Sport

A magyar férficsapat nyerte a visegrádi négyek súlyemelő versenyét

A magyar férficsapat nyerte a visegrádi négyek súlyemelő versenyét

2015. szeptember 5., szombat
A magyar férficsapat nyerte a visegrádi négyek súlyemelő versenyét

A magyar férfiválogatott nyerte Prágában a visegrádi négyek - Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia - legjobb súlyemelőinek viadalát, amelyen első alkalommal indultak felnőtt versenyzők is.

A cseh fővárosban a férfiaknál

Nagy Péter

, a sérült

Gyurkovics Ferenc

helyére beugrott

Soóky Gergely

és a juniorkorú

Kmegy Máté

alkotta együttes mindenkit maga mögé utasított, míg a nőknél a Jung Beáta, Kocsor Réka és Kasza-Kovács Klára alkotta igen fiatal együttes másodikként végzett a vegyes korosztályú csapatok négyesviadalán. Amint azt

Dobos Imre

, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke az MTI-nek a szombati verseny után elmondta, az egyéni értékelésben is remekül zártak a magyarok, hiszen az ólomsúlyú Nagy Péter bizonyult a legjobbnak 410 kilogrammos összetett eredményével, amelyet 185 kilós szakítás- és 225 kilós lökésgyakorlatával ért el, míg Jung a testsúlyhoz viszonyított eredménye alapján a második lett a nemzetközi sorrendben. "Különösen Nagy Peti szereplése biztató, aki a novemberi houstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt egyre jobb formában van" - hangoztatta az MSSZ első embere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.