Sport

Atlétika: kalandos útjuk volt a Titánoknak Brnóba + FOTÓK

Atlétika: kalandos útjuk volt a Titánoknak Brnóba + FOTÓK

2015. szeptember 16., szerda
Atlétika: kalandos útjuk volt a Titánoknak Brnóba + FOTÓK
Brno2015 079a

A tavalyihoz hasonlóan ismét nem úgy indult a Titán TC brnoi versenyprogramja, mint az első három alkalommal. Mint minden évben, a tekézők kisbuszával és egy személyautóval vágtak neki útnak, amely idén a dabasi kijáratig tartott zökkenőmentesen, amikor is a kisbusz váratlanul leállt és már újraindítani sem lehetett.

Menyhárt Zoltán, a Titán TC edzője ott állt 7 gyermekversenyzővel és zentai edzőkollégával a leállósávban és azon gondolkodott, mi jöhet még, és hogyan jutnak el Brnoba a versenyre. "Mit meg tesz egy szülő gyermekeiért és versenyzőtársaiért"! Eszébe jutott, hogy a tekézők két kisbusszal rendelkeznek, és ha oda tudják adni, illetve fel tudja hozni valaki, ez lehetne a legjobb megoldás. Közben szólt a másik autónak, amely két szegedi edzőkollégájával és 4 versenyzővel visszafordult hozzájuk, hogy táskáikat kivegyék és továbbinduljanak a versenyre. Egy-két telefon után Kovács Árpád apukája pillanatok alatt eldöntötte, hogy segít nekik a továbbhaladásban, ha Karsai Ferenc odaadja másik buszukat, ami így is lett. Kb. 2 és fél órát várakoztak a továbbhaladásig, ami városnéző programot nullázta le. Megérkezésük után a szállás elfoglalása és egy átmozgató edzés előzte meg vacsorát, és a megnyitó ünnepséget. Kicsit később átbeszélték a két nap programjait és a pályára való ki és visszamenetet. Másnap kora reggel Árpikával indultak a szentélybe, hogy 60m-en bizon yítsa tehetségét! 11 futamban 81-en álltak rajthoz, és a végelszámolásnál kiderült, hogy a 10 éves szegedi versenyzőnél senki nem futott jobbat az előfutamokban! Árpika döntőbe jutása után semmi sem úgy alakult, ahogy azt Menyhárt Zoltán gondolta, pedig a versenyzők jól fel voltak készülve. A szegedi tréner egykori atlétája, Répássy Hanna szintén döntős lett 60m-en, ami neki már az első napon lezajlott. Árpika távolugrásra készült és 4cm-en múlt a döntője úgy, hogy második ugrásánál 415cm helyett 315cm-t írtak be és ez sajnos nem vicc! Testvére, Boglárka 800m-en állt rajhoz a délután folyamán és egy rossz rajt után végül 10. helyen ért célba! Nem ilyen folytatásra számított Menyhárt Zoltán. Az első nap zárásaként Vida Beatrix, aki a 60m B döntőjét beáldozta ezért a 150m-es futásért szintén kicsit gyengébb teljesítményt nyújtott és ezen a távon is a B döntőbe jutott! Ezzel az is kiderült, érmünk nincs az első napon, de Árpika a legjobb idővel döntős másnap reggel. A harmadik nap reggeli után pálya és 09:00-kor A döntő 60m-en a kicsiknek! Az első rajt rossz, majd másodikra eljönnek, Árpika 5-nek ér célba. Sajna elmaradt a dobogó, igaz az egy évvel idősebbeknél még a döntős szereplés is nagyszerű eredmény! A további hosszabb távokon 300m, 1500m addig nincs érmünk, míg Dömösi Petra egy jónak mondható futással ezüstérmet nem nyer! Neki köszönhetjük egyetlen érmünket, amelyet becsben kell tartani egy ilyen nagyszabású versenyen, ahol több mint 1400 résztvevő volt! A többiek eredményei is elfogadható olyan értelemben, hogy sokan az első 10-ben végeztek, de a vártnál kicsit gyengébben teljesítettek! Menyhárt Zoltán számára kicsit szomorú, hogy ismét nem érezte a csapatszellemet és a küzdeni tudást, amit a többi csapatnál igen.

A Titán TC eredményei

2004-es leány 600m:

10. Mészáros Zsófia (04) 1’58,22

2004-es fiú 60m:

5. Kovács Árpád (05) 8,73s

2004-es fiú 600m:

6. Kovács Árpád (05) 1’52,12

2004-es fiú Távolugrás:

9. Kovács Árpád (05) 397cm

2003-as leány 800m:

7. Kovács Boglárka (03) 2’39,77

2003-as fiú 60m:

Fónad Gergely (03) 8,85s

2003-as fiú Távolugrás:

Fónad Gergely (03) 400cm

2002-es leány 60m:

Vida Beatrix (02) 8,59s

2002-es leány 150m:

10. Vida Beatrix (02) 21,29s

2002-es leány Távolugrás:

Vida Beatrix (02) 424cm

2001-es leány 60m:

5. Répássy Hanna (01) 8,16s Heinrich Ágnes (01) 8,67s

2001-es leány 300m:

4. Répássy Hanna (01) 42,37s Heinrich Ágnes (01) 44,99s

2001-es leány 1500m:

2. Dömösi Petra (01) 4’57,56

2000-es leány 60m:

Katona Sára (00) 8,56s

2000-es leány 300m:

8. Katona Sára (00) 44,26s

2000-es fiú 60m:

Szivák Barna (00) 7,80s

2000-es fiú Távolugrás:

Szivák Barna (00) 531cm

2000-es fiú 300m:

6. Nagy Ábris (00) 37,61s

2000-es fiú 1500m:

Nagy Ábris (00) 4’50,89

2000-2001-es leány 4x60m:

Titán TC 35,08s Jövőre a 2001 – 2005-ben születettek részére fogják ezt a nagyszabású versenyt előre láthatóan szeptember 05-07-én megrendezni, amire biztosan elutazik a szegedi klub, és nagy hangsúlyt fog erre fektetni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.