Közélet

FM: össze kell fogniuk a meggyágazat szereplőinek

FM: össze kell fogniuk a meggyágazat szereplőinek

2015. szeptember 11., péntek
FM: össze kell fogniuk a meggyágazat szereplőinek
meggy_cseresznye_gyumolcs

A termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, az első nemzeti meggy fórumon.

Feldman Zsolt

szerint alacsony kooperációs képesség jellemzi az ágazatot. Ugyanakkor kiszámíthatóságot akar a termelő, mert ebből él a családja, s kiszámíthatóságot akar a feldolgozó, mert csak úgy működik a vállalkozása - fűzte hozzá megjegyezve, hogy a meggyágazat jelenleg nagyon messze van ettől. Az idei évre utalva rámutatott: "az ágazat szereplői között volt dezinformáció, mellébeszélés, taktikázás, ködösítés", ami nem szolgálja a kiszámíthatóságot". Ez a fajta magatartás nem vonzza az új szereplőket az ágazatba, és taszítja a régieket - nyomatékosította véleményét Feldman Zsolt. A magyar meggyágazat adottságairól szólva kiemelte: jelenleg 15 ezer hektáron termelik a meggyet, a termés 60 százaléka befőtt, 30 százaléka frissen kerül a piacra, 10 százaléka pedig mirelitként. Feldman Zsolt bejelentette: az FM a jövőben koordinálni fogja az ágazatot, s a nemzeti meggyprogram kidolgozásában számít az első hazai meggyfórum résztvevőire és a szakmai szervezetekre.

Ledó Ferenc

, a konferencia egyik szervezője, a FruitVeB szakmaközi szervezet és terméktanács elnöke szerint el kell érni, hogy a 4-6 tonnás hektáronkénti termésátlag 10-12 tonnára emelkedjék. Jelenleg - időjárástól függően - 55-85 ezer tonna meggy terem az országban, amelynek nagy részét befőtt meggyként szállítják Németországba. A szakember annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a jövőben csak az öntözhető ültetvények telepítését szabad támogatni, mert csak az öntözés és a korszerű tápanyagpótlás alapozza meg a mennyiségi és a jó minőségű árualapot. A FruitVeB elnöke szerint a jelenleginél sokkal több magyar meggyet értékesíthetnének mirelitként, de ahhoz beruházások kellenek.

Csizmadia György

, a FruitVeB alelnöke egyebek mellet azt elemezte, hogyan lehetett két hét alatt 60, illetve 180 forint ugyanazon magyar meggy kilónkénti ára az idei szezonban. Reményét fejezte ki, hogy az időben megszervezett nemzeti meggy fórum is hozzájárul ahhoz, hogy a jövő év kiegyensúlyozottabb legyen a meggyágazatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.