Közélet

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évét értékeli a Ház

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évét értékeli a Ház

2015. október 8., csütörtök
A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évét értékeli a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-2015 közötti tevékenységét tárgyalja.

A parlament e heti utolsó ülésnapja 9 órakor kezdődik, egyetlen napirendi pontja pedig a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap elmúlt négy évének megvitatása. Az erről szóló előterjesztéseket szeptember végén 10 kormánypárti igen és egy ellenzéki nem szavazat mellett fogadta el az Országgyűlés gazdasági bizottsága. A testület ülésén

Balogh László

, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kifejtette, a magánnyugdíjpénztáraktól átvett 3 ezer milliárd forint könyv szerinti érték volt, a valós érték ennél 10 százalékkal kevesebbet tett ki, amit azzal indokolt, hogy a magánpénztári vagyon egy része ingatlanban volt, illetve nem likvid értékpapírokban, amelyek 43 devizanemben voltak denominálva. Ez a probléma azonban csak a 3 ezer milliárdos vagyon egyharmadát érintette, annak kétharmada - 2 ezer milliárd forint - ugyanis magyar állampapírban volt, amely az államadósságot csökkentette, miután bevonták. Balogh László azzal indokolta a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítását, hogy az ebbe - a nyugdíjrendszer második pillérébe - került a járulék egynegyede, ami pedig az uniós elszámolás szerint a nyugdíjalap adósságát növelte. Amennyiben a járulékok az állami nyugdíjalapba folytak volna, akkor 2010-ben a költségvetés bruttó hazai termékhez (GDP-hez) mért adóssága nem 80 százalék, hanem csak 71 százalék lett volna. Az állampapírok bevonása és az átértékelés után fennmaradt vagyon tovább csökkent a reálhozam kifizetésével. A pénztári tagok 283 milliárd forintot kaptak ezen a címen. A vagyonkezelés során elért eredménnyel együtt a nemzeti vagyonkezelő 732 milliárd forintot kapott a magánpénztári vagyonból - ismertette az adatokat a helyettes államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.