Sport

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK

2015. október 25., vasárnap
Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK
labdarugas_il

Befejeződtek a hétvégi bajnoki fordulók. Összeállításunkban valamennyi eredményt megtalálja NB II-től megye IV-ig, s a tabellákat is böngészgetheti.

Gólzáporos döntetlent játszott a Maros-menti UFC és a Rock Klub a megye IV-ben. Délután iksszel mutatkozott be az NB III-as Hódmezővásárhely kispadján Major László, a HFC Szekszárdon végzett 0-0-ra, és így továbbra is kieső helyen áll. A SZEOL SC ellenben tartja a második pozíciót, hat ponttal az éllovas Kozármisleny mögött. A megye élvonalában hatott rúgott a Szőregnek a Sándorfalva. A megye II-ben kilencedik sikerét aratta a továbbra is veretlenül listavezető Üllés, a rangadót a Csengele nyerte a HFC II. ellen. A megye III-ban fekete napjuk volt a csongrádi alakulatoknak. A külön nem jelölt összecsapások kezdési időpontja 13.30. Eredmény-, közvetítés- és hírzuhatag a SZEGEDma.hu-n vasárnap estig!!!

A linkekkel jelölt meccsekről részletes tudósítást olvashatnak oda kattintva.

Az NB II 11. fordulójában:

Budaörs – SZTK-Erima 2-0 (1-0).

Gól: Sajbán M., Csillag D.

Vác FC – Kisvárda Master Good 1-1 (0-1).

Gól: D. Obot, illetve Erős G.

BFC Siófok – Szolnoki MÁV FC 0-0

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Szeged 2011-Grosics Akadémia 0-1 (0-1).

Gól: Germán T.

Soproni VSE – Aqvital FC Csákvár 4-1 (1-0).

Gól: Zamostny B. (3), Baracskai R., illetve Makrai G.

Dunaújváros – Soroksár SC 1-1 (0-0).

Gól: Kószó B., illetve Kákonyi D.

Mezőkövesd Zsóry FC – FC Ajka 2-2 (1-2).

Gól: Máté J. (2), illetve Sowunmi T., Gunther Zs.

Gyirmót FC Győr – ZTE FC 1-1 (1-0).

Gól: Simon A., illetve Babati B.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Gyirmót FC Győr 11 7 3 1 17 8 9 24
2. Mezőkövesd Zsóry 11 6 3 2 18 10 8 21
3. ZTE FC 11 6 2 3 19 10 9 20
4. Budaörs 11 6 1 4 19 17 2 19
5. Szeged-Grosics 11 5 2 4 11 16 -5 17
6. Kisvárda 11 4 4 3 18 12 6 16
7. Aqvital FC Csákvár 11 5 0 6 19 23 -4 15
8. FC Ajka 11 4 3 4 13 12 1 15
9. Balmazújváros 11 4 3 4 12 12 0 15
10. SZTK-Erima 11 4 3 4 18 21 -3 15
11. Dunaújváros 11 4 3 4 13 19 -6 15
12. Szolnoki MÁV FC 11 4 2 5 15 14 1 14
13. Soproni VSE 11 4 1 6 16 15 1 13
14. BFC Siófok 11 3 4 4 13 14 -1 13
15. Soroksár SC 11 1 4 6 9 17 -8 7
16. Vác FC 11 1 2 8 7 17 -10 5

A 12. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Budaörs - BFC Siófok, SZTK-Erima - Mezőkövesd Zsóry FC, Soroksár SC - Vác FC, Kisvárda Master Good - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Szeged 2011-Grosics Akadémia - ZTE FC.

18.00:

FC Ajka - Dunaújváros, Gyirmót FC Győr - Soproni VSE.

November 1. (vasárnap) 14.30:

Aqvital FC Csákvár - Szolnoki MÁV FC.

Az NB III Közép csoport 13. fordulójában:

Bölcskei SE – Pénzügyőr SE 2-1 (1-0).

Gól: Dorogi R., Tóth T., illetve Szigeti A.

