Sport

Labdarúgás: az Ásotthalom nyerte a kisteleki gólpárbajt + FOTÓK

Labdarúgás: az Ásotthalom nyerte a kisteleki gólpárbajt + FOTÓK

2015. október 11., vasárnap
Labdarúgás: az Ásotthalom nyerte a kisteleki gólpárbajt + FOTÓK
kistelek_asotthalom76_gs

Fordulatos, emlékezetes és gólban gazdag derbit nyert az Ásotthalom a Kistelek otthonában a megyeegy 9. fordulójában.

A három hete veretlen Ásotthalom a három hete nyeretlen Kistelekhez utazott a megyeegy kilencedik fordulójának vasárnapi mérkőzésén. Kellemetlen időjárás fogadta a csapatokat, hiszen a szűnni nem akaró esőzés gyakorlatilag végigkísérte a meccset is: hol kevésbé, hol jobban, de jött az égi áldás, miközben erős keresztszél is fújt a pályán. Jobban kezdett a Kistelek: főleg a jobb oldalon vezetett akciók után kerültek a vendégek kapuja elé

Korom Tibor

tanítványai, ennek pedig a hatodik percben már meg is lett az eredménye:

Fodor

remek centerezése találta meg

Bosánszkit

, aki a bal alsóba fejelte a labdát, 1-0. A gól után még voltak jó pillanatai a Kisteleknek, majd az első negyed óra végén kezdte átvenni az irányítást az Ásotthalom, és szintén egy beadás hozta meg az eredményt a vendégek számára: a bal oldalról középre ívelt labdánál üresen maradt

Szabadi

, aki a vizes talajra lefejelte a labdát, ami megcsúszott a füvön, erre nem érhetett oda Keresztes, 1-1. Lendületben maradtak

Baji Renátóék

, ennek köszönhetően az első félóra végén már sikerült megfordítania a meccset az Ásotthalomnak:

Mészáros

ugratta ki középen a homokhátiak tízesét, aki higgadtan értékesítette a ziccert, 1-2. Alig négy percig örülhettek a vendégek: Bosánszki addig kavargatott a tizenhatos előterében két védővel a nyakán, amíg megtalálta azt a helyet, ahol kapura lőhetett, és be is lőtte a bal alsóba a bogyót, 2-2. Még itt sem volt vége a fordulatoknak az első félidőben: öt perccel a szünet előtt Baji üresen maradt a tizenhatoson belül, fejese pedig roppant pontos volt, amivel újra megszerezte csapatának a vezetést, 2-3. A nehéz talaj ellenére nagyon jó iramú meccset játszottak a csapatok, és a Kistelek némileg bosszankodva mehetett pihenni, hiszen vezetésük után még ki is tudtak egyenlíteni, de ez is kevés volt az első 45 percben. A remekül játszó rutinos Bosánszki aztán a második félidő elején is villant: ismét szorongatott helyzetből kapura tudott fordulni, majd Vasas felett a legjobb ütemben emelte át a labdát, ezzel másodjára is egalizált a Kistelek, 3-3. A kiváló találkozón ugyanakkor nem csak a csapadék, hanem a gólok is potyogtok továbbra is:

Mihalkó Máté

nagyszerűen vette észre, hogy egy kicsit kint áll

Keresztes

, így alábökött a labdának mintegy 20 méterről, és a kisteleki kapus fölött a kapuba emelt, újra vezetett ezzel az Ásotthalom. Ez a gól kissé letörte a hazaiakat, a 65. percben pedig Baji is megszerezte a maga mesterhármasát, miután remekül érkezett egy jobb oldali beadásra a hosszún, és az üres kapuba passzolva először alakított ki kétgólos különbséget a meccsen, 3-5. A meccs addigi képét tekintve nehezen volt hihető, hogy ez az utolsó gól a meccsen, de végül így lett - bár az Ásotthalom a végén több ziccert is elhibázott, de győzelme már nem forgott veszélyben, és végül nyolcgólos meccsen vitte el a három pontot a remekül küzdő Kistelek otthonából. A Kistelek ezzel maradt hét pontos, és a 13. helyről vonulhat a szabadnapra, legközelebb majd csak október 25-én, Újszentivánon lép pályára a kisteleki csapat. Az Ásotthalom ezzel a győzelemmel ötödik, és

Kószó László

csapata is az Újszentivánnal játszik legközelebb - csak a homokhátiak a jövő héten, október 17-én találkoznak az újonccal.

Kistelek, 50 néző
2015. október 11., 15.00
Kisteleki TE
Ásotthalom TE
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Bán Imre •• asszisztens: Csöngető Endre, Kiss Richárd
3
-
5

Csongrád megyei I. osztály, 9. forduló:

Kisteleki TE - Ásotthalom TE 3-5 (2-3)

Kistelek, 50 néző. Vezette: Bán Imre (Csöngető Endre, Kiss Richárd).

