Sport

Kosárlabda: újabb hazai győzelemre hajt a Szedeák

Kosárlabda: újabb hazai győzelemre hajt a Szedeák

2015. október 30., péntek
Kosárlabda: újabb hazai győzelemre hajt a Szedeák
szedeak_kormend50_gs

A Lazic-legények szombaton a Nyíregyházát fogadják, és bár sok problémával küzdenek, ezt a meccset mindenképpen be kell húzniuk.

Fontos mérkőzés vár az NB I/A 6. fordulójában a Naturtex-SZTE-Szedeák kosarasaira, ugyanis az egyik közvetlen riválist, a MARSO Nyíregyházát látják vendégül. A mieink az eddigiek során egy győzelem mellett négyszer kaptak ki, a nyírségiek kétszer győztek (hazai pályán verték a MAFC-ot és a Pécset), háromszor maradtak alul (Szolnokon, Kaposváron és otthon a Falco ellen), tehát a Szedeák sikerével utol is érné a tabellán az aktuális ellenfelet. Ismert persze, hogy nincs könnyű helyzetben a csapat, a centereket elképesztő sérüléshullám sújtotta, a pechsorozat pedig - a bokaproblémáiból lassan kikecmergő -

Branko Jereminov

múlt heti ujjtörésével folytatódott, ugyanakkor vagy így, vagy úgy, de szombaton mindenféleképpen felül kell múlni a Nyíregyházát.

Online

Szombaton 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Naturtex-SZTE-Szedeák - MARSO Nyíregyháza KK NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A vendégeknél több fiatal magyar tehetség, illetve néhány rutinosabb hazai kosaras mellett három külföldi szerepel a korábbi válogatott klasszis,

Sitku Ernő

irányította keretben: az amerikai

Unruh

kettes, honfitársa,

Miller

hármas poszton jelent idén erősítést, míg a rutinos center,

Krstanovic

a palánk alatt okoz kellemetlenségeket a vetélytársaknak. A szerb középjátékos az első öt forduló statisztikái alapján a dobott pontokat (22) és a VAL-értéket (31) tekintve is első helyen áll a teljes magyar mezőnyt tekintve! Érdemes még felhívni a figyelmet a szlovénból honosított

Szavicsra,

a tapasztalt játékmester kikapcsolása fontos feladat lehet a találkozó bizonyos időszakaiban. "Már unalmasnak is tűnhet, de nem tudok mást mondani, továbbra is nagyon sok a problémánk. Jereminovra ezúttal sem számíthatok, talán a jövő hétre már újra bevethető állapotba kerül a szerb irányító. Ismét komoly szerep hárulhat tehát a fiatal

Moravcsik Áronra.

Azért is nehéz most a helyzetünk, mert a Nyíregyháza hasonló ambíciókkal vágott neki a bajnokságnak, mint mi, tehát ugyanúgy tisztában van az előttünk álló mérkőzés fontosságával. Rutinos csapatról van szó, mely ráadásul eddig több győzelmet gyűjtött, mint a Szedeák. A palánk alatt Krstanovic és

Lekli József

rutinos kettőst alkotnak, a külső posztokon Szavicsra és a két amerikaira kell kiemelten odafigyelnünk. Veszélyes, kellemetlen stílusú ellenfél érkezik hozzánk, mely taktikusan kosarazik, széles taktikai repertoárral rendelkezik, okosan váltogatja például a védekezési variációit. Bízom benne, hogy megfelelően tudunk majd reagálni, válaszolni a lépéseikre, illetve tudunk majd olyan váratlant húzni, mellyel meglephetjük őket. Nem akarom kijelenteni, hogy kötelező számunkra a diadal, ugyanakkor az biztos, hogy jelenlegi helyzetünkben - főleg idehaza - hatalmas szükségünk lenne a sikerre, és mindent meg is fogunk tenni érte. Bízom benne, hogy aki pályára léphet, az százszázalékos állapotban lesz szombaton, illetve nagyon szeretném, hogy minden sérültünk helyrejöjjön végre" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak

Nikola Lazic

vezetőedző.

Így játszott a Nyíregyháza az 5. fordulóban:

MARSO Nyíregyháza – Falco-Trend Optika KC Szombathely 82-90 (22-19, 22-22, 14-26, 24-23). Nyíregyháza:

Bus 3/3, Unruh 13/6, MILLER 20/6, KRSTANOVIC 23/3, Lekli 13. Csere: Nagy K. 2, Szavics 5/3, Lajsz, Kósa 3/3. Szakmai igazgató: Sitku Ernő.

A két együttes legutóbbi bajnokiján (2015. február 4.):

Naturtex-SZTE Szedeák – MARSO Nyíregyháza KK 87–78 (20-24, 22-22, 19-12, 26-20).

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Farkas G., Söjtöry T., Minár L., (Faidt)

Szedeák:

JEREMINOV 17, Kiss Zs. 3/3, Molnár A. 11, Ciric 17/9, BALABAN 31. Csere: Mike, Molnár B., Demeter, Stefanovics, Kuntics 8/3, Varga, Révész. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Nyíregyháza:

Szavics, TAYLOR 23/3, Nagy 6/6, Kolarics 13/6, HUJDUROVIC 25/6. Csere: Kósa T., Molnár M., Czura, Helmeczi, Lajsz, Vasojevic 11/6, Kósa D. Vezetőedző: Sitku Ernő.

A 6. forduló műsora:

Kaposvári KK - PVSK-PANNONPOWER péntek 18.00 JP-TOP COP Jászberény - TLI-Alba Fehérvár péntek 18.00 Atomerőmű SE - Egis Körmend szombat 18.00 Sopron KC - KTE-Duna Aszfalt szombat 18.00 Szolnoki Olaj KK - MAFC szombat 18.00 Naturtex-SZTE-Szedeák - MARSO Nyíregyháza szombat 18.00 Falco-Trend Optika KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK 78-64

Az 5. forduló eredményei:

PVSK-PANNONPOWER - MAFC 88-62 KTE-Duna Aszfalt - JP-TOP COP Jászberény 83-73 MARSO Nyíregyháza - Falco-Trend Optika KC Szombathely 82-90 Atomerőmű SE - Naturtex-SZTE-Szedeák 69-63 Egis Körmend - Sopron KC 108-102 Szolnoki Olaj KK - Zalakerámia ZTE KK 72-83 TLI-Alba Fehérvár - Kaposvári KK 94-76

A bajnokság állása:

1. Egis Körmend 5 5 - 1,000 2. Falco KC Szombathely 6 5 1 0,920 3. Atomerőmű SE 5 4 1 0,900 4. TLI-Alba Fehérvár 5 3 2 0,800 5. Szolnoki Olaj KK 5 3 2 0,800 6. Zalakerámia ZTE KK 6 3 3 0,750 7. Sopron KC 5 2 3 0,700 8. Kaposvári KK 5 2 3 0,700 9. MARSO Nyíregyháza KK 5 2 3 0,700 10. Pécsi VSK-PANNONPOWER 5 2 3 0,700 11. KTE-Duna Aszfalt 5 2 3 0,700 12. Naturtex-SZTE-Szedeák 5 1 4 0,600 13. JP-TOP COP JKSE 5 1 4 0,600 14. MAFC 5 1 4 0,600

Nagyon kell a győzelem holnap a Szedeáknak - a Nyíregyháza érkezik az újszegedi sportcsarnokba. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=584414

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 29.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.