Komlói Bányász – SZEOL SC 2-2 (1-0).

Gól: Horváth P., Bata Cs., illetve N. Maksimovic, Buzási P.

Monori SE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 2-1 (1-1).

Gól: Hunya K., Miholics M., illetve Balogh M.

ESMTK – HR-RENT Kozármisleny 0-1 (0-0).

Gól: Wittrédi D.

Dunaharaszti MTK – FC Dabas 2-1 (1-0).

Gól: Márton D., Rebecsák Sz., illetve Dencz D.

Paksi FC II. – Szentlőrinc SE 1-1 (0-1).

Gól: Bor D., illetve Turi T.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Budapest Honvéd-MFA II. 2-1 (0-0).

Gól: Pilán M., Mácsai L., illetve Fehér I.

Szekszárdi UFC – Hódmezővásárhelyi FC 0-0

A Budafoki MTE-Újbuda FC szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kozármisleny 12 9 3 0 30 6 24 30
2. SZEOL SC 12 7 3 2 23 10 13 24
3. Monori SE 12 7 2 3 18 12 6 23
4. Dunaharaszti MTK 12 7 2 3 19 17 2 23
5. Budafok-Újbuda 12 7 1 4 20 15 5 22
6. Várfürdő-Gyulai TFC 12 6 4 2 18 11 7 22
7. Komlói Bányász 12 6 2 4 15 11 4 20
8. FC Dabas 12 4 5 3 24 14 10 17
9. Pénzügyőr SE 12 4 4 4 17 13 4 16
10. Bp. Honvéd II. 13 4 3 6 20 21 -1 15
11. Szentlőrinc SE 12 4 3 5 14 16 -2 15
12. Paksi FC II. 12 4 3 5 19 24 -5 15
13. ESMTK 12 4 1 7 10 13 -3 13
14. Békéscsaba II. 12 4 0 8 13 20 -7 12
15. Bölcskei SE 13 3 2 8 15 32 -17 11
16. Hódmezővásárhely 12 3 1 8 12 22 -10 10
17. Szekszárdi UFC 12 0 1 11 4 34 -30 1

A 14. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

HR-RENT Kozármisleny - Hódmezővásárhelyi FC, Szentlőrinc SE - Monori SE, Várfürdő-Gyulai Termál FC - Budafoki MTE-Újbuda FC, SZEOL SC - Bölcskei SE.

November 1. (vasárnap) 13.00:

Pénzügyőr SE - Budapest Honvéd-MFA II.

13.30:

Dunaharaszti MTK - Békéscsaba 1912 Előre II., FC Dabas - ESMTK, Szekszárdi UFC - Paksi FC II. A Komlói Bányász szabadnapos.

A megyei I. osztály 11. fordulójában:

Szentesi Kinizsi SZITE - Szeged 2011 B 1-1 (1-0).

Gól: Koncz Zs., illetve Kovács B. (ifi 8-0)

Algyő SK - Tápé ESK 3-0 (3-0).

Gól: Hatvani J., Gonda A., Sebők L. (ifi 2-0)

Mórahalom VSE - Mindszent SE 6-0 (4-0).

Gól: K. Tóth Gy. (4), Szőke P., Mészáros T. (ifi 4-1)

FK 1899 Szeged - Szegedi VSE 2-0 (0-0).

Gól: Turján Gy., Király B.

Tiszasziget SE - Ásotthalom TE 0-5 (0-0).

Gól: Mészáros Z. (3), Gajdacsi M., Szabadi N. (ifi 3-0)

Csongrád TSE - Ujszegedi TC 3-1 (0-0).

Gól: Rácz D., Nagy Á., Sarusi-Kis A., illetve Farkas A. (ifi 2-1)

Sándorfalva SK - Szőregi RSE 6-2 (2-1).

Gól: Antal R., Széll K. (2-2), Gémes B., Vékes M., illetve Váczi B., Ali Zs. (ifi 14-1)

Újszentiván SE - Kisteleki TE 2-4 (2-3).

