Közélet

Becsöngettek – rendőrök és polgárőrök terelgetik a gyerekeket Szegeden is + FOTÓK

Becsöngettek – rendőrök és polgárőrök terelgetik a gyerekeket Szegeden is + FOTÓK

2015. szeptember 1., kedd
Becsöngettek – rendőrök és polgárőrök terelgetik a gyerekeket Szegeden is + FOTÓK
iskolakezdes12_gs

Sulimoped és sokkoló – többek között ezekkel a kampányokkal készül a tanévre a rendőrség, akik fokozott odafigyelést kérnek a közlekedőktől, kifejezetten az iskolák környékén. A tanintézményeknél idén is rendőrök és polgárőrök segítik a diákok közlekedését.

A szokásos iskolakezdési forgalommal, rendőri jelenléttel kezdődött a tanév a Szegedi Dózsa György Általános Iskolánál is. „Az a célunk, hogy a gyerekek a tanév időszakának 10 hónapját is balesetmentesen éljék végig. A gyerekek minél szélesebb körű KRESZ-tudása elengedhetetlen ahhoz, hogy ne érje őket baleset, de fontos hangsúlyozni, hogy ez nem csupán rendőri, hanem szülői feladat is” – hangsúlyozta a tanévkezdéskor

Virágné Nagy Angelika

őrnagy, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője. A sajtótájékoztatón arra is kitért az őrnagy, hogy a szülőknek példát kell mutatniuk a mindennapi közlekedés során gyermekeiknek, hiszen ők azt veszik alapul, amit a közvetlen környezetükben látnak. „Próbáljuk segíteni azokat a kerékpárral és gyalogosan közlekedőket, akik nem ismerik a KRESZ minden előírását, így kikerültek az iskolák környékén olyan táblák, illetve felfestések az aszfaltra, amelyek megmutatják, hogy egy gyalogátkelőhelyen miként kell szabályosan átkelni” – részletezte az osztályvezető.

iskolakezdes08_gs

A rendőrség programokkal, kampányokkal is készül a tanévre, mellyel kapcsolatban

Nagy Pál

rendőr őrnagy, a CSMRK bűnmegelőzési osztályának ifjúságvédelmi kiemelt főelőadója elmondta, folytatódik a „Lépésről lépésre a biztonságért” programot, mely a tanév során két új elemmel is bővül. Az egyetemen több kurzust is hirdetnek, többek között drogprevenciós témakörben a leendő pedagógusoknak, és összesen 13 -féle szóróanyaggal készültek a szeptemberi becsöngetésre. A „Lépésről lépésre – együtt a biztonságért” címet viselő vándorkiállításukat is elviszik majd az intézményekbe, továbbá üzemel a Bulis biztonság elnevezésű honlapjuk is. „A tavalyi év újdonsága volt az általános iskolások számára készített társasjáték, míg a mostani tanévben egy figyelemfelhívó plakát juttatunk el minden egyes iskolába, továbbá tesztüzemmódban van egy alsósoknak készített anyag, amely a bűnmegelőzési ismeretek elsajátításában nyújt segítséget” – mondta el Nagy Pál. Mintegy 1000 folyókilométeres önkormányzati útrendszer üzemeltetése, karbantartási tartozik a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-hez - tudtuk meg

Makrai Lászlótól

, a cég ügyvezetőjétől. „Szívügyünk, hogy optimális is legyen a közlekedés azon túl, hogy szabályos. Folyamatosan figyeljük a baleseti statisztikákat, és a gócpontoknál igyekszünk a törvény adta keretek között fellépni” – fogalmazott. Az általuk

a gyalogátkelőhelyeken a kerékpárosokat figyelmeztető táblákkal

kapcsolatban elmondta, pozitív visszajelzéseket kaptak eddig, s remélik, hogy további zebrákhoz juthat „Hajtva tilos! Tolva szabályos!” feliratú tábla. Makrai megjegyezte, például a belvárosban több helyen gyakori látvány, hogy nem szállnak le a biciklisek a gyalogátkelőhelyeken, ezért szerinte érdemes lenne, hogy a rendőrök is többször ellenőrizzék a kerékpárosokat. A táblákról és a felfestésekről elmondta, ez pár tízezer forintjába került a cégnek, és ennél többet is hajlandóak lennének áldozni erre, ha azt látnák, hogy van foganatja, illetve fogadókészsége.

iskolakezdes09_gs

Az „egy iskola-egy polgárőr” akcióhoz idén is csatlakoztak a megyei polgárőr szervezetek, melynek keretében felkeresik az iskolákat és velük egyeztetve segítik a gyermeket biztonságos közlekedését szeptember végéig. „A jogszabályi változást követően immár az ifjú polgárőröket is be tudjuk vonni a közlekedésbiztonsági feladatokat ellátásába, de természetesen, mivel fiatalkorúakról van szó, önállóan szolgálatot nem teljesíthetnek” – tájékoztatott

Batiz István

, a Országos Polgárőr Szövetség Csongrád Megyei Szervezetének elnöke. Megyénkben vannak olyan iskolák, ahol egész évben jelen vannak a polgárőrök, ez mindenütt az adott szervezet lehetőségeitől függ.

Vad Róbert

őrnagy, a CSMRFK Balesetmegelőzési Bizottságának titkára arról tájékoztatott, nemcsak az általános iskolásokat szeretnék megszólítani, a „Sokkoló” programjuk kifejezetten középiskolásoknak és egyetemistáknak szól, mely keretében megtörtént súlyos- és halálos baleseteknél készült felvételekből összevágott filmet vetítenek. Az országos SuliMoped program is folytatódni fog ebben a tanévben, az ehhez csatlakozó nyolcadik osztályos diákokat oktatnak segédmotoros kerékpár vezetésére, és a tanév végén a gyerekek kezükbe vehetik életük első vezetői engedélyét.

Itt a suli, itt van újra. A késői ébredést és nyári táborokat felváltotta a koránkelés és a különórák. Így indult a gyerekek első napja: http://szegedma.hu/?p=564451

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.