Közélet

Nébih: több millió négyzetméter erdőt pusztított tűz júliusban

Nébih: több millió négyzetméter erdőt pusztított tűz júliusban

2015. augusztus 6., csütörtök
Nébih: több millió négyzetméter erdőt pusztított tűz júliusban

Júliusban több millió négyzetméter erdő vált a lángok martalékává Magyarországon. Az elmúlt hét csapadékosabb időjárása ellenére az erdők továbbra is nagyon szárazak és egy kisebb eső után akár egy órával is lángra kaphat a növényzet - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtöki közleményében.

Emlékeztetnek: a földművelésügyi miniszter július 3-án általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el, amely azóta is érvényben van. A rendkívül száraz erdők, mezők, mezőgazdasági területek és a meleg, valamint a szeles időjárás miatt gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fél óra alatt akár tízezerszeresére nőhet egy négyzetméternyi avartűz. A Nébih felhívta a figyelmet arra, hogy a járművekből kidobott cigarettacsikktől, de még az eldobott gyufaszáltól is lángra kaphat a kiszáradt vegetáció. Az erdőkben, fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetén belül továbbra is tilos tüzet gyújtani, még kijelölt tűzrakó helyeken sem engedélyezett. Belterületi ingatlanokon körültekintően és megfelelő mennyiségű oltóanyaggal (víz) ellátva grillezzenek, és lehetőleg minél kisebb tüzet rakjanak. A tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes - közölték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.