Gól: Pióker Ta., Völgyi R., illetve Lajos T., Bosánszki M. (2-2) (ifi 3-3) A Makó FC szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Algyő SK 10 9 1 0 33 9 24 28
2. Szeged 2011 B 10 7 3 0 41 4 37 24
3. Ásotthalom TE 10 7 2 1 35 13 22 23
4. Szentesi Kinizsi 11 7 1 3 21 12 9 22
5. Mórahalom VSE 10 6 2 2 32 9 23 20
6. Makó FC 10 6 1 3 26 13 13 19
7. Sándorfalva SK 10 6 1 3 20 17 3 19
8. Tiszasziget SE 11 5 2 4 33 27 6 17
9. Csongrád TSE 10 5 0 5 15 16 -1 15
10. FK 1899 Szeged 10 4 2 4 13 19 -6 14
11. Szegedi VSE 10 4 1 5 22 16 6 13
12. Mindszent SE 10 4 0 6 21 38 -17 12
13. Kisteleki TE 10 3 1 6 18 29 -11 10
14. Ujszegedi TC 11 2 1 8 13 31 -18 7
15. Tápé ESK 11 1 3 7 13 32 -19 6
16. Szőregi RSE 11 1 0 10 15 51 -36 3
17. Újszentiván SE 11 0 1 10 9 44 -35 1

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szentesi Kinizsi 10 10 0 0 56 6 50 30
2. Makó FC 10 9 0 1 55 9 46 27
3. Mórahalom VSE 10 8 0 2 51 15 36 24
4. FK 1899 Szeged 9 6 0 3 34 18 16 18
5. Mindszent SE 9 6 0 3 38 24 14 18
6. Szeged 2011 B 8 6 0 2 26 19 7 18
7. Tiszasziget SE 10 5 1 4 25 36 -11 16
8. Algyő SK 10 5 0 5 32 19 13 15
9. Ásotthalom TE 9 3 2 4 17 24 -7 11
10. Újszentiván SE 9 3 1 5 37 26 11 10
11. Ujszegedi TC 10 3 1 6 23 29 -6 10
12. Kisteleki TE 9 2 2 5 16 39 -23 8
13. Csongrád TSE 9 2 0 7 18 44 -26 6
14. Sándorfalva SK 10 2 0 8 30 62 -32 6
15. Baks-Tápé 10 1 1 8 13 39 -26 4
16. Szőregi RSE 8 0 0 8 7 69 -62 0

A 12. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Mindszent SE - Csongrád TSE, Tápé ESK - Makó FC, Ásotthalom TE - Szentesi Kinizsi SZITE, Ujszegedi TC - Sándorfalva SK, Szegedi VSE - Mórahalom VSE.

November 1. (vasárnap) 13.30:

Szőregi RSE - Algyő SK, Kisteleki TE - Tiszasziget SE, Szeged 2011 B - FK 1899 Szeged. Az Újszentiván szabadnapos.

A megyei II. osztály 10. fordulójában:

Kiskundorozsma - Balástya 1-2 (0-0).

Gól: Kiss A., illetve Lajos Á., Gonda L. (ifi 2-6)

Apátfalva - Zsombó 5-3 (2-2).

Gól: Trényi T. (2), Szabó N., Rakity Gy., Langó N., illetve Mocsári Gy. (2), Takács J. (ifi 1-3)

Deszk - Nagymágocs 2-2 (1-1).

Gól: Néma D., Vér Á., illetve Szarvas J. (2) (ifi halasztva)

St. Mihály FC - Tömörkény 1-0 (0-0).

Gól: Nagypál Z. (ifi 3-1)

Baktó-Petőfitelep - Bordány 0-2 (0-1).

Gól: Varga R., Szabó Zs.

Csengele - HFC II. 2-1 (1-1).

Gól: Koncz R., Nagy T., illetve Bartyik R.

Üllés - Móravárosi Kinizsi 1-0 (0-0).

Gól: Kormos A.

