Bulvár

Ötszázezer forint egy Csanádalbertin történt lopás nyomravezetőjének

Ötszázezer forint egy Csanádalbertin történt lopás nyomravezetőjének

2015. augusztus 3., hétfő
Ötszázezer forint egy Csanádalbertin történt lopás nyomravezetőjének

Háromszázezer forintot ajánlott fel a sértett, így már nettó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézre keríteni egy Csanádalbertin történt lopás elkövetőjét - írja a police.hu.

A Makói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntette elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető a kerítést átvágva jutott be egy Csanádalberti külterületén található telephelyre május 23-án 9 óra és május 24-én 7 óra között. Az ismeretlen tettes a telepről gombaölő és gyomirtó szereket tulajdonított el. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a fenti eljárásban június 12-én nettó kétszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki, majd július 30-án - a sértett felajánlása és kezdeményezése alapján - nettó háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ennek eredményeként a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó ötszázezer forintra módosította a díjkitűzés összegét. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. Kérjük, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 62/562-423-as telefonszámon, vagy a 112-es segélyhívón, illetve névtelensége megőrzése mellett tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát (h-cs: 8-16, p: 8-13).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.