Sport

Kosárlabda: kecskeméti csörte előtt a Szedeák

Kosárlabda: kecskeméti csörte előtt a Szedeák

2015. október 6., kedd
Kosárlabda: kecskeméti csörte előtt a Szedeák
szedeak_kecskemet25_gs

Újabb nehéz feladat vár Nikola Lazic együttesére, az előző szezon ezüstérmeséhez látogatnak a Tisza-partiak.

Erőltetett menetben, szerda-szombat ritmusban folytatódnak a küzdelmek a férfi kosárlabda NB I/A csoportban. A Naturtex-SZTE-Szedeák a rajton 83-69-es vereséget szenvedett a bombaerős Körmendtől, ezen a héten pedig előbb szerdán a legutóbbi ezüstérmes Kecskeméthez látogat, majd szombaton a szintén veszélyes Jászberényt látja vendégül. A Bács megyeiek is kikaptak az első fordulóban, az immár

Borisz Maljkovics

által irányított legénységet 77-57-re verte meg a Falco. A KTE kerete egyébként a nyáron döntő részben együtt maradt, továbbra is rengeteg a fiatal magyar tehetség a csapatban (így a

Pongó testvérek

,

Máté

és

Martin, Mészáros Máté, Jakab Péter

és

Kovács Péter

), és egyelőre viszonylag kevés a légiós (a két szerb-magyar állampolgár,

Ivosev

és

Karahodzics

mellett csak a szerb

Djerasimovicot

tartották meg), még nem pótolták külföldiekkel a két távozó alapembert, az amerikai irányítót,

Kinneyt

és a montenegrói centert,

Barovicot.

Online

Szerdán 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a KTE-Duna Aszfalt - Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos kosárlabda-mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A felkészülés során, most szeptemberben kétszer is megmérkőztek egymással a felek, előbb a kiskunfélegyházi tornán 60-54-re a szegediek győztek, majd a székesfehérvári kupán 72-62-vel vágtak vissza a kecskemétiek. Nagyon jól ismerik tehát egymást a szerdai riválisok. A mieinknél továbbra is a sérüléshullám okozza a legnagyobb problémát, hiszen a

Jozo Brkic

oldalszalag-szakadása után igazolt

Vladimir Tica

sem teljesen egészséges, egyelőre nem tudni, bemutatkozhat-e a rutinos szerb középjátékos. "A Körmend ellen kiválóan, jó ritmusban kosaraztunk az első félidőben, aztán viszont kiütköztek a gondjaink: kevesen vagyunk, főleg a palánk alatt. Hiába vezettünk még a nagyszünetben, a folytatásban a vasiak felőröltek bennünket, sokkal több lepattanót szereztek meg, ráadásul túl sok labdát is adtunk el. Mindez természetesen arra vezethető vissza, hogy nagyon későn állt össze a keret, az amerikai

Armelin

a végén esett be, majd kidőlt Brkic, ráadásul a helyére villámgyorsan szerződtetett Tica sem állhatott még rendelkezésemre, hogy ne is beszéljek

Jereminov

bokasérüléséről, mely után irányítónk még nem százszázalékos. Ebben a helyzetben mérkőzünk most meg a remek Kecskeméttel, egy olyan csapattal, melynek magja négy-öt éve játszik együtt. Nagyon jól ismerjük egymást, és szeptemberben az egyik edzőmeccsen két vállra is tudtuk őket fektetni. Nem mi vagyunk az esélyesek, de szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a szerdai találkozóból. Célunk, hogy a Körmend ellen az első félidőben mutatott teljesítményt minél hosszabb időszakra kinyújtsuk, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég. Bízunk benne, akár meglepetést is okozhatunk" - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak

Nikola Lazic,

a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője.

Így játszott a Kecskemét az 1. fordulóban:

Falco KC Szombathely – KTE-Duna Aszfalt 77-57 (27-13, 19-12, 16-14, 15-18). KTE:

Pongó Ma. 4/3, Kovács P., Djerasimovic 14/6, Ivosev 13/3, Karahodzsics 17. Csere: Pongó Má., Hegedűs 6, Mészáros 3/3. Vezetőedző: Borisz Maljkovics.

A két együttes szeptemberi összecsapásain:

Naturtex-SZTE-Szedeák – KTE-Duna Aszfalt 62–72 (14-16, 14-15, 17-23, 17-18).

Székesfehérvár, Vodafone Sportcentrum.

Szedeák:

: Moravcsik 11, Kiss, Armelin 8, Ciric 16/6, Brkic 2.

Csere:

Juhos 19/9, Révész 4, Meleg 2.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

KTE:

Pongó Martin 11/3 Mészáros, Djerasimovic 17/3, Hegedűs 3/3, Ivosev 5/3, Csere: Pongó Máté 2, Kovács P. 8/3, Karahodzics 12, Kovács B. Jakab 14/3, Keller - .

Vezetőedző:

Boris Maljkovics.

KTE-Duna Aszfalt – Naturtex-SZTE-Szedeák 54-60 (19-20, 10-19, 14-14, 11-7).

Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna.

KTE:

Kovács P. 5, Djerasimovic 12, Pongó Má. 11, Pongó Ma. 8, Karahodzics 4, Mészáros 2, Hegedűs 6, Dukics 6. Vezetőedző: Boris Maljkovics.

Szedeák:

Jereminov 3, Moravcsik 4, Meleg 4, Juhos 8, Ciric 10, Kiss Zs. 7, Molnár A. 11, Brkic 13. Vezetőedző: Nikola Lazic.

A 2. forduló műsora:

Egis Körmend - TLI-Alba Fehérvár szerda 18.00 Kaposvári KK - MARSO Nyíregyháza szerda 18.00 KTE-Duna Aszfalt - Naturtex-SZTE-Szedeák szerda 18.00 PVSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE szerda 18.00 Szolnoki Olaj KK - Sopron KC szerda 18.00 JP-TOP COP Jászberény - Falco KC Szombathely szerda 19.00 Zalakerámia ZTE KK - MAFC szerda 19.00

Az 1. forduló eredményei:

Falco KC Szombathely - KTE-Duna Aszfalt 77-57 Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 69-83 Atomerőmű SE - Kaposvári KK 91-48 MARSO Nyíregyháza - MAFC 95-91 Sopron KC - PVSK-PANNONPOWER 9068 Szolnoki Olaj KK - JP-TOP COP Jászberény 81-62 TLI-Alba Fehérvár - Zalakerámia ZTE KK 89-91

"Nem mi vagyunk az esélyesek, de szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a szerdai találkozóból" - Nikola Lazic legénysége holnap Kecskeméten lép parkettre. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=577517

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.