Sport

Labdarúgás: Bartyik Norbert szerint még nincs veszve a HFC szezonja

Labdarúgás: Bartyik Norbert szerint még nincs veszve a HFC szezonja

2015. október 28., szerda
Labdarúgás: Bartyik Norbert szerint még nincs veszve a HFC szezonja
hfc_bekescsaba65_gs

A legutóbbi fordulóban az addig pontot sem szerző Szekszárd otthonában játszott gólnélküli döntetlent a Hódmezővásárhelyi FC, amely így a táblázaton visszacsúszott az utolsó előtti pozícióba. A gárda szorult helyzete kapcsán a klub nyáron igazolt rutinos labdarúgóját, Bartyik Norbertet kérdezte portálunk.

"Kívülről persze az látszik, hogy ellenünk szerezte az első pontját a Szekszárd, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk, ami a csapat mostani állapotát is jól mutatja. Ha az első percekben sikerült volna betaláltunk, teljesen más lett volna a vége. Sajnos eddig majdnem az összes meccsünk így alakult, hogy ugyan domináltunk, de a szükséges kis plusz rendre hiányzott. Igaz ez például a SZEOL elleni mérkőzésre, vagy például Gyulán is voltak lehetőségeink arra, hogy vezessünk, mégis mi kaptunk egy szerencsétlen gólt, ami után az ellenfél beállt védekezni, onnantól pedig már elég nehéz bármihez is kezdeni. Nagyon kevésen múlik egy-egy ilyen találkozó. A vereségek egymás után görcsösséghez vezetnek. Az akarattal egyáltalán nincs probléma, de a kapu előtti helyzeteknél is előjön, hogy a túl sok akarásnak nyögés a vége" - fogalmazott a novemberben 33. születésnapját ünneplő középpályás. Hozzátette, bár Szekszárdon nyernie kellett volna a HFC-nek, a csapat hangulatán már az egy pont is sokat javított azok után, hogy azt megelőzően zsinórban ötször kapott ki. Az újonc vásárhelyiek nem kezdték rosszul a bajnokságot, hat forduló után három-három győzelemmel és vereséggel a nyolcadik helyen állt az akkor még

Bódi Attila

vezette legénység. Ezt követően azonban elkezdődött egy hosszú nyeretlenségi széria, ami a múlt hét elején

edzőváltáshoz is vezetett

a megyeegy tavalyi bajnokánál. A HFC vesszőfutása időben egybeesik azzal az időszakkal, amióta Kökény Tamásék - a vásárhelyi stadion atlétikai pályájának felújítása miatt - kénytelenek voltak felcserélni a pályaválasztói jogukat, így az őszből hátralévő fellépéseiket kivétel nélkül saját közönségüktől távol töltik le. "Elég nagy csalódás volt számomra, amikor megtudtam, hogy nem játszhatunk itthon. Ragyogó pálya van itt Vásárhelyen, ki is jött a mérkőzésekre jónéhány néző - ami engem illet, vártam mindig a hazai meccseket. Háromból kettőt meg is nyertünk. Itthon jó érzés volt játszani, adott volt a hangulat, a megfelelő közeg mindehhez" - fogalmazott Bartyik Norbert. "Bárki bármit mond, idegenben mindig nehezebb játszani. Ha otthon gyűjtögeti a pontokat egy csapat, akkor nyugodtabban is utazik el a rákövetkező héten vidékre. Ebből a szempontból nem egyenrangúak a feltételek számunkra. Hiába lehet erre azt válaszolni, hogy tavasszal meg majd itthon játszunk sok mérkőzést, mert az mégsem ugyanaz. Az már rá fog tenni a csapatra egy győzelmi kényszert" - mutatott rá a buktatókra a korábban Olaszországban és Németországban is megfordult játékos. Kitért rá, a 2013/2014-es idény óta három csoportra szűkített harmadosztály erősebb a korábbi szezonok harmadik vonalánál, illetve jelenleg nagy az ugrás a megyeegy és az NB III között. Kifejtette, ez többek között abban jelentkezik, hogy a csapat előtt jóval kevesebb lehetőség adódik a gólszerzésre, miközben a hibákat hatékonyabban büntetik az ellenfelek. "Amikor idekerültem a nyáron, rögtön azt mondtam, hogy sokkal profibb hozzáállás kell. Most a saját bőrén tapasztalja a csapat, hogy másképp ezt nem lehet. Nem szabad úgy gondolkozni, hogy majd a következő helyzet bemegy. Itt rögtön ki kell használni az adódó lehetőséget. A megyében még működött az előbbi, itt már nem. Eddig ezeken az apró dolgokon múlott sok minden. A mostani edzésmunka mellett is egyre jobban látja már ezt a brigád, mondhatom, hogy erősödünk. Fejlődünk, de azt látom, hogy nem voltunk tisztában a harmadosztály erejével. Az a baj, hogy ezt már csak a bajnokság közben tanulja meg a csapat, holott erre előre fel kellett volna készíteni, már a felkészülés során, az edzőmeccseken. Ebben mindenki közösen hibás, vezetőktől a játékosokig" - árulta el Bartyik Norbert. Az újonnan kinevezett tréner,

Major László

kapcsán kiemelte, a vérfrissítés jó hatással lehet a vásárhelyi alakulatra. "Érkezett most egy olyan vezetőedző, aki tekintélyt parancsoló, és másabb karakter, mint az elődje. Fegyelmet tud erőltetni a csapatra, ami szerintem elengedhetetlen a sikeres szerepléshez" - mondta a vásárhelyi középpályás, aki szerint az együttes számára még semmi sincs veszve, a bajnokság végére a középmezőny fölé várja magukat. Kifejtette, a játékoskeret ereje adott a kitűzött cél eléréséhez, ha pedig az utolsó négy őszi fellépésén jól teljesít a csapat, az megalapozhatja a várt tavaszi menetelést is. A Hódmezővásárhely legközelebb szombaton a listavezető, bajnokaspiráns Kozármisleny vendége lesz, majd sorrendben a Dabashoz, a Dunaharasztihoz és az ESMTK-hoz utazik az együttes november folyamán.

"Fejlődünk, de azt látom, hogy nem voltunk tisztában a harmadosztály erejével" - Bartyik Norbert szerint még menthető a HFC szezonja. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=584133

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 28.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.