Egyház

Szombaton tartják a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót

Szombaton tartják a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót

2015. szeptember 25., péntek
Szombaton tartják a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót
ki_vagyok_en_ifjusagi_talalkozo

Idén szeptember 26-án rendezi meg a Szeged–Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája a Szent Gellért Ifjúsági Találkozót. A találkozó témáját a "Ki Vagyok Én?" kérdés határozza meg, amely rámutat önmagunk megismerésére, valamint érinti a hivatás kérdéskörét is.

A rendezvénynek a szegedi alsóvárosi ferences templom és a szegedi Karolina Gimnázium ad helyet. A programsorozat két korosztályt céloz meg: a középiskolásoknak

Mázas Orsolya Marianna

OP és

Garainé Jung Gabriella

katekéta, míg az egyetemistáknak

Pál Feri

atya tart előadást „Személyiségfejlődés és életszentség” címmel. Ez utóbbi rendezvény 10 órakor kezdődik a Karolina Gimnázium sportcsarnokában.

A Szent Gellért Ifjúsági Találkozó

délutáni részében a középiskolások megismerkedhetnek az egyházmegye területén élő és működő lelkiségi mozgalmakkal, közösségekkel és szerzetesrendekkel, az egyetemistákat workshopok és tematikus műhelyek várják.

A program:

8.30-9.30: Gyülekező, regisztráció, csoportbontás - Táboros videó, Gellért napi videó 9.30: Ének - Bemutatkozás IPC, Karolina, Szerzetesek 9.45: Gyulay Püspök atya elmélkedése 10.00-10.45: Középiskolásoknak: Garainé Jung Gabriella és Marianna Nővér 10.00-11.00: Egyetemistáknak: Pál Feri Személyiségfejlődés és életszentség 10.45-12.25: Csoportfoglalkozás 12.30-13.00: Ebéd 13.00-15.00: Mozgalmas Piac 13.00-: Műhelyfoglalkozások egyetemistáknak (Bibliodráma Szásziné és Keserű Gyuri, labirintus Karolinás nővérek) 15.00-15.30: Ének próba és Gyónási Lehetőség 15.30-16.30: Szentmise

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.