Gazdaság

Több százmilliós károk a viharok miatt a biztosítóknál

Több százmilliós károk a viharok miatt a biztosítóknál

2015. augusztus 24., hétfő
Több százmilliós károk a viharok miatt a biztosítóknál

Az augusztus 15-e utáni viharok miatt ezres nagyságrendben érkeztek kárbejelentések a nagyobb biztosítókhoz, a becsült kárérték több százmillió forint - közölték az MTI által megkérdezett biztosítók, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) összesített adatai szerint a kárbejelentések száma 13 ezer.

A Mabisz közleménye szerint a biztosítókhoz a jelzett időszakban több mint 13 ezer, a lakossági ingatlanokat érintő kárral kapcsolatos bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke - az eddigi adatok alapján - eléri az 1,6 milliárd forintot. A közlemény kiemeli, hogy az év leginkább kárveszélyes időszaka a május-augusztus közötti periódus. Ez alatt az időszak alatt 2010 és 2014 vége között több mint 762 ezer kárt rendeztek a biztosítók, ezek összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot. A lakásbiztosításokban piacvezető Aegon Magyarország eddig 3 ezer kárbejelentést fogadott, a károk pedig 500 millió forintot tesznek ki. A legtöbb bejelentés Budapestről, Gyömrőről és Somogy megyéből érkezett ehhez a biztosítóhoz. A fővárosban az V., a VIII. és a XIII. kerületben volt a legtöbb kár. Az Aegonnál bejelentett károk zömét a viharok, a felhőszakadás, az emiatti beázások okozták, de a hosszú ideig tartott áramkimaradás miatt is sok bejelentés érkezett, például a leolvadt hűtőkben megromlott élelmiszerek után. A Groupama Biztosító ügyfelei 1900 kárt jelentettek eddig, a károk becsült értéke pedig 300 millió forint. Ennél a biztosítónál is a fővárosból érkezett a legtöbb viharkár-bejelentés, de jelentős volt a károk száma Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Veszprém megyében is. A Generali Biztosítóhoz 5400 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti az 1,4 milliárd forintot. Ezek az adatok azonban nem csak a lakossági, hanem a céges károkat is tartalmazzák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.