Kistelek:

Keresztes - Jójárt R. (Sólya 69'), Polyák, Ungi, Tóth Á., Tóth K., Fodor (Fekete 68'), Szabó L., Bárkányi (Nedeczki 82'), Bosánszki, Lajos.

Vezetőedző:

Korom Tibor.

Ásotthalom:

Vasas - Vastag B., Németh (Hatvani - a szünetben), Szabadi, Somlyai, Kothencz (Bokányi 80'), Grósz, Balogh Á., Mészáros Z. (Mihalkó G. 86'), Mihalkó M. (Gajdacsi 86'), Baji.

Vezetőedző:

Kószó László.

Gólszerzők:

Bosánszki (6', 34', 54'), ill. Szabadi (22'), Baji (30', 40', 65'), Mihalkó M. (61').

Sárga lap:

Szabó L. (35'), Jójárt (58'), ill. Grósz (27'), Szabadi (42'), Mészáros (50'). Korom Tibor:

"Sokkal több volt ebben a meccsben. Az első félidő végén tíz méterről előrébb végezhette el az ellenfél a szabadrúgást, abból kaptuk a gólt, majd a második félidőben 3-3 után lelkileg megtörte a csapatomat a negyedik kapott gól. Úgy érzem, egy pontra minimum rászolgáltunk volna."

Kószó László:

"Nagyon nehéz volt két hét után újra mérkőzést játszani, ez sajnos az első tíz percben meg is látszott csapatunkon. Az első félidőben mutatott tíz, illetve a második félidei húsz percnyni jó játékkal sikerült ezt a meccset megnyerni. Gratulálok Bosánszki úrnak, ilyen idősen három gólt rúgni nagyon nagy teljesítmény."

