Közélet

A Bács-Kiskun megyei KDNP is kiáll az idősek érdekében

A Bács-Kiskun megyei KDNP is kiáll az idősek érdekében

2015. szeptember 9., szerda
A Bács-Kiskun megyei KDNP is kiáll az idősek érdekében
kdnp1

A KDNP megyei szervezete kedden két sajtótájékoztatót is rendezett az idősek érdekében és az idősek védelmében, folyamatban lévő országos és helyi kezdeményezések kapcsán. Mind a két tájékoztatót Mák Kornél vezette, az elsőt, mint Kecskemét alpolgármestere, a másodikat a KDNP megyei elnöke.

A két tájékoztatón összesen három olyan folyamatról számoltak be a résztvevők, amelyek mindegyike az idősek érdekében zajlik.

Folytatódik Kecskeméten a rendkívül sikeres „Harmadik Kor Egyeteme”

Mint

Mák Kornél

alpolgármester beszámolt róla, amikor az első „Harmadik Kor Egyetem”-ét szervezték Kecskeméten, legfeljebb 30-40 érdeklődőre számítottak. Az első szemeszterre ezzel szemben 360-an jelentkeztek és a jelentkezők közül 280-an végezték el. Mint kiderült óriási érdeklődés övezi az idősebb emberek részéről ezt a kezdeményezést, amit a város, a Kecskeméti Nyugdíjas Klubok Megyei Jogú Városi Szövetsége és a Pécsi Tudományegyetem közösen szervezett meg. A sajtótájékoztatót abból az alkalomból szervezték meg, hogy tájékoztassák az érdeklődőket, hogy a Harmadik Kor Egyeteme az eddigi 260 jelentkező alapján a második szemesztere is megszervezésre kerül, illetőleg a következőre szeptember 15-január 15-ig lehet jelentkezni. A kecskeméti városházán tartott tájékoztatón részt továbbá

Szécsi Gábor

tanszékvezető, igazgató Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar, Kecskeméti Képzési Központ részéről,

Tiba István

elnök, Kecskeméti Nyugdíjas Klubok Megyei Jogú Városi Szövetség részéről, és

Deák Gábor

, az Európa Jövője Egyesület titkára.

kdnp2

A Bács-Kiskun Megyei KDNP támogatja a Harrach Péter és Rétvári Bence által benyújtandó törvénytervezet mellett, amely a főként az időseket megkárosító termékbemutatós visszaélések megfékezését kívánja elérni.

A megyei KDNP kecskeméti irodájában rendezett tájékoztatón a megyei alapszervezetek elnökei vettek részt és Szécsi Gábor, aki a jövőben a megyei KDNP kommunikációját segíti – közölte Mák Kornél megyei elnök a köszöntőjében. A döntően az idősebb emberekkel szembeni „termékbemutatós” visszaélések változatairól

Zöld Lászlóné

titkár számolt be, amit

Filvig Géza

mint a megyei szervezetben a kalocsai alapszervezet elnöke, illetve mint a megyei szervezet jogi főtanácsadója jogi szempontból is ismertetett. Mák Kornél összefoglalójában elmondta, hogy a jövőben a KDNP helyei szervezeteinek a vezetői is fogadják az országosan ezres nagyságú visszaélésekről szóló panaszokat a sértettektől a jövőben! A KDNP kecskeméti szervezete és a KDNP megyei szervezetének a támogatásával vár minden jó szándékú Bács-Kiskun megyei embert a Kecskemét testvérváros javára rendezett Jótékonysági koncerten! Mint arról

Pászti András

kecskeméti városi képviselő, a KDNP Kecskeméti Szervezete részéről elmondta a kárpátaljai városban az Ukrajnában zajló háborús körülmények miatt rendkívül nehéz a magyarok helyzete, akikről elmondta, hogy döntően katonai ruhában mennek el, majd koporsóban érkeznek haza családjukhoz. Így többedmagával egy jótékonysági koncert megszervezését vállalták magukra, amelynek a bevételét Kecskemét testvérvárosa Beregszász javára ajánlják fel! A kezdeményezést a KDNP megyei szervezetének megjelent elnökei egyhangúan támogatták.

kdnp3

A Bács-Kiskun megyei KDNP is kiáll az idősek érdekében.

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.