86. percben már negatív főszereplővé lépett elő a hálóőr. Ekkor Beretka ívelt be szögletet, ami kicsorgott a gólvonalat elhagyó kapus kezéből, Gajág pedig közvetlen közelről bepofozta az adódó ziccert. (2-0) Győzelmével a SZEOL megelőzte a táblázat második helyén az Újbudát, és mivel a fordulóban a Kozármisleny csak döntetlenre végzett odahaza a Dunaharasztival, Tóth Ákos legénysége immár csak négy ponttal áll a listavezető mögött. Beretkáék egy hét múlva Komlóra utaznak.

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző
2015. október 17., 14.30
SZEOL SC
Budafoki MTE-Újbuda FC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Csonka Bence •* Asszisztens: Pogonyi Ferenc, Viczián Mátyás
2
-
0

Labdarúgó NB III Közép csoport, 12. forduló:

SZEOL SC - Budafoki MTE-Újbuda FC 2-0 (0-0)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 200 néző. Vezette: Csonka Bence •(Pogonyi Ferenc, Viczián Mátyás).

SZEOL:

Leindler - Kormányos, Gajág, Rácz, Grünvald, Ondrejó, Puskás (Huszárik 88'), Fülöp (Buzási 64'), Kéri (Varga 87'), Beretka, Maksimovic.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Újbuda:

Szabó B. - Vég, Mészáros, Karacs D., Khiesz (Nagy 76'), Margitics, Ferkó, Huszty, Karacs R. (Németh 60'), Fekete (Turi 60'), Skriba.

Vezetőedző:

Dajka László.

Gólszerzők:

Beretka (55'), Gajág (86').

Sárga lap:

Ondrejó (72'), ill. Németh (70'), Vég (84'). Tóth Ákos:

