Közélet

Gyurcsány: meg kell teremteni a kormányzóképes baloldalt

Gyurcsány: meg kell teremteni a kormányzóképes baloldalt

2015. október 22., csütörtök
Gyurcsány: meg kell teremteni a kormányzóképes baloldalt

Újra kell teremteni a jövő Magyarországának vízióját hordozó, kormányzóképes, demokratikus, polgári magyar baloldalt - hangoztatta Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Budapesten, pártja alapításának negyedik évfordulóján, ismertetve Sokak Magyarországa című röpiratát.

Gyurcsány Ferenc

úgy fogalmazott: Magyarországon az igazi választóvonal 2010 tavasza óta nem a bal- és a jobboldal, hanem az európai polgári demokráciát követők és "a keleties önkény" között választani akarók között van. Akik magukat demokrataként határozzák meg, azoknak ebben a küzdelemben össze kell fogniuk, "aki demokrata, az velünk tart", függetlenül attól, milyen pártszínezetűnek vallja magát. A demokratáknak először azt kellene megbeszélniük, hogy mi lehet a kudarc oka - folytatta, hozzátéve: aki ezt nem érti, az soha nem lesz képes arra, hogy újra Magyarországot vezesse és egy, a mainál jobb, élhetőbb országot teremtsen. Az ország drámai konfliktusának nevezte, hogy a rendszerváltozás történelmi értékelése nem találkozik a hétköznapi értékeléssel. A 2006-2010 közötti kormányzati ciklus tanulsága, hogy a jólét nem építhető hitelekre, mert ha az ötven százalékos béremelést vagy a 13. havi nyugdíjat nem a saját teljesítmény alapozza meg, akkor az a jövő felélése - jelentette ki. Szavai szerint a baloldal azt mondja magáról, érti a holnap hívó szavát, de sokan nem képesek megérteni: ami tegnap baloldali volt, lehet, hogy holnap már populizmus, ami tegnap konzervatívnak számított, lehet, hogy ma a legjobb megoldás. A DK elnöke elmondta: Orbán Viktorral hajlandó lenne kiegyezni az adókulcsokban, de abban nem, hogy Magyarország "Európához vagy Azerbajdzsánhoz tartozik-e". "Ebben nem lesz kiegyezés, mert Magyarország történelmét nem adhatjuk el" - hangsúlyozta, hozzátéve: a hazugságot és a kompromisszumot nem szabad összekeverni, mert hazugság árán nincs béke. Gyurcsány Ferenc szerint a ma Magyarországot uraló kormány maffiaállamot szervezett. Voltak kisstílű bűnözők Magyarországon az elmúlt 25 évben, de a maiak nem egyes cégeket lopnak el, hanem törvényesítették a lopást - mondta. A DK korrupcióval kapcsolatos beadványait mind visszautasította a Polt Péter legfőbb ügyész, a "második számú bűnöző" által vezetett ügyészség - fűzte hozzá. Megjegyezte: a politikai elszámoltatást választásnak hívják, utána azonban a független igazságszolgáltatás kell, hogy elvégezze a dolgát, "ezért soha nem fogok engedni annak a kísértésnek, hogy újra legyenek Magyarországon elszámoltató biztosok". Akik a jobboldalra szavaztak, az erőre, a kormányzóképességre és a kiszámíthatóságra szavaztak, ezért a baloldalon ezt kell ismét megteremteni - emelte ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: annak van a legtöbb felelőssége "ebben az osztott demokratikus világban", aki mögött a legtöbb szavazó áll. Mint hozzáfűzte, a közös politikai platform megteremtésével ehhez nyújtanak segítséget a sokak Magyarországának víziójával, az együttműködés közös kereteinek megalkotásával és legvégül a közös vezetés megteremtésével. Ennek az oldalnak történelmi felelőssége van abban, hogy lesz-e Orbánnak demokratikus alternatívája, a DK érti ezt a felelősséget - jegyezte meg. Az eseményt egy fővárosi szálloda rendezvénytermében tartották, ahol Gyurcsány Ferenc mintegy 150 fős hallgatóság előtt beszélt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.