Bulvár

Tizenkét év fegyházra ítélték a nevelt lányával fajtalankodó kiskunhalasi férfit

Tizenkét év fegyházra ítélték a nevelt lányával fajtalankodó kiskunhalasi férfit

2015. szeptember 17., csütörtök
Tizenkét év fegyházra ítélték a nevelt lányával fajtalankodó kiskunhalasi férfit

Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy kiskunhalasi férfit, aki éveken át fajtalankodott a nevelt lányával.

A táblabíróság folytatólagosan, nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 32 éves vádlottat. A férfi 2009-ben ismerkedett meg a későbbi sértett édesanyjával, akivel a következő évben házasságot is kötöttek. Előbb Kelebián, majd Kiskunhalason éltek nehéz anyagi körülmények között, együtt nevelték az asszony 2005-ben született kislányát. A vádlott 2010 tavaszától 2013 márciusáig legalább tíz alkalommal erőszakoskodott a gyerekkel, amikor kettesben maradtak. Azt mondta neki, hogy szerelmeskedjen vele, majd a vonakodó sértettet az ágyra lökte, fajtalankodott vele, és megpróbált közösülni is a védekezni igyekvő kislánnyal. A gyerek 2012 márciusában az általa átéltekről beszámolt anyjának, aki a vádlott tagadása miatt nem hitt neki. A történtekre azt követően derült fény, hogy a kislány mindezt az iskolában két társának is elmesélte, és az egyikük szülője értesítette a hatóságokat. A vádlott mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.