Közélet

Illegális bevándorlás - Handó Tünde: megnövekedett munkateherrel számol a bírói szervezet

Illegális bevándorlás - Handó Tünde: megnövekedett munkateherrel számol a bírói szervezet

2015. szeptember 8., kedd
Illegális bevándorlás - Handó Tünde: megnövekedett munkateherrel számol a bírói szervezet

Megnövekedett munkateherrel számol a bírói szervezet a tömeges bevándorlással összefüggő, kedden megjelent törvénymódosítás hatályba lépését követően, ezért várhatóan megerősítik a Szegedi Törvényszék létszámát, valamint további informatikai eszközökkel segítik a munkájukat - erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke beszélt kedden sajtótájékoztatón.

Ismertetése szerint a menedékes kérelmek, illetve a büntetőügyek számában a normál ügymenethez képest már most olyan emelkedéssel számolnak, amelyhez pluszforrásra lesz szükség. Hozzátette: a kormányzat ebben nyitottnak mutatkozott. Az ügyszámemelkedésre már most is van példa a migrációhoz kapcsolódóan: míg a bíróságok múlt év első felében 146 embercsempészettel kapcsolatos ügyet fejeztek be, az idei év első félévében már 238-at. Az idegenrendészeti őrizettel összefüggésben a Nyírbátori Járásbíróságon tavaly egész évben 2132 ügyet zártak le, idén az első félévben 2592-őt, míg a Kiskunhalasi Járásbíróságon ez a szám tavaly az első félévben 1365 volt, idén csak augusztusban 554 - sorolta. Handó Tünde elmondta: nem először találkoznak azzal, hogy dömpingszerűen érkeznek ügyek, erre példaként említette a devizahiteles vagy a magáncsőddel kapcsolatos eljárásokat, amelyek ugyancsak szervezési feladatok elé állították a bírósági szervezetet. Célként fogalmazta meg, hogy ezekben az esetekben is helytálljanak a bíróságok. Az OBH elnöke beszélt az elmúlt fél évet értékelő elnöki beszámolójának főbb elemeiről is, amelyeket az Országos Bírói Tanács előtt ismertetett. Hangsúlyozta: az egész ország büszke lehet a bírósági szervezet eredményeire, mert bár 2011-óta a létszám mindössze 0,8 százalékkal nőtt, az ügyek befejezésének aránya mintegy 25 százalékkal. Mindez szerinte annak köszönhető, hogy meghatározták a stratégiai célokat, amelyek alapján a szervezetet igazgatják, ezek között szerepel a hatékonyság, az időszerűség és a megalapozottság elve. Felidézte: júliusban meghirdették a szolgáltató bíróság programot, évek óta egyre többet foglalkoznak az ügyfelek elégedettségének mérésével, 2011 óta jelentős informatikai fejlesztéseket hajtottak végre. Példaként említette az infrastrukturális beruházásokra, hogy nemsokára felavatják a Debreceni és a Ceglédi Járásbíróságot. Az országos programok közül az úgynevezett "Nyitott bíróság" programot emelte ki, amelynek keretében 37 ezer diákkal ismertették meg a bírósági szervezetet. Bejelentette: néhány héten belül elkészül a bírósági szervezetfejlesztési stratégia, a későbbiekben ennek része lesz a bírói életpályamodell is. Az Országos Bírói Tanács (OBT) élén soros elnökváltás történt:

Hámori Attilát

, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettesét

Bicskei Ferenc

, a Kecskeméti Törvényszék elnöke váltotta a testület élén. Az OBT tagjai soros elnökségben, félévente váltják egymást. Hámori Attila a sajtótájékoztatón elmondta: féléves működése alatt több mint 50 határozatot hozott a tanács és egy állásfoglalást is a bírói etikai kódexszel kapcsolatban. A leköszönő elnök beszámolt a testület nemzetközi kapcsolatairól, továbbá arról is, hogy a bírói életpályamodell esetében a megkezdett munka közepén tartanak. Bicskei Ferenc a megkezdett munka folytatásáról beszélt és azt mondta: a hangsúlyt a Handó Tünde által is említett stratégiai célok teljesítésére kell helyezni. Hozzátette: az időszerűség, ügyek befejezése alapján a magyar bírói szervezet az európai uniós mezőny első harmadában található. A bírói életpályamodellel összefüggésben azt hangsúlyozta: 2002 óta nem változott a bírák bére, ami példátlan a magyar közéletben. Hozzátette: ebben szeretnének eredményeket elérni, de előrevetítette: nem feltétlen az a jó béremelés, ha automatikusan növekszik az illetmény, hanem teljesítményalapú bérezésre van szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.