Kultúra

Vajdai Vilmos: A zene plusz karaktert ad a Tévedések vígjátékának

Vajdai Vilmos: A zene plusz karaktert ad a Tévedések vígjátékának

2015. augusztus 1., szombat
Vajdai Vilmos: A zene plusz karaktert ad a Tévedések vígjátékának
vajda_vilmos01kf

A közel-keleti hangulatot idéző környezet lehetővé tette, hogy a jelenidőben játszódó Shakespeare-komédia remixekkel is kiegészüljön. Vajdai Vilmossal beszélgettünk, aki egyszerre szereplője és zenei szerkesztője is a Tévedések vígjátékának.

„Már zajlottak a Tévedések vígjátéka előkészületei, amikor

Kerényi Miklós Gábor

KERO megtudta rólam, hogy DJ-ként, más előadásokban pedig zenei szerkesztőként is dolgoztam korábban. Felhívott, nem vállalnám-e a zenei szerkesztést is a készülő előadásban. Gyorsan kellettek a keleti hangulatot idéző dalok, amihez nagyon jól jött, hogy számos ilyet tartogatok. Szívesen vállaltam a feladatot, rögtön el is kezdtem a válogatást” – avatott be Vajdai Vilmos, hogyan is kapta meg egyszerre Shakespeare korai komédiájának szegedi feldolgozásában Dr. Csipet szerepét, s jutottak ki neki a zenei szerkesztői feladatok is. „Leginkább az arab világot idéző zenékből válogattam, elvégre a darab is ilyen környezetben játszódik. KERO feldolgozása jelenidőbe ülteti a komédiát, ezért nyitott volt a lehetőség, hogy az arab népzenék mellett napjaink remixeit is elővegyem. Nagyon sok zene kapott helyet a darabban, ami inkább a rendező elképzeléseit tükrözi, ha én a saját előadásaimban inkább több, visszatérő és fejlődő zenét használok. Ez a színes zenei világ egyébként plusz karaktert is ad a darabnak” – mondta a Budapesti Katona József Színház társulati tagja. „Talán annyiban jelent könnyebbséget, hogy én felelek a zenei szerkesztésért is, hogy magamnak jó zenét tudtam választani. Dr. Csipet szerepe nem nagy, azonban jelentős karakter, a zenei aláfestése pedig még hangsúlyosabbá teszi jelenlétét. A próbákon a nézőtérről hallgatom, hogyan szól az összeállítás, és javítgatok KERO-val" – folytatta a Tévedések vígjátékában betöltött színpadi szerepéről és a szerkesztői munka összeegyeztethetőségéről. A zenék kiválogatásában még sok segítséget nyújtott

Duda Éva

is aki az előadás koreográfusa. „A zene életem minden szakaszát meghatározta valamilyen módon. Dolgoztam DJ-ként a Tilos az Á-ban, partikon is rendszeresen felléptem, 5-6 évig pedig a Korai Öröm zenekarban is játszottam. Egyszerre vagyok tagja a Katonának, és van egy független színház is, a TÁP, amit vezetek. Néhány éve újra elkezdtem Dj-zni, mert már nagyon hiányzott a közvetlen kapcsolat a zenével. Így folyamatosan a zenei élet ütőerén is tudom tartani a kezem.”

Vajdai Vilmos

most először dolgozik együtt a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas rendezővel, korábban egy rádió vitaműsorában találkoztak, ahol a független színház és a mainstream irányvonal képviselője ütköztette nézőpontjait. Lévén Kerényi Miklós Gábor hosszú évek után prózai vonalon a Tévedések vígjátékával tér vissza a Dóm téri deszkákra, a szegedi közönség már izgatottan várja a Szegedi Szabadtéri Játékok második önálló bemutatóját.

Vajdai Vilmossal beszélgettünk, aki egyszerre szereplője és zenei szerkesztője is a Tévedések vígjátékának.http://szegedma.hu/?p=556830

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.