Sport

Labdarúgás: Hódi Mihály irányít Bordányban

Labdarúgás: Hódi Mihály irányít Bordányban

2015. szeptember 9., szerda
Labdarúgás: Hódi Mihály irányít Bordányban
szoreg_balastya07_gs_hodi_mihaly

Kedd óta már nem Retek Flórián vezetésével készül a megyekettes Bordány SK: a gárda irányítását Hódi Mihály vette át, aki bajnoki mérkőzésen a hétvégén debütál a csapat élén.

A tegnapi napon hivatalosan is munkába állt a Bordány SK megyei II. osztályú felnőtt együttesénél

Hódi Mihály

. A több mint 15 éves edzői múlttal rendelkező szakember

Retek Flórián

munkáját veszi át, aki a továbbiakban utánpótlás edzőként, illetve a felnőtt együttesnél természetesen játékosként segíti a BSK gárdáját. A váltásra azért volt szükség, mert az egyesület továbbra is szeretne kiemelt figyelmet fordítani az utánpótlás nevelésre, így az emelkedő játékos- és csapatlétszám miatt már korábban is a tervek között szerepelt ez a változtatási lehetőség. - írja a

Bordány SK honlapja

. „Azt gondolom, hogy korrekt módon találtunk megfelelő megoldást erre az új helyzetre, hiszen az mégiscsak jó hír, hogy egyre több kis srác kezd el focizni a Bordány Sportkörnél. Flóri 2013. januárjától 78 bajnoki mérkőzésen, 6 magyar kupa meccsen dolgozott együtt a felnőtt társasággal és azt gondolom, hogy ez a 964 nap az elvégzett munkát tekintve is egy sikeres időszak volt! Természetesen ezt a munkát a tegnapi edzés előtt a játékosok és az egyesület nevében is megköszöntük, reméljük az eredmény lajstromot tartalmazó szerény ajándékunk mindig egy-egy fontos pillanatot felidéz majd edzőnknek az elmúlt több, mint két és fél évből. Visszatérve a megye II-es csapathoz. Az együtteshez egy olyan szakembert kerestünk aki felkészült, edzőként már rutinosnak számít és érkezésével új impulzusokat tud hozni a társaságnak. Én úgy gondolom, hogy Hódi Mihály egy ilyen tréner és bízok benne, hogy hosszútávon együtt tudunk majd dolgozni!” – mondta el

Kiss-Patik Péter

, a Bordány Sportkör elnöke. Hódi Mihály tavasszal a Balástyánál dolgozott, azt megelőzően pedig az NB II-es Szigetszentmiklósnál

Vágó Attila

segítője volt. Első mérkőzését a hétvégén a Móravárosi Kinizsi ellen vívja majd, mint a Bordány SK edzője.

Már nem Retek Flórián vezetésével készül a Bordány SK.http://szegedma.hu/?p=567682

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.