Csanytelek - Székkutas 1-0 (1-0).

Gól: Tóth A. (ifi 5-0)

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés 10 9 1 0 27 7 20 28
2. HFC II. 10 7 1 2 41 13 28 22
3. Csanytelek 10 5 4 1 19 9 10 19
4. Székkutas 10 6 0 4 14 15 -1 18
5. Csengele 10 5 2 3 22 18 4 17
6. Kiskundorozsma 10 5 0 5 24 15 9 15
7. Apátfalva 10 4 2 4 21 18 3 14
8. Balástya 10 4 1 5 19 23 -4 13
9. Deszk 10 3 3 4 29 21 8 12
10. Móravárosi Kinizsi 10 3 3 4 17 18 -1 12
11. Bordány 10 3 2 5 12 12 0 11
12. Nagymágocs 10 3 2 5 13 21 -8 11
13. St. Mihály FC 10 3 2 5 15 24 -9 11
14. Zsombó 10 3 0 7 17 33 -16 9
15. Baktó-Petőfitelep 10 2 2 6 8 39 -31 8
16. Tömörkény 10 2 1 7 10 22 -12 7

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés 9 9 0 0 44 4 40 27
2. Balástya 9 6 1 2 27 13 14 19
3. Csanytelek 7 5 1 1 37 9 28 16
4. Zsombó 9 4 1 4 23 28 -5 13
5. Csengele 6 5 1 0 30 5 25 12(-4)
6. Nagymágocs 7 3 2 2 18 12 6 11
7. Kiskundorozsma 7 3 1 3 25 24 1 10
8. Deszk 6 3 0 3 23 17 6 9
9. Bordány 7 2 1 4 11 19 -8 7
10. St. Mihály FC 8 1 1 6 8 21 -13 4
11. Tömörkény 7 1 1 5 11 37 -26 4
12. Székkutas 9 1 0 8 9 41 -32 3
13. Apátfalva 7 1 0 6 9 45 -36 3

A 11. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Székkutas - Baktó-Petőfitelep, Tömörkény - Deszk, Zsombó - Kiskundorozsma, Balástya - Móravárosi Kinizsi, Bordány - St. Mihály FC.

November 1. (vasárnap) 13.30:

Nagymágocs - Apátfalva, Üllés - Csengele, HFC II. - Csanytelek.

A megyei III. osztály Homokháti csoport 10. fordulójában:

Röszke - USC Tanárképző 4-0 (2-0).

Gól: Jaksa T. (2), Papp T., Olajos G. (öngól)

Zákányszék - Ásotthalom II. 1-3 (0-0).

Gól: Zsurka S., illetve Víg Zs. (2), Somlyai P.

Baks - Pusztamérges 6-3 (2-2).

Gól: Nana M. (3), Szalai V. (2), Martók I., illetve Masa M. (2), Sári T.

IKV Alsóváros - Balotaszállás 1-3 (0-1).

Gól: Polyák P., illetve Petrezselyem J. (2), Konkoly A.

Forráskút - St. Mihály FC II. 0-6 (0-1).

Gól: Szántó D. (3), Kohlrusz O. (2), Tóth I.

Ruzsa - Csongrád II. 1-0 (1-0).

Gól: Tandari K.

Mórahalom II. - Sándorfalva II. 2-3 (2-1).

Gól: Dobák A., Szanka R. (öngól), illetve Kiss P., Landler P., Mórocz Zs.

Bordány II. - Algyő II. 4-1 (2-0).