"A nehéz talajú pálya ellenére élvezhető, jó meccset játszott egymással a két hasonló stílusban futballozó csapat. Bátor, gyors támadójátékkal próbált mindkét együttes a másik mögé kerülni. A második félidő első részében tudtunk talán olyan szinten föléjük nőni, amiből aztán - megérdemelten - előnyt is tudtunk szerezni. Kulcsmomentum volt ezt követően Leindler Domi védése az újbudaiak ziccerénél, utána pedig hősiesen, fegyelmezetten kivédekeztük a hátralévő időt. A jelenlegi helyezés és az eredmények igen hízelgőek. Olyan ez most, mint a jó nő: megszerezni legalább olyan nehéz, mint megtartani. Innentől az utóbbi lesz a feladat."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+3'
Vége a mérkőzésnek! Nagyszerű győzelemmel lépett fel a SZEOL SC az NB III Közép csoport táblázatának második helyére!
90+2'
Szabó kirúgása passznak indult, de annyival ment Huszty mögé, hogy a társ már nem érhette el. Bedobás a szegedieknek.
90+1'
Vég szabadrúgása balösszekötőből még a labdafogó háló felett is elrepült. Lelkiekben talán már feladták a vendégek.
90'
Huszárik a sorfalba vágott egy 30 méteres szabadot, Gajág ismétlése pedig messze elkerülte a kaput. Ezzel is megy ugyanakkor az idő, azaz egyre közelebb a győzelemhez a SZEOL!
88'
Érkezik Huszárik is, Puskás a kiválasztott. A csapatkapitányi karszalag így pár perc erejéig Gajág vállára kerül a mai napon.
87'
Kéri Tamás vastaps közepette hagyta el a gyepet, Varga Richárd szállt be helyette a meccsbe.
86'
GÓÓÓL!!! Az a vizes labda! Beretka sarokrúgását Szabó kiejtette a kezéből, Gajág pedig közvetlen közelről a hálóba pofozta a lehetőséget! 2-0!
84'
Vég is kapott egy sárga kártyát, amiért megrángatta a szélen Maksimovicot.
82'
Majdnem ott a második! Gajág felívelését Mészáros visszafelé mozogva már csak felfelé tudta fejelni, a lehulló labdát pedig Beretka lekészítette Kormányosnak a tizenhatos előterébe. A társ jobb alsóra tartó próbálkozását csak nagyot vetődve tudta kitolni Szabó kapus.
79'
Ferkót nem szeretik most a társak, amiért jobbról betörve a tizenhatoson belülre nem a centerezést, hanem a visszacselt és lövést választotta. A kísérlete messze a kapu felett hagyta el a játékteret.
76'
Khiesz helyén Nagy Norbert is megkapta a lehetőséget a bizonyításra Dajka mestertől.
75'
Igyekszenek nyomás alá helyezni ellenfelüket a piros-feketék, de a Gajág vezette védelem eddig jól állja a sarat.
72'
Ondrejó egy lerántással állította meg a vendégek induló kontráját. Ez is lapot ért.
71'
A csere után Buzási lett a balbekk a középre húzódó Grünvald helyett, míg Rácz egy fél sorral előrébb, a védelem előtti szűrő szerepkörébe lépett fel.
70'
Némethé az első újbudai sárga, miután felborította Kormányost az oldalvonalnál.
66'
Egy szögletnél Kéri kaphatott egy könyököst, legalább is a reakciója erről árulkodik. Némi ápolás után szerencsére tudja folytatni a játékot.
65'
"Uh!" - zengi a lelátó. Skriba megpattanó 16 méteres bombája nem sokkal zúgott el a felső léc felett.
64'
Tóth Ákos első cseréje vélhetően előrevetíti a másodikat is egyben: Buzási váltotta Fülöpöt.
63'
Ott a válasz! Beretka tüzelt éles szögből, az ötös oldalvonalától, de a megoldása sem centerezésnek, sem lövésnek nem lett a legjobb.
62'
Ezt most megúszta a SZEOL! Az imént beállt Turinak még arra is volt ideje a tizenhatoson belül középen, hogy átvegyen egy jobbról beérkező labdát, majd a kivetődő Leindler felett lőtte azt el, de a keresztléc megmentette a hazai alakulatot.
60'
Kettős cserével reagál csapata hátrányára Dajka László: Németh Attila és Turi Ákos állt be a Karacs Roland, Fekete Máté duó helyett.
55'
GÓÓÓL!!! Grünvald balról érkező beadására Beretka és Mészáros egyszerre ugrott fel. Utóbbi a földre huppant, a kettejük közé behulló játékszert pedig a szegedi támadó kapásból a hálóba vágta 5 méterről. 1-0!
54'
Nem rossz variáció: Puskás kissé a szélről, jobbról végezhetett el szabadrúgást. A 25-26 méteres tekerés elkerülte az egyfős sorfalat, Grünvald pedig átugrotta, de Szabó még így is odaért rá a rövid alsóra.
51'
Kormányos sajátos performansza után Szabónak kellett résen lennie: a szegedi jobbhátvéd Puskás kifejelt szögletét vállalta volna el kapásból jobbal, de luftot rúgott. Az elé visszaperdülő labdát aztán második szándékból már estében, ballal suhintotta rá - nem is lett rossz kísérlet.
48'
Grünvald a második hullámot választotta lapos beadásával, és bár Kéri elég messze helyezkedett az esettől, a visszalépő Beretka még be tudta gyűjteni az átadást, hogy aztán egy bekk mellől a hosszú alsó mellé gurítson.
46'
Folytatódik a meccs, szünetben egyik mester sem változtatott csapatán.
SZÜNET
45+1'
