Gazdaság

A takarékszövetkezetnek az emberek között a helye

A takarékszövetkezetnek az emberek között a helye

2015. október 31., szombat
A takarékszövetkezetnek az emberek között a helye
BC5K3584_gorog_tibor

A cégbíróság október 31-i dátummal mondta ki a Pillér Takarékszövetkezet és négy másik takarék egyesülését. Különös és érdekes egybeesés, hogy éppen ezen a hétvégén tartják minden évben a Takarékossági Világnapot. A megújult, egyesült takarékszövetkezet nem titkolt szándéka, hogy Csongrád megyében piacvezető pénzintézetté, a nagybankok versenytársává váljon. A hitelintézet terveiről Görög Tibort, a Pillér Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetőjét kérdeztük.

- Idén 5 takarékszövetkezet egyesült Csongrád megyében. Mi az egyesülés célja? Talán egy Csongrád megyei nagybank létrehozása?

- Az egyesülés elsődleges célja, motivációja az volt, hogy az ügyfeleinknek több és jobb szolgáltatásokat tudjunk nyújtani, a jelenleginél magasabb színvonalon. Ehhez szükség volt az erőink egyesítésére. Jól látható a pénzügyi piacon, hogy a sok kis szereplő hosszú távon nem megfelelő megoldás. Rendkívül fontos a tőkét egyesíteni, mert hosszabb távon a tőke, az eszközök és a szakemberek koncentrációja tudja biztosítani az ügyfelek minőségi kiszolgálását, az alacsonyabb költségeket a hitelintézetek számára, és egy olyan működési modell létrejöttét, amivel gyors fejlődési pályára állhatunk. Természetesen fontos hosszú távú célunk, hogy Csongrád megye meghatározó, piacvezető pénzintézetévé váljunk és ehhez immár meg is vannak az adottságaink.

- A nagy bankok sorra vonulnak ki, mert valami miatt nem éri meg nekik Magyarországon, illetve Közép-Kelet Európában jelen lenni. Önök milyen rést látnak, ahová be tudnak lépni?

- A takarékszövetkezetek mindig is másképpen működtek, mint a bankok. A nagybankoknak elsősorban a profit van a szemük előtt, ami az ő szemszögükből teljesen logikus. A takarékszövetkezeteknek nemcsak a profitteremtés és a tulajdonos érdekeinek a képviselete a célja, hanem a helyi társadalmi szerepvállalás is: az adott régió, illetve város, helyiség fejlődését, fejlesztését segíteni. Az 5 takarékszövetkezet azért egyesült Csongrád megyében, hogy erősebb és aktívabb szereplői lehessünk a pénzpiacnak, egyben még nagyobb összhangban tudjunk együttműködni a helyi emberekkel és közösségekkel. Ezért mondjuk azt, hogy a Takarék több mint bank.

- Ön Kanadában dolgozott egy takarékszövetkezetben. Mondana példát az ottani hitelintézetek társadalmi szerepvállalásáról?

- Kanadában csaknem havi rendszerességgel részt vettek, illetve támogattak bizonyos helyi eseményeket, rendezvényeket. Nem egy zászlós felvonulásra kell gondolni, hanem például egy iskolai játszótér rendbetételére, felújítására. A közjó érdekében összefogott a hitelintézet a helyi szülőkkel, iskolai dolgozókkal, lakosokkal és önkormányzattal, festéket vett, szakembereket biztosított, hogy a gyerekek és a tanárok számára egy kellemesebb környezetet lehessen kialakítani. Mi is törekszünk helyben hasonló szerepet betölteni, elsősorban az önkormányzati partnereink projektjeiben, finanszírozással vagy támogatással.

- Apropó, közjó. Terveznek együttműködést a Csongrád megyei önkormányzatokkal?

BC5K3602_gorog_tibor

- A megye hatvan önkormányzata közül már többnek most is számlavezetői vagyunk. Az egyik célunk, hogy a megye önkormányzatainak legalább a fele a PILLÉR Takarékszövetkezet ügyfele legyen, hiszen a megyében több mint 30 településen jelen vagyunk. Az önkormányzatok mellett a kkv-szektor, azaz a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a vállalkozók és az őstermelők a tipikus ügyfelei egy takarékszövetkezetnek. Csongrád megyében – lévén agrárrégió – kiemelt hangsúlyt fektetünk a mezőgazdaságra és a mezőgazdasági ügyfelekre.

- Egy ilyen egyesülésnél elkerülhetetlen a racionalizálás. Terveznek elbocsátásokat?

- Senkit nem küldünk el. Nem mind a 320 munkatársunk fogja ugyanazt a munkát végezni, mint eddig, de munkát és megélhetést mindenkinek biztosítunk.

- Említette, hogy Csongrád megye településeinek felén már jelen vannak. Tervezik, hogy újabb fiókokat nyitnak a régióban?

- 2016-ban próbálunk – sportnyelven szólva – „ráállni a labdára”, mert rengeteg olyan technikai kérdést kell még megoldanunk, ami az egyesülésből adódik. Emellett jövőre új informatikai rendszert vezetünk be, ügyfeleink még magasabb szintű, minőségi kiszolgálása a cél. Magyarán, a jövő évben fióknyitásokról még nem gondolkodunk, de 2017-ben már ez nem kizárt.

- Csak a megyében, vagy azon kívül is?

- Elsősorban Csongrád megyében gondolkozunk, de a megye határaihoz közel lévő települések is lehetnek célpontok, hisz a távolságot nem a légvonal határozza meg, hanem az úthálózat.

- Szegeden több olyan céggel is találkozhatunk, akik szerbiai és romániai ügyfeleket vesznek célba. Adott a kérdés: nyitnának a Vajdaság vagy Románia felé?

- A határon átnyúló szolgáltatás nyújtásának külön szabályai vannak, így ezt egyelőre nem tervezzük.

- Mekkora tőke áll a PILLÉR mögött? Mennyire biztos bank?

- Mintegy 2,5 milliárdos saját tőkéje lesz az új PILLÉR-nek, 320 dolgozója, több mint 63 milliárdos mérlegfőösszege, 56 kirendeltsége, illetve fiókja. Ezek a számok röviden. Takarékszövetkezetünk ugyanakkor egy nagyobb országos pénzügyi csoport, a takarékszövetkezeti integráció tagja is, amely komoly banki szolgáltatási hátteret és mindenekelőtt plusz biztonsági garanciákat jelent. 2014 decemberében csatlakoztunk a Takarékszövetkezeti Integráció Garanciaközösségéhez, így - min a többi takarék esetében is - már több mint 300 milliárd forintnyi tőke védi a Pillérben elhelyezett betéteket. Bármelyik betétes vagy ügyfél, aki befárad a takarékszövetkezetbe, abszolút biztonságban tudhatja a pénzét.

A mai nappal öt takarékszövetkezet egyesült Csongrád megyében - éppen a takarékossági világnapon! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=584714

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 31.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.