Gól: Hegedűs Á., Nyerges P., Zádori D., Molnár B., illetve Farkas Sz.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csongrád II. 10 9 0 1 44 11 33 27
2. Sándorfalva II. 10 9 0 1 43 14 29 27
3. Balotaszállás 10 9 0 1 34 13 21 27
4. Ruzsa 10 8 1 1 34 12 22 25
5. Algyő II. 10 7 0 3 45 15 30 21
6. Ásotthalom II. 10 6 1 3 25 25 0 19
7. Mórahalom II. 9 5 1 3 37 24 13 16
8. Röszke 10 5 1 4 26 21 5 16
9. Bordány II. 10 5 0 5 29 20 9 15
10. Forráskút 10 4 0 6 18 35 -17 12
11. Baks 10 4 0 6 25 29 -4 9(-3)
12. St. Mihály FC II. 9 3 0 6 16 26 -10 9
13. IKV Alsóváros 10 2 0 8 23 36 -13 6
14. Pusztamérges 10 1 0 9 16 33 -17 3
15. Zákányszék 10 0 0 10 11 49 -38 0
16. USC Tanárképző 10 0 0 10 8 71 -63 0

A 11. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Balotaszállás - Ruzsa, Röszke - Zákányszék, Sándorfalva II. - IKV Alsóváros.

November 1. (vasárnap) 13.30:

Csongrád II. - Forráskút, Pusztamérges - USC Tanárképző, Ásotthalom II. - Bordány II., Algyő II. - Mórahalom II., St. Mihály FC II. - Baks.

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 10. fordulójában:

FK 1899 Szeged II. - Deszk II. 5-1 (2-1).

Gól: Holecska N. (3), Klippel Á., Gyémánt M., illetve Kiss M.

Makó II. - Pázsit 2-0 (2-0). Gól:

Krucsó Á., Béres R.

Csanádpalota - Székkutas II. 3-2 (2-1).

Gól: Kapitány G., Barát Sz., Simon P., illetve Kovács R., Kovács A.

Pitvaros - Fábiánsebestyén 2-2 (1-2).

Gól: Csordás S., Bársony L., illetve Paczuk P., Horváth A.

Szikáncs - SZVSE II. 2-2 (1-2).

Gól: Kun Szabó Á., Gábor S., illetve Godó L., Németh Z.

Szegvár - Mártély 3-1 (2-0).

Gól: Szabó J. (3), illetve Kovács Á.

Földeák - Kübekháza 7-1 (2-1).

Gól: Orosz A., Horváth G., Becsei S. (2-2), Molnár Zs., illetve Gyuricza Zs.

Csongrád III. - Kiszombor 5-5 (4-1).

Gól: Nagy I. (3), Sarusi-Kis A., Laza B., illetve Kovács L. (3), Tézsla L., Csizmadia K.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csongrád III. 10 8 1 1 37 19 18 25
2. Fábiánsebestyén 10 7 2 1 26 13 13 23
3. Makó II. 10 7 0 3 32 15 17 21
4. Kiszombor 10 6 2 2 51 17 34 20
5. Földeák 10 6 1 3 32 18 14 19
6. FK 1899 Szeged II. 10 6 1 3 29 24 5 19
7. Pitvaros 10 5 3 2 27 16 11 18
8. Szegvár 10 4 1 5 14 19 -5 13
9. Székkutas II. 10 4 0 6 17 29 -12 12
10. Mártély 9 3 3 3 17 17 0 12
11. SZVSE II. 10 3 2 5 23 18 5 11
12. Szikáncs 10 3 1 6 14 18 -4 10
13. Pázsit 10 2 3 5 10 16 -6 9
14. Kübekháza 10 1 2 7 10 39 -29 5
15. Csanádpalota 10 2 0 8 13 51 -38 3(-3)
16. Deszk II. 9 1 0 8 8 31 -23 -4(-7)

A 11. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Fábiánsebestyén - Csongrád III., Mártély - FK 1899 Szeged II., Kiszombor - Szegvár, Kübekháza - Makó II.

November 1. (vasárnap) 10.00:

Pázsit - Csanádpalota.

13.30:

Székkutas II. - Pitvaros, Deszk II. - Szikáncs, SZVSE II. - Földeák.

A megyei IV. osztály Keleti csoport 8. fordulójában:

Szőreg II. - Földeák U19 1-4 (1-2).

Gól: Jáksó B., illetve Szabó R. (2), Tóth R., Rippa Á.

