Közélet

Nemzetközi élvonalban a szegedi mentők

Nemzetközi élvonalban a szegedi mentők

2015. augusztus 17., hétfő
Nemzetközi élvonalban a szegedi mentők
mentoverseny01kf

Ötödik helyezést ért el a csehországi 19. Rallye Rejviz nemzetközi mentőversenyen az Országos Mentőszolgálat szegedi csapata.

Jól szerepeltek a magyar mentősök a Rally Rejvíz mentőverseny, amely a metősszakma minden évben megrendezett legjelentősebb versenye, idén 18 ország 102 csapata indult a világ minden tájáról, az európai országok mellett Kanadából, az Egyesült Államokból, Törökországból, Új-Zélandról és Japánból is, hogy egy egy hétvégés mentőversenyen mérjék össze tudásukat. Hazánk több egységgel is képviseltette magát, összesen négy magyar csapat vett részt ezen a versenyen, az abszolút első a magyar légimentő csapat lett a saját kategóriájában, a

Heztman László, Kis Ádám, Solténszky Mátyás

és

Kurucz Zoltán

alkotta csapatnak ez már a sokadik első helyezése volt ezen a versenyen, az egységnek akadt olyan tagja, aki már tizedik alkalommal vett részt a megmérettetésen, tehát meglehetősen nagy rutinnal rendelkeztek. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egyik csapata Várpalotáról érkezett a versenyre, ők a paramedikus vezetésű versenyben vettek részt, valamint szintén versenyzett a barlangi mentéssel, katasztrófasúlytotta övezetek légi mentésével foglalkozó székesfehérvári egység. Az Országos Mentőszolgálat Szegedről is nevezett egy három fős csapatot,

Jászkuti Ákos

mentőorvos,

Bujdosó Ádám

mentőápoló és

Laczkó Lóránt

gépkocsivezető részvételével, amely hármas - miután tavaly a magyarországi mentőversenyt megnyerték, így kaptak jogot arra, hogy képviseljék az OMSZ-t ezen a versenyen - az ötödik helyet hozta el a maga kategóriájában. „Maga a verseny huszonnégy órát ölelt fel, huszonnégy órán keresztül riasztható minden csapat, összesen tizenkét feladatot kellett megoldani az egy nap alatt, időbeosztás szerint, térkép, illetve GPS koordináták alapján kellett megtalálni a környékbeli településeken a helyszíneket, ahol el kellett végeznünk a feladatot” - tájékoztatta hírportálunkat Jászkuti Ákos. A verseny az életből adaptált feladatokkal készült, vagyis mindegyik helyzet valós eseményeken alapult, melyeket kiszínesítve versenyfeladattá alakítottak a szervezők. „Sokszor felmerül, hogy miért van egyáltalán szükség egy mentőversenyre, hogyan lehet egy mentőversenyen feladatokat adni, hiszen a balesetek egyediek, azonban ennél összetettebb a dolog, hiszen ugyanúgy, mint ahogy a sebészetben, a belgyógyászatban protokollok alapján dolgoznak, ugyanúgy a mentős szakmában is igyekszünk protokollok alapján végezni a munkánkat, nemzetközi egységes irányelvek alapján ellátni a betegeket, pontról pontra haladva, mely pontokat úgy terveztek el, hogy abból a betegcsoportok is profitáljanak” - fejtette ki a mentőorvos. „A mentőversenyek is erről szólnak, arról, hogy ismerjük ezeket az egységes elveket, és egy váratlan helyzet esetén, mikor kizökkentenek bennünket a ritmusból, akkor tudjunk erre a változásra reagálni” - tette hozzá. Jászkuti Ákos kiemelte, hogy a verseny mesterséges szituációi igen extrémek, és a valós életben nagyon ritka, hogy ilyenekkel találkozzanak, viszont a lehetőség mindettől függetlenül fennáll... „A versenyen töményen kaptunk olyan eseményeket, melyek egy mentőorvos életében tíz évente, ha előfordulnak” - nyilatkozott. Voltak olyan szituációk, melyek a magyar mentők számára nem számított túlzott kihívásnak, azonban akadtak feladatok, melyek nehezebbnek bizonyultak.

Csecsemőújraélesztés és lövöldözés a feladatok között

Az első feladatot hajnal fél hétkor kapták meg a szegediek, egy hasfájással küzdő terhes nőről szólt a bejelentés. „Megérkeztünk a helyszínre, egy panzióba, ahol részeg fiatalok vártak bennünket, akikkel nem nagyon lehetett kommunikálni, itatni akartak bennünket, majd nagy nehezen sikerült szóra bírni egyiküket és kiderült, a felesége nem érezte jól magát, ezért két szinttel feljebb ment” - fejtette ki Jászkuti Ákos. A részeg férfit felsegítették a második emeletre, ahol a terhes feleség már megszült, viszont

a baba halva született, tehát meg kellett kezdeni az újszülött élesztését és ezzel párhuzamosan a vérző anyát is el kellett látni.

