Vélemény

Becsüljük meg, amink van!

Becsüljük meg, amink van!

2015. október 13., kedd
Becsüljük meg, amink van!
magyarorszag_feroer_szigetek001szl

Nem tudom elképzelni, hogy mi lenne abban olyan jó, ha a magyar labdarúgó-válogatott nem jutna ki a franciaországi Eb-re. Értékünk persze önmagában ettől nem lenne több, de nem azokat az időket éljük, amikor bármilyen siker után fanyaloghatnánk.

Győztünk egy roppant fontos meccsen. Magyarország-Feröer: 2-1. Egy ilyen meccsen, amikor egy győzelemmel megvan legalább a pótselejtező, teljesen mindegy, hogy hogyan nyerünk. Mint ahogy az esetleges pótselejtezőn sem fog semmi más számítani: ha legyűrjük az ellenfelet, mehetünk Franciaországba. Nem mellesleg ahogy arra számtalan példát láthatunk, a mai futballban már nem létezik az a válogatott, ami ellen elég kiküldeni a mezt a pályára.

Na jó, talán szegény Gibraltár volt az, aki igazán kilógott a mezőnyből.

Egyszerűen Európában a legtöbb helyen megtanultak védekezni, és koncentráltan játszani – hiszen jóval nehezebb a kreatív, támadójátékot játszani, pláne, ha nincsenek hozzá megfelelő képességű labdarúgóid.

Dárdai Pál

is valami hasonlót ismert fel: a magyar csapatban nagyon kevés az olyan futballista, aki képes „tempót diktálni”, viszont egy relatíve szervezett védekezéssel sokkal inkább benne van az, hogy – főleg egy pontrúgásból – egyszer sikerül betalálni, ami akár elég is lehet a győzelemhez. A magyar csapat nem tud 90 percen keresztül dominálni, ezen pedig változtatni egy év alatt nem lehet.

Ebben a kategóriában, mármint az Eb-selejtezőkben semmi más sem számít, csak az eredmény: ha sikeres vagy, utazhatsz Franciaországba. Hogy hogyan éred el? Teljesen mindegy.

Nyilván szemre sokkal tetszetősebb a spanyolok vagy más topválogatott játéka, de az erős naivitás, hogy mindezt viszont lássuk hazánk fiaitól. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, mint ahogy abban sem, ha Feröert legyőzi egy csapat. Azt a Feröert, amely egyébként oda-vissza legyőzte a görögöket. Érthetetlen, hogy miért kell abban is megtalálni a rosszat, amikor a magyar válogatott legalább a pótselejtezőt bebiztosította csütörtöki győzelmével, és ha a lettek lesznek szívesek nem kikapni hazai pályán a kazahoktól, akkor ez a győzelem éppen az egyenes ági kijutást eredményezi, hiszen így legjobb csoportharmadikok lennénk. Nem mondom, könnyű elképzelni egy szebb meccset, mint ami Feröer ellen volt, de ezen a meccsen semmi más nem számított, csak hogy meglegyen a három pont. A korábbi selejtezőkhöz képest ebben a csoportban egyetlen szégyellnivalónk sem volt. Természetesen bosszantó momentumok akadtak: elég csak az észak-írek elleni idegenbeli meccs utolsó pillanataira gondolni, ha ott kihúzzuk, az, hogy mit játszik egymással kedden Lettország és Kazahsztán, huszadrangú lenne számunkra. Vagy ha a hazai észak-ír meccset nem bukjuk el szintén a végén – de persze a „ha” továbbra sem játszik a sportban. Viszont, leszámítva talán nyitómeccset, a többi derbi egyikén sem kellett szégyenkeznünk. A görögök ellen nyilvánvalóan sörmeccs volt, egyik csapat sem nyerhetett igazán nagyot, pláne, miután Pireuszba is eljutott a hír, hogy a románok magabiztosan vezetnek Tórshavnban. A magyar válogatottnak sokkal több tartása volt, mint az előző években – még ha a kulcspillanatokban sokszor nem is ugrott igazán nagyot, de a kötelezőeket hozta. Észak-Írországban több mértékegységnyire álltunk a győzelemtől, hol centikre, hol másodpercekre: de vajon a meccs előtt mennyien gondolták volna, hogy meg tudjuk csinálni? Valószínűleg kevesen… A magyar válogatott több összetevőben is elmaradott mondjuk a középmezőnytől: a válogatott játékosai között elvétve találhatunk topligában valóban játszó labdarúgót, a klubcsapatoknál nagy szó, ha megérjük az augusztust, és az edzőink sem árasztják el Európa klubjait. De mégis, ebben a sorozatban azt hoztuk, ami legalább egy pótselejtezőre elég. Tekintve az elmúlt évek tendenciáját, amikor nagyon messze voltunk a kijutástól, ez egy hatalmas dolog. Persze, lehet azzal jönni, hogy erre a 24 csapatos Eb-re jóformán csak az nem jut ki, aki nem akar. Mindenesetre Törökország vagy Hollandia, Szerbia pedig már biztosan nem lesz ott Franciaországban jövőre, a svédek pótselejtezni kényszerülnek, és a Real Madrid középpályásaival felálló horvát csapat is igencsak megszenved a kijutással csoportjában. A felsorolt válogatottak az előbb taglalt kritériumok valamelyikében pedig egész biztosan előrébb járnak nálunk. Ezért a lebonyolításért pedig az UEFA-n kívül senki sem felelős, már ha egyáltalán van felelőse: alkalmazkodni kell a körülményekhez, a szabályokhoz, nem pedig kritizálni azokat. Ha megbüntetnek azért, mert 55-el mentem a városban, akkor nem a KRESZ a hibás, hogy miért 50-et ír elő. A magyar csapat egy kis szerencsével, vagy talán azzal a pici tényezővel, ami a többi csapatot segítette, elérhette volna a második helyet, ugyanakkor így sem áll messze Franciaországtól.

Mindeközben divat lett megtalálni a csapatot akkor is, ha nyer, bele lehet őket döngölni a földbe bármikor, és azt lehet olvasni, hogy mit keresnénk mi az Eb-n. Ott, ahol legutóbb 1972-ben (!) jártunk. Ha csak azt nem, hogy teljesítettük a kritériumot - feltéve, ha így lesz.

E helyett mennyivel jobb lenne arról beszélni, hogy képesek voltunk egy selejtezősorozatot lehozni úgy, hogy nem égtünk meg sehol a szó szoros értelmében, és a sokszor a szilveszteri kabarékba illő kapott gólok eltűntek a válogatottnál. Nincsenek óriási klasszisaink, de úgy tűnt, végre megtanultunk összeszedetten játszani, és nem omlunk össze a kiemelt meccseken sem. Ezt mindenképpen meg kellene becsülni – legalább azt a kevés pozitívumot, ami a magyar csapatban benne van.

Mert van benne.

Mert igenis meg kell becsülni az értékeket. Bármekkorák legyenek is. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=579594

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 13.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.