Móravárosi Kinizsi II. - Baktó-Petőfitelep II. 8-0 (2-0).

Gól: Szeri L. (3), Turi T., Valkai J., Gerecz P., Mata Gy., Hamza T.

Maros-menti UFC - Rock Klub 3-3 (3-1).

Gól: Ruttkay-Nedeczky L. (2), Gera A., illetve Tóth M., Pósfai L., Göttlinger G.

Szikáncs II. - Gyálarét 2015 1-6 (1-4).

Gól: Kun Szabó Á., illetve Vári G. (2), Tóth G., Engi L., Fábián M., Káity I.

Nagylak - KEAC 10-0 (5-0).

Gól: Szabó B. (3), Gábor M., Balogh P., Csávás Zs. (2-2), Tóth B. A Maroslele szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Maroslele 7 6 1 0 26 6 20 19
2. Nagylak 7 5 1 1 32 9 23 16
3. Maros-menti UFC 7 4 2 1 13 13 0 14
4. Móraváros II. 7 3 1 3 16 9 7 10
5. Gyálarét 2015 8 3 1 4 17 26 -9 10
6. Földeák U19 6 3 0 3 20 18 2 9
7. Rock Klub 6 2 2 2 26 10 16 8
8. Szikáncs II. 7 2 2 3 20 18 2 8
9. Baktó-Petőfitelep II. 6 2 2 2 17 16 1 8
10. Szőreg II. 6 1 0 5 8 21 -13 -3(-6)
11. KEAC 7 0 0 7 1 53 -52 -3(-3)
12. Contitech Gumigyár 0 0 0 0 0 0 0 0

A 9. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Földeák U19 - Maros-menti UFC, Maroslele - Móravárosi Kinizsi II., Rock Klub - Szikáncs II.

November 1. (vasárnap) 13.30:

Gyálarét 2015 - Nagylak, Baktó-Petőfitelep II. - Szőreg II. A KEAC szabadnapos.

A megyei IV. osztály Nyugati csoport 8. fordulójában:

Ópusztaszer - Domaszék 3-2 (0-1).

Gól: Katona S. (3), illetve Farkas Gy. (2)

Csanytelek II. - Dóc 0-5 (0-1).

Gól: Tülkös N., Fischer D. (2-2), Bitó A.

Üllés II. - Öttömös 12-1 (5-1).

Gól: Király Zs. (4), Bozsó B., Gábor P., Vass A. (2-2), Gábor S., Czékus M., illetve Bata H.

Baks II.-Pusztaszer - Eperjes 3-2 (1-1).

Gól: Tóth Z., Bánfi N., Zana L., illetve Felföldi R., Kabai I.

Szatymaz - Tömörkény II. 2-1 (0-0).

Gól: Fónai L., Csontos R., illetve Rácz Cs.

Derekegyház - Zsombó II. 3-4 (2-1).

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Dóc 8 8 0 0 37 2 35 24
2. Üllés II. 7 7 0 0 41 4 37 21
3. Ópusztaszer 8 5 1 2 20 15 5 16
4. Szatymaz 8 3 3 2 16 13 3 12
5. Zsombó II. 8 3 2 3 19 20 -1 11
6. Csanytelek II. 8 3 1 4 16 18 -2 10
7. Baks II.-Pusztaszer 8 3 1 4 12 20 -8 10
8. Derekegyház 8 3 0 5 16 20 -4 9
9. Tömörkény II. 8 2 1 5 13 24 -11 7
10. Domaszék 7 2 0 5 12 20 -8 6
11. Eperjes 8 1 2 5 10 29 -19 5
12. Öttömös 8 1 1 6 6 33 -27 4

A 9. forduló műsora:

Október 31. (szombat) 13.30:

Dóc - Ópusztaszer, Üllés II. - Csanytelek II.

November 1. (vasárnap) 13.30:

Zsombó II. - Szatymaz, Tömörkény II. - Baks II.-Pusztaszer, Eperjes - Öttömös, Domaszék - Derekegyház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.