Ez volt az első és az egyik leginkább embert próbáló feladat. Minden feladatot egy időlimit alatt kellett teljesíteniük a versenyzőknek, mely limit átlépése pontlevonással járt. „Az első feladatnál önmagában a beteg megtalálására felhasználtuk a feladatra szánt idő egyharmadát” - nyilatkozott Jászkuti Ákos. Az egyik legstresszesebb feladatként emelte ki a másnap hajnalban kapott utolsó feladatot, amikor egy hegyoldalban lévő hétvégi házból kaptak bejelentést, ahol a családi összejövetel lövöldözésbe torkollott. „Itt kommandósok vártak bennünket, bent az épületben félhomály uralkodott, jajgató, vérző sérültekkel mindenfelé” - mesélte a mentőorvos. A feladat lényege az volt hogy a tíznél több sérült esetében hogyan határozzák meg az ellátási sorrendet,

a mentőknek gyorsan kellett dönteniük arról, hogy ki az aki menthető, és ki az aki számára már nincs esély.

Ennél az embertpróbáló feladatnál rendkívül eredményesen szerepeltek a szegediek, gyorsan hozták meg a döntéseket arról, hogy melyik sérült milyen prioritással rendelkezett. „Ezt a gépkocsivezetővel tettük meg, utánunk haladt az ápoló, aki az adott életmentő beavatkozásokat elvégezte” - nyilatkozott Jászkuti Ákos. „Szerencsére itt a zsűri nagyon értékelte, hogy ismertük azt a szabályozást, ahogy egy ilyen tömeges kárhelyet fel kell számolni, így elég sikeresen kezeltük a szituációt” - fűzte hozzá. Mindezek mellett, a feladatok között szembesülniük kellett allergiás szituáció ellátásával, tömegrendezvénnyel, ahol a tűzoltók családi napján a gyerekekre borult egy fa, itt két életveszélyes és egy könnyebben sérült gyereket kellett ellátni, valamint akadt olyan férfi, aki a betegvizsgálat közben kapott stroke-ot, tehát igen változatos feladatsort kellett teljesíteniük a versenyzőknek.

mentoverseny02kf

Két nagy kategóriában folyt a verseny: az orvossal felálló csapatok és a paramedikus által vezettet csapatok mérték össze tudásukat. A paramedikus a magyar mentőtisztnek felel meg, vagyis főiskolai diplomával rendelkező mentési szakember, aki a helyszínen nagyjából ugyanazokat a beavatkozásokat végzi el, mint a mentőorvos. A világ különböző országainak mentési rendszerei szerint indultak orvos vezetésű, illetve paramedikus vezetésű csapatok, a szegediek az orvos kategóriában vettek részt, azon belül is a háromfős csapatok kategóriájában, ahogy a hétköznapokban is (mentőorvos, egy mentőápoló és egy gépkocsivezető), illetve felállítottak egy ún. freestyle kategóriát is, ahol az orvos mellett három másik résztvevő is volt a csapatban. „Minket érkezésünkkor értesítettek arról, hogy a versenyen a két utóbbi kategóriát a jelentkezők alacsony létszáma miatt összevonták, így ugyanazon pontrendszer alapján értékelték háromfős egységeket, mint a négyfőseket - örülünk ennek az eredménynek, melyet hárman sikerült elérnünk, viszont nem tudjuk mi lett volna, ha négyen vagyunk” - mondta el a szegedi mentőorvos. „Ez volt az első ilyen nemzetközi versenye a csapatnak, úgyhogy még puhatolóztunk, hogy milyen ez a nagyszabású rendezvény és reméljük, hogy jövőre még jobban tudunk szerepelni” - tette hozzá. Attól is függ a dél-alföldi egység következő szereplése, hogy az OMSZ ismét megbízza-e a triót a hazai mentőszolgálat képviseletével, hiszen azért mehettek idén ők, mert tavaly a magyar mentőversenyen az első helyet hozta el a szegedi csapat, így kaptak jogot arra, hogy képviseljék az Országos Mentőszolgálatot ezen a nemzetközi versenyen. A mentősök a mindennapi szolgálatban szerzett rutinjukra támaszkodtak a megmérettetésen, külön nem készültek a versenyre. „Nem is nagyon volt sem időnk, sem lehetőségünk külön készülésre, mivel mindannyian más mentőállomáson dolgozunk, én itt, Szegeden, Bujdosó Ádám Mórahalmon, a gépkocsivezető, Laczkó Lóránt pedig Békéscsabán, akivel régóta együtt oktatunk,így a távolság ellenére is közös a gondolkodás” - fejtette ki Jászkuti Ákos. „Ennek ellenére nagyon jól muzsikáltunk együtt, ez is mutatja az erejét a magyar mentőszolgálatnak, hogy három mentődolgozót, akik a hétköznapokban nem dolgoznak együtt, nagyon jó eredményt tudnak elérni” - tette hozzá. A mentőorvos szerint ez annak köszönhető, hogy közösek és magas színvonalúak a képzések, egységes szemléletmód és eljárásrendek szerint dolgoznak, így szinte „kitalálták egymás következő lépését”. „Remélem, egyszer még ennél is jobb helyezéssel térhetünk haza, de azt gondolom, ha magunkhoz képest folyamatos fejlődést látunk, boldog leszek, hiszen mindez a Betegeink érdekét szolgája, a verseny igazi nyertesei talán Ők” - mondta el Jászkuti Ákos.

Ötödik helyezést ért el a csehországi 19. Rallye Rejviz nemzetközi mentőversenyen az Országos Mentőszolgálat szegedi csapata - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=560046

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 17.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.