Gazdaság

A DHL segíti partnerei ökológiai lábnyomának csökkentését Magyarországon is

A DHL segíti partnerei ökológiai lábnyomának csökkentését Magyarországon is

2015. október 20., kedd
A DHL segíti partnerei ökológiai lábnyomának csökkentését Magyarországon is

Magyarországi partnerei számára is elérhetővé teszi szén-dioxid-csökkentési tapasztalatait a DHL logisztikai szolgáltató, a cégcsoport 2007 óta több mint 19 millió tonnával mérsékelte kibocsátását - közölte a cég kedden az MTI-vel.

A cég GoGreen programjával összhangban a DHL részletesen és pontosan felméri a partnerek szállításaihoz kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás mennyiségét, így járulva hozzá ökológiai lábnyomuk csökkentéséhez - áll közleményben. A részletes jelentésekből megtudható, hogy adott hónapban mekkora volt a cég ökológiai lábnyoma, de globális adatokat is nyújtanak szállítási módok, régiók, vagy akár célországok szerint. A szolgáltatás igénybevételével a partnerek támogatják azon DHL-kezdeményezéseket és globális környezetvédelmi programokat, amelyek a szén-dioxid mennyiséget közvetetten semlegesítik. Ilyen például az erdőtelepítés, vagy szélerőművek építése világszerte, illetve az olyan afrikai projektek, ahol a környezetvédelem mellett az ott lakók életminőségét is javítják. A GoGreen keretében az anyavállalat, a DP DHL cégcsoport szinten 2014-ig már 23 százalékkal javította szén-dioxid hatékonyságát 2007-hez képest. A vállalat által használt elektromos áram több mint 60 százaléka pedig már olyan megújuló energiaforrásokból származik, mint a szél-, víz- vagy napenergia. A folytatásban a konszern szén-dioxid szennyezése a 2007-eshez képest 30 százalékkal zsugorodik 2020-ig alvállalkozóinak bevonásával. A közlemény szerint ezt a tervet stratégiai fontosságúnak minősítették, hiszen a szállítmányozási és logisztikai ágazatból származik a Földön a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 14 százaléka. A magyarországi DHL a Deutsche Post DHL Group Logisztik-Konszern része, amely 220 országban van jelen, több mint 325 000 munkatársat foglalkoztat. Tevékenységi köre Magyarországon is a nemzetközi légi, tengeri, közúti és vasúti szállítmányozás, raktározási megoldások és postai kézbesítés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.