Vége az első félidőnek, amely után - a helyzetek száma alapján - vezethetne a SZEOL egy kicsit pontosabb befejezésekkel a kapu előtt. A kép mindenesetre eddig biztató a második felvonásra nézve.
45'
Karacs DÁniel szöglet utáni fejesébe nem került már elég erő, Leindlernek ez így rutinmunka.
42'
Kis híján vezet a SZEOL! Beretka a tizenhatosról egy gyors rohammal az ötös sarkáig tört előre, pattogós lökete pedig a hosszú kapufát érintve hagyta el a játékteret a túloldalon.
40'
Vég Bencében van spiritusz, egy váratlan húzással megpróbálta átemelni a félpályáról Leindlert. A kivitelezés már nem lett a legjobb, de a szándék dicsérendő.
36'
Maksimovic már megint! Kormányos a térfél közepéről tekert középre, a szakállas csatár pedig az ötös hosszún oldali sarkánál a pipa fölé belsőzött kapásból. Mentségére legyen mondva, a zavarórepülést végző újbudai bekktől nem sokat láthatott az átadásból.
35'
Mi maradt ki?! Beretka szögletét Gajág fejelte vissza középre a hosszúról, majd Maksimovic 3-4 méterről a keresztléc fölé csúsztatott.
33'
Némi közjáték után Ferkó adhatott be a tizenhatos oldalvonala közeléből szabadrúgást, ami aztán Puskás fejelt ki a rövidnél. Gyűrik egymást becsülettel a felek, igazán azonban egyikük sem tud a másik fölé nőni egyelőre.
28'
Leindler! Ferkó kapott egy kiváló ütemű kiugratást balösszekötőben, betört vele a tizenhatoson belülre, 7-8 méteres, hosszú alsóra tartó kísérletét azonban a hazaiak hálóőre lábbal védte. Hatalmas bravúr volt!
27'
Skriba a tizenhatos sarkánál, de már a vonalon belül elhúzott a vele szemben álló Kormányos mellett, majd mindketten elsetek. A pirosak tizenegyest reklamáltak, Csonka Bence viszont továbbot intett.
24'
Puskás szöglete ígéretesen tekeredett a hosszúra érkező Beretka felé, Fekete az utolsó pillanatban tudta elcsúsztatni a labdát a csatár elől.
23'
Egy kevéssel talán a hazaiak birtokolják többet a labdát, ugyanakkor ez helyzetekben egyelőre nem mutatkozik meg. Mindkét védelem jól teszi eddig a dolgát, másfelől a támadóharmadban megejtett passzok sem minden esetben pontosak.
18'
Fekete elég csúnyán rácsúszott szemből Grünvald sípcsontjára, aki ennek hatására el is töltött egy bő percet a füvön. Csonka bíró hangosan felkérte a játékosokat, hogy óvatosabban műveljék a labdarúgást, mert ezen a talajon nehezebb kezelni a lendületet.
14'
Maksimovic kapott tapsot, amiért két védőtől szorongatva is ki tudott harcolni egy szögletrúgást. Beretka beadását aztán Szabó lehúzta a berobbanó szegediek elől.
10'
Itt a kontra a sarokrúgás után! Beretka egy átvétel után tisztán lőhetett 16-ról, de lapos kísérlete keresztbe elcsorgott a hosszú alsó előtt.
9'
Gajág Gergő ismét a főszerepben, ezúttal negatív értelemben: elcsúszott a labdát lestoppoló Skriba mellett, így az újbudai támadó egészen az ötös oldalvonaláig masírozhatott be, centerezését azonban kivágták szögletre a bekkek.
9'
Gajág ráérzett a vizes gyep előnyeire, mélységből indította volna Grünvaldot laposan, Khiesz csak becsúszva tudta elcsípni a passzt.
4'
Kormányos éles beadásánál a kivetődő Szabó csak lepkét fogott, szerencséjére azonban nem érkezett hazai csatár a kapu előterébe középen. A túloldalon Grünvald gyűjtötte be a labdát, lapos passzát viszont egy védő kivágta Beretka elől.
3'
Szépen, jó ütemben löbbölt a bogyó alá Puskás a balon, Grünvald már robogott is volna a védelem mögé, de a füvön pont annyira csúszott meg az átadás, hogy az már elérhetetlen legyen. Ez a szituáció az átlövéseknél még hasznos is lehet.
1'
A piros alapon fekete csíkos mezt viselő vendégek kezdték a mérkőzést, az első passzt rögtön egy távoli felívelés követte, ami meg sem állt Leindler kezéig. A szegedi szokásos, kék-fekete csíkos szerelésükben futballoznak a mai napon is.
14.25: Hazai oldalon Tóth Ákos Szabó Gergő kapus mellett Huszárik Zsoltra, Varga Richárdra, Buzási Péterre és három fiatal játékosra számíthat csereként. Ördögh Kristóf idén az U19-es másodosztályban szerepelt eddig (7 meccs/5 gól), Bozóki Richárd (7/11) és Kiss Roland (8/16) pedig az U17-esben. 14.20: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok még a pályán melegítenek. Az elmúlt napok esőzései nem múltak el nyomtalanul sajnos a Felső Tisza parti stadionban sem: a gyep meglehetősen felázott, mély a talaj, ahogy mondani szokás. Természetesen ez is egy plusz tényező, amire a játékosoknak majd oda kell figyelnie a 90 perc során. A mérkőzés Csonka Bence sípjelére 14.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Nagyszerű győzelmet aratott a SZEOL a vendég Újbuda ellen - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=580697

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.