Online közvetítésünk

VÉGE
90'
Vége, Bán Imre lefújta! Emlékezetes találkozón gyűjtötte be a hárompontot az Ásotthalom a Kistelek otthonában.
86'
Kettős csere az Ásotthalomban: Mészáros és Mihalkó Máté helyett Gajdacsi és Mihalkó Gergő kapott pár percet a bizonyításra.
82'
Nedeczki érkezett a Kistelekbe, Bárkányi hagyta el a pályát.
80'
Kószó mester is frissíti övéit a hajrára: Bokányi Ádám szállt be Kothencz helyett.
72'
Kothencz nagyot birkózott egy kiugratásnál őrzőjével, végül azonban csak sikerült lefordulnia a bekkről, belsős tekerését viszont Keresztes lábbal hatástalanította.
69'
Sólya is a gyepen, Jójárt számára ért véget a meccs.
68'
Fodor helyét Fekete vette át a folytatásra a kistelekieknél.
65'
GÓÓÓL!!! Mintaszerű akció végén Grósz centerezett jobbról, a hosszún érkező Baji pedig közvetlen közelről pofozta a hálóba a labdát a menteni igyekvő Keresztes mellett. 3-5! Baji Renátónak is összejött a mesterhármas!
63'
Mit fogott Keresztes László?! Baji mehetett ziccerben, de a hálóőr egy gyors mozdulattal el tudta ütni a csatár okos emelését!
61'
GÓÓÓL!!! De még micsoda gól?! Mihalkó vette észre, hogy Keresztes kissé kint helyezkedik a kapujából, majd 25 méterről mérnöki pontossággal emelte át a portást! 3-4!
58'
Jójárt szabálytalan eszközökkel állította meg az őt kicselező Mészárost, ezért is járt a sárga.
55'
Kemény az összecsapás, de nem durva: nem féltik odatenni magukat a játékosok, férfias küzdelmet láthat a publikum.
54'
GÓÓÓL!!! Bosánszki Mihály mesterhármast szerez! Egy kapu előtti kavarodás során két védő gyűrűjében tört át, hogy aztán fineszesen emelje át a kivetődő Vasast. 3-3!
50'
Mészáros kapott sárgát, miután jócskán ütemet tévesztett egy becsúszásnál.
46'
Németh Péter helyét Hatvani István vette át a második 45 percre.
46'
Folytatódik a meccs, szünetben egyet cserélt Kószó László mester.
SZÜNET
45'
Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő, amely fordulatos, gólban gazdag játékot hozott, egyben ásotthalmi vezetést a szünetre.
42'
Szabadi nevét könyveli el Bán Imre: az ásotthalmi játékos addig reklamált sárgát az egyik kistelekinek, hogy végül neki mutatta fel a kártyát a sporttárs.
40'
GÓÓÓL!!! Úgy tűnik, kiszakadt az a bizonyos zsák! Baji Renátó nagyon okosan fejelt a kapuba egy jobbról érkező beadást a kapus mozgásával ellentétes irányba. 2-3!
36'
Balogh Ádám a balösszekötő helyéről, nagyjából 20 méterről tűzött rá egy szabadrúgást. A vizes füvön kellemetlenül megcsúszó kísérletet Keresztes az utolsó pillanatban tudta kitolni a jobb alsó elől.
35'
Szabó Lászlónak is jutott egy sárga lap, amiért lerántotta ellenfelét.
34'
GÓÓÓL!!! Jó a meccs! Lajos kiválóan csúsztatott meg egy felívelést, Bosánszkihoz jutott el így a bogyó, aki a tizenhatosról jobbra tört ki két védő gyűrűjében, hogy aztán mesterien lője ki a hosszú alsót éles szögből. 2-2!
30'
GÓÓÓL!!! Már a vendégek vezetnek! Mészáros ugratta ki középen Bajit, aki aztán már csak Keresztessel állt szemben. A kiszolgáltatott helyzetben lévő kapus nem védhette a bal alsóba tartó gurítást. 1-2!
27'
Grósznak könyveli el az első sárgát a játékvezető, miután az ásotthalmiak bekkje odacsúszott Szabónak a felezőnél.
25'
Baji Renátó! Ő is megkínálta egy bombával Keresztest - a hálóőrnek nagyot kellett nyújtóznia, hogy kitolja a léc alól a 16 méteres löketet.
24'
Felpörgött az Ásotthalom, ismét a Kószó-legénység veszélyeztetett, megint egy bal oldali akcióval. Somlyai lépett fel a támadáshoz, beadás helyett ezúttal lövést választott a tizenhatos sarkához érve, de nagyjából fél méterrel elvétette a célt.
22'
GÓÓÓL!!! Egy bal oldali beadás Szabadihoz jutott el, aki mintegy 10 méterről a földre fejelte le a labdát, amely onnan már a kapus számára elérhetetlenül vágódott a hálóba. 1-1!
18'
Balogh Ádám 20 méterről vette célba a bal felsőt egy szabadrúgással, de a kísérlete kevéssel elzúgott Keresztes kapuja mellett. Lényegében ez volt az első komolyabb gólszerzési kísérlete a vendégeknek.
15'
Szabó László távoli, pattogós kísérletét fogja könnyedén Vasas, ami ezen a talajon azért alapjában véve nem tűnik olyan simának.
10'
Egyelőre a Kistelek aktívabb: a gólhoz hasonlóan ezúttal is a jobb oldalon veszélyeztet a hazai együttes, de Fodor beadása most nem olyan jól kanyarodik, mint az imént.
6'
GÓÓÓÓL! Vezet a Kistelek! Mintaszerű akciót vezetett a hazai csapat, a jobb oldali támadás végén Fodor pazar beívelésére érkezett a legjobb ütemben Bosánszki, aki az ötösről védője szorításában a bal alsóba fejelt, 1-0!
4'
Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a játékosok: rendesen szitál az eső, megállni sem könnyű a pályán. Egyelőre ennek megfelelően inkább a mezőnyben pattog a labda, kevésbé pontos játékkal.
1'
A hazaiak kezdték a meccset. A Kistelek tiszta pirosban, az Ásotthalom pedig az argentin válogatott mezre hajazó szerelésben lép pályára.
14:53 - A tegnapi eredményeket követően mindkét együttes két helyet léphet fel, amennyiben begyűjti a három pontot - a Kistelek a 11., míg az Ásotthalom az 5. helyre ugorhat egy mai sikerrel. 14:51 - Köszöntjük olvasóinkat Kistelekről, a két csapat már javában melegít a hamarosan kezdődő derbire. Igen barátságtalan idő fogadta a feleket, olykor esik, néha pedig eláll az égi áldás - mindenesetre a talaj igazán mély lett ezáltal. A mérkőzés Bán Imre sípszavára 15 órakor kezdődik!

A találkozó elé

A 12. helyen álló hétpontos Kistelek az ötödik Ásotthalmot fogadja: a hazaiak az elmúlt három mérkőzésükön csupán egy pontot szereztek, legutóbb a Szeged 2011 B-től kaptak ki 4-0-ra idegenben, ráadásul a házi gólkirály, az eddig ötször eredményes Lévai Mihály begyűjtötte ötödik sárga lapját, ezzel pedig kiírta magát a vasárnapi mérkőzésről. Az Ásotthalom éppen ellenkezőleg, három meccse veretlen - persze meg kell jegyezni, hogy Kószó László tanítványai az elmúlt fordulóban pihentek, így bajnokin legutóbb szeptember 26-án léptek pályára, amikor 1-1-et játszottak a Szeged 2011 B-vel. Tavaly mind a két mérkőzést az ásotthalmiak nyerték, méghozzá mindkét alkalommal magabiztosan: hazai környezetben 10-2-re, idegenben pedig 6-1-re verték hétvégi ellenfelüket. Az Ásotthalom egy újabb győzelemmel még közelebb férkőzhetne a dobogós helyeken álló csapatokhoz, ugyanakkor a Kistelek otthon bárkire veszélyes lehet.

Nyolc gól, két mesterhármas - egészen parádés összecsapást játszott egymással a Kistelek és az Ásotthalom! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=578538

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.