Bulvár

Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök

Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök

2015. augusztus 30., vasárnap
Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök
vona_migransok05kf

Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt - közölte a rendőrség vasárnap reggel az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint három ember ellen közokirat-hamisítás, tizenöttel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás. Az M1 csatornán Röszkéről jelentkező tudósítója vasárnap reggel elmondta, hogy csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt. Arról is beszámolt, hogy szombaton nem sokkal 22.00 óra után kisebb rendbontás is történt a kerítésnél. Egy nagyjából 100-150 bevándorlóból álló csoport érkezett a kerítéshez. Mivel a gyűjtőpontok és a hangár is túlzsúfolt volt, a rendőrök megpróbálták átmenetileg a kerítésnél feltartóztatni az embereket. Ők viszont nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha továbbengedik a tömeget. Tettlegességre nem került sor. Vasárnap reggel a röszkei határnál nyugalom volt, de - mint a tudósító elmondta - mind a gyűjtőpontnál, mind a hangárnál folyamatosak a rendbontások. A rendőrök tájékoztatása szerint ezek egymástól elszigetelt esetek, jellemzően egy-egy hangadó igyekszik maga mellé állítani a tömeget. A rendőrök készen állnak arra, hogy ezeket a hangadókat kiemeljék a tömegből - mondta a tudósító. A határ szerb oldaláról, Horgosról bejelentkező tudósító elmondta, hogy az éjszaka is sok, migránsokkal teli busz érkezett Palicsra, ahonnan Horgosra szállították őket. A riporter azt mondta: a bevándorlók "egyre agresszívabbak", az éjszaka forgató tv-stábokat botokkal fenyegetik. Több helyi lakos házába bementek, az éléskamrájában "falatoztak" - mondta a tudósító.

